Sarkkörön és magamon kívül

Budapest, ferencvárosi (József Attila-lakótelep) 51 négyzetméteres tehermentes földszintes öröklakásomat elcserélném északi fekvésű kisebbre. Kanada, Izland és a Skandináv-félsziget jöhet szóba, nem vagyok válogatós.

A következő héten itt találtok:

iglu

FÁÁÁÁÁÁZNI FOGOK!!! 😀

Adásszünet

Remekül működik az új klímaberendezésem, szinte bosszant, hogy az elmúlt napokban bezörgetett a zimankó, nincs értelme járatni. Szeretem a hűvös nyári napokat, olyan jó betakarózni éjszaka. Ma feloldottam a konyhai tűzhely sütőjére kiszabott nyári embargómat, a tepsiben mosolyog egy rakás göngyölt sertéskaraj, kizárt a fogyókúra.

Most eltűnök néhány napra, Ancsa lányom a fejébe vette, hogy megbalatonoztatja a béna öreget. Hátha nem utoljára!

Irány Szepezd (katt rá), a gyökerek; közvetlen a vízparton bérelt egy házat egy hétre. Nem olcsó, de megspóroljuk a strandbelépőt. Visszük a mobilnetet, de én úgy vagyok vele, mint a mobilklotyóval: csak végszükség esetén… Könyvet fogok olvasgatni, néha megpihentetem a szemem a vízen, a déli part dombjain, hajnalban a szomorúfűz lombjában nekem dalol az aranymálinkó. Napközben meg kényeztetnek a nekem legdrágábbak. Szép az élet!

szepezd2 szepezd 3

Majd mesélek. 🙂

Klímahalál

Mi jöhet még? Jobb bele sem gondolni! Kedden csütörtököt mondott a klímaberendezésem. Asszonkám elégedett, mert ő nem bírja a légkondit, én meg:

hőség3

Az ötvenhez közeledve egyre nehezebben bírtam a kánikulai hőséget. Lassan hat éve, mikor megkaptam a közszolgálatban töltött harminc év után járó jubileumi jutalmat (háromhavi bért), az agyzsibbasztó kánikula elleni honvédő háborúba fektettem egy részét. Egy volt tanítványom édesapjához fordultam, aki légkondicionáló berendezéseket forgalmaz. Ő lelkesen rábeszélt a világszínvonalú kínai ipar termékére, mondván, hogy ezt a modern inverteres ketyerét szerelik a pekingi olimpia összes objektumába is. De azt nem mondta az úr – az én csökött lírai agyam meg nem vészcsengetett –, hogy a jeles sportesemény csak néhány hétig tart! Aztán már nem kell hűteni semmit.

Az olimpia éve nem volt túl meleg, alig kapcsoltam be az új családtagot, különösen azért, mert asszonkám rendre választás elé állított: ő vagy a klíma. Persze nőm hideg ellenszenve olykor kevés volt a hőfrász ellen, kellett a készülék általi rásegítés. A következő nyáron azonban bemondta az unalmast, az inverter panelt nem tudták pótolni, a régi ismeretségre való tekintettel kicserélték az egész kültéri egységet ingyenesen. A tavalyi szörnyű nyarat végigszolgálta hűségesen, de én akkor is rettegtem, hogy mikor vágja hanyatt magát újra. Ősszel még kitisztítottam (két lábon állva a létrán) a légszűrőjét, két hete pedig kihívtam a szerelőt, mert asszonkám fülébe beleültette valaki a legionella baktériumot, akarom mondani, a legionellismustól való félelmet. A mester kijött, nyolc ropiért spriccelte a fertőtlenítőt, megmérte a nyomást, kipróbálta a gép funkcióit. Hűtött, mint az állat…

Most meg így nézek ki:

hőség4

Macskás nők 🙂 kedvéért esetleg így:

hőség2

Kapcsolatom a dögletes időjárással a korábbiakhoz képest két mozzanattal módosult: a kerekesszékbe szörnyű dolog beleizzadni, az ülepem, a hátam valamint a műszálas ülés nehezen viselik egymást. A másik egy érdekes felfedezés, az a lábam büdösödik, amelyik nincs is. Környezetem szerencséjére sosem voltam hajlamos erre a sokak életét megnehezítő testi bajra, egyesek fürdés után néhány órával bátran vállalhatnának biológiai féregírtást a lábszagukkal. De a csonkom alakformázásához és a protézisem felcsatolásához használt különféle harisnyák és szuszpenzorok alatt beizzad a „pici”, és néhány órás viselés után a futómű leszerelésével gyanakodva néznek rám a drágáim. Immár a hónaljak mellett ide is spriccentek a desodoros flakonból.

Szóval kedden nem bírtam tovább, beüzemeltem a Haier-cég termékét. Csak éppen fityiszt nem mutatott, gonosz konoksággal keringette a meleg levegőt. A guta majd megütött, kétségbeesetten hívtam a mestert. Tegnap ki is jött, szarakodott egy jó órát, mindent rendben talált, csak az inverter panel lehet a hibás, szombaton hoz egyet harmincezer forintért plusz ÁFA. Illetlen szavak hagyták el kicserepesedett ajkamat arról, hogy hová is tegye a kitűnő alkatrészt, hozzon inkább egy garantáltan megbízható másik készüléket, kerül, amibe kerül! Ami nem hagy cserben 30 fok felett sem! A mordizomadta kirelejzumát!

Úgyhogy szombaton jön az új készülék. Életben kell maradnom! Addig meg undok leszek, csak a szobai ventilátort engedem közel magamhoz, esetleg rengeteg hideg sört,  nézem a tavalyi meg azelőtti (katt rá) vészsikoltásaimat. Meg irigykedve ezt a gyönyörűséget:  🙂

meleg

(A képeket az internetről lopikáltam.)

Ó, a Balaton…

Drága Olvasó, ha sietsz, lépj tovább, de ne felejts visszatérni…! 🙂

A betegszállító verda ablaktörlő lapátja monoton zúgással törli az alacsonyan torlódó felhőkből ömlő valamint a szörnyú útviszonyok ellenére vakmerően előző gépjárművek kerekeiről felfreccsenő vízcseppeket. Fáradt vagyok, a függőleges helyzetben való maradás is nehéz, a feltoluló emlékek okozta vékony könnyfüggönyt le-lecsukódó szemhéjam törli. Kettős ablaktakarítás, bár nincs nagy szükségem rá, belső vetítővásznamon kristálytiszta képek jelennek meg a múltból.

Igazi liberális nevelést kaptam, büszkén vállalom, még ha bizonyos politikailag elfogult körökben ez ma szitokszó is. Azt gondolják szegény tudatlanok, hogy a liberalizmus egyenlő a felelőtlen szabadossággal, és nem más, mint a nyugatról beszivárgó fertő. Kellene klasszikusokat is olvasni…
Jóanyám betegsége miatt hamar kerültem döntéshelyzetekbe, de egyébként is bölcsen hagyott választási lehetőségeket. És milyen boldog volt, mikor tapasztalta, hogy ezt felelősséggel teszem. Jó volt, hogy nem kellett az erőmet otthoni lázadásokra fecsérelni! Persze az ifjú titán néha el-eltévelygett holmi vakvágányokra, de mindig visszataláltam a főcsapásra. Jó tanuló, jó sportoló, tisztelettudó kiskrapeknek számítottam.
Egyszer döntött súlyos kérdésben a megkérdezésem nélkül, ezerszer hála érte. Talán ezért is csak tessék-lássék tiltakoztam. Az általános iskola elvégzése után beíratott a Piarista Gimnáziumba. Két okból éreztem tévedésnek anyám makacsságát: nem érdekelt különösebben a hit, bár az édes kedvéért hetedikes koromban elsőáldozó lettem. Itt meg papok fognak tanítani mindenféle tömjénszagú blablablát… A másik ok: csak fiúk járnak oda. Ekkoriban már erőteljesen csorgott a nyálam a szebbik nem bizonyos kondíciókkal rendelkező képviselői iránt. Anyám csak mosolygott: hagyd el, fiam, a medve akkor is teleeheti magát málnával, ha a saját kertjében nem terem. A papokat meg győzd meg az igazadról!
A maci aztán málnázgatott: korábbi osztálytársaim meghívtak a Leövey Klára Gimnázium szombati bulijaira, akkor kezdték diszkónak hívni. Ide rengeteg lány járt, 2-3 fiú jutott csak egy-egy osztályba. Demis Roussos, Gilbert O’Sullivan meg a Bee Gees számaira lassúztunk megrészegülve a szerelemvágytól meg az Amo szappan illatától. Ma már anekdotázva szoktam mesélni, hogy kinéztem egy ilyen társaságot, ahol a legtöbb jó csajt véltem, és alfabetikus sorrendben nekiálltam levadászni őket. A névsorelső A. Györgyivel kezdtem, akivel korábban a kerületi irodalmi versenyen ádáz harcot vívtunk a döntőben. A románc egy-két séta után véget ért, következett a sorban A. Anikó.  Nos, ma ő a feleségem, gyermekeim anyja, itt csak asszonkámként szoktam emlegetni… Ha tudnátok, micsoda bombázó volt S. Gertrúd! Így jártam… 🙂
A piaristákkal meg fordítva történt. A hetvenes években még a testnevelés kivételével csak szerzetesek tanítottak, a 48-ban szétzavart régiek és néhány később felszentelt utódjuk. A sors különös kegye – a Jóisten kegyelme –, hogy a kommunisták négy szerzetesrend nyolc iskoláját hagyták működni 1950-től, persze minden támogatás nélkül. Ma, amikor már jutna támogatás, sajnos teljesen másként van, világi emberek világi gondokkal húzzák az ekét. Egyszerre minden nem stimmelhet.
Csodálatosan nyitott embereket ismertem meg, odaadó és hihetetlenül művelt tanárokat. A kevés kivétel itt is erősíti a szabályt. Hétvégeken gyalogtúrákra vittek, nyaranta kerékpár- és kajak- illetve kenutúrák részvevői lehettünk. Örökre emlékezetes kalandok voltak: végig a Tiszán, Hortobágy-Berettyón, Körösön; a Dunán, de még a lengyelországi Mazuri-tavak csatornarendszerén is, önellátással, nomád sátrazással. A fizikai megpróbáltatások izom- és jellemfejlesztő hatása mellett a világlátásunk is alakult a tábortüzek hangulatos beszélgetései, éneklései, versmondásai során. A női hisztit meg hírből sem ismertük, bár egyszer állítólag ordítva szidtam a kitűnő Fórián-Szabó tanár úr felmenőit, mert a negyvenfokos kánikulában nyolc órán keresztül étlen-szomjan eveztünk a Hortobágyon, és csak nem közeledett a Kilenclyukú híd, nekem meg délibábként harmattól gyöngyöző korsó sörök táncoltak a szemem előtt.

koxiÉs – hogy a kalandozás visszatérjen alaptörténetünkhöz – vitorlázás a Balatonon. Ennek kiötlője és megvalósítója áldott emlékű osztályfőnököm, Kovács Mihály matamatika-fizika szakos tanár volt, aki kilencvenéves korában, hat éve hagyott itt minket. Még életében kitüntették a Rácz Tanár Úr Életműdíjjal. A legtisztább, legnagyszerűbb ember, akit valaha ismertem a bölcsész Jelenits Istvánnal együtt, aki mellesleg már a tanítványa volt. A tanár úrról – ma már Miska bácsiról – sokat mesélhetnék, mindig valami újításon törte a fejét, nyugati publikációinak bevételét az általa megvalósított „fizikumra” költötte, kibernetikát, programozást tanultunk Hewlett-Packard asztali kalkulátoron, amikor még zsebszámológép sem nagyon volt itthon. Az arénaszerűen lejtős előadó padjai fölött lepedőből varrt félgömbre valódi világítós éggömb vetítette az aktuális csillagképet és bolygóállást, pedig az országnak még fogalma sem volt arról, mi az a planetárium, és sorolhatnám.
kalózok
A  hatvanas években nekiállt néhány lelkes tanítványával vitorlás hajót építeni. Először két kalóz típusú akkoriban közkedvelt sport- és tanulókishajót, melyek a Vándordiák és Jóbarát nevet kapták a keresztségben, majd megépítették a kabinos beluga típusú, a svertes túrajollékhez hasonló Fiastyúkot.

 hajóépítés

A Fiastyúk építése az Ezermester című szaklap címlapján

Ez a három hajó (76-ban Jelenits tanár úr jóvoltából még egy versenykalózzal bővült, a Szél-hámossal, ment, mint a golyó) alkotta a piarista flottát, melyen nyaranta 8-10 héten át váltásban 10-12 diák tehetett tókerülő vitorlástúrát. Két turnus a kecskeméti gimié, a többi a pestieké volt. Csak a második osztályt végzettek vehettek részt, az úszástudást igazolni kellett.  Új csoda nyílt meg előttem. Naná, hogy irány a Balaton!

fiastyúk

A vezérhajón mozi van. 🙂

Földvárról indultunk, a fecskefészkes ház előtt volt a báziskikötő. Akkoriban nem volt még cölöp, macskára (horgony) és bikára kötöttünk. Állatvédők, nyugi! A hajókon aludtunk a tatot fedő vászonsátor alatt gumimatracon. A kishajókon a vízijártasságit megszerző idősebb diákok kapitánykodtak a két mancsafttal (legénység), az admirálisi hajón a túrát vezető tanár úr (hárman váltották egymást) öt-hat fővel. Itt volt a konyha, két kemping gázrezsón főtt az ebéd, jó idő esetén a vízen. A vasútállomásokon végeztük a dolgunkat, a kikötői vízcsapnál mostunk fogat, a part közelében horgonyozva tisztálkodtunk.
Sírig tartó szerelembe estem. A parton nyaralók („szárazföldi patkányok”) nem tudják, milyen a Balaton középről. A pöfögő dízelhajókon töltött félórák nem adják vissza az élményt. A csendet, a halkan beinduló szélben a finom csobogást, az erős északi döngőben a hullámverést, a vitorlák fülsiketítő laffogását szélbe állva, a vantnik (drótkötelek) fütyülését, a felhúzó sottok (vitorlakötelek) árbochoz verődő fémvereteinek csilingelését… A kiszolgáltatottságot, hogy amerre mennél, mindig onnan fúj a szél. Ha fúj, mert ha nem, akkor állsz a „lavórban”, és fohászkodsz. Akkor még nem volt segédmotor. A tó közepén fürödni lobogó fütykössel, és úszni, úszni…!
A hét végén az admirális szabályos elméleti és gyakorlati vizsgát tartott. Aki ezen megfelelt, annak a jogosítványa egy Duna-parti vízi KRESZ-vizsga abszolválása után néhány hónap múlva megérkezett, mert Miska bácsi öreg barátja volt a siófoki állami vizsgabiztos, aki hivatalossá tette mesterünk ítéletét.
Persze, hogy a következő nyáron már én voltam az egyik kalóz kapitánya…

(Az miért van, hogy az összes márciusi posztom mellett nulla az olvasottsági statisztika? Pedig jönnek a kommentek. Na, búsuljon a ló…! Ezt meg majd folytatom. 🙂  )

Nem

,…ez még nem a folytatás, csak nem bírom tartani, kibuggyan belőlem. Jó lenne a dühnek is egy katéter, gyűjtőzacskóval a végén!

Szép ez a világ, hogy örül neki a magamfajta nyomoronc. Szerdán reggel például a legnagyobb forgalomban ököllel szájba verte egy szakadt csöves tetű Míra lányomat az egyetemre menet az Astoria aluljárójában, csak mert nem adott neki baksist.  A lököttkém persze csacsogott a mobilján, így esélye sem volt védekezni. Meg nem is számíthatott rá, eléggé kipárnáztuk az eddigi életét, nincs szokva a maflásokhoz. Hibáztam, ki kellett volna jobban oktatni. Szerintem a tökön rúgás technikáját is meg kell majd tanítanom. (És zárójelben mondom, ha a moslékot elkapom, nehezen veszik ki a kezeim közül. Egy dolog képes veszett vadkant csinálni belőlem, sejthetitek… Hehe, csak el ne fusson, mert akkor csak a verbális öklöseimet tudom utána küldeni!)

Tegnap este meg kit látok a királyi főadó politikai műsorában? A minap emlegetett, az oktatásért felelős államtitkár-nagyasszony büszkén odanyilatkozza, hogy az ő műve nem is volt pudvás kapcaként a sarokba vágva, meg kész az új koncepció, és mindjárt elfogadja a parlament. És azt rebegi a piciny szájával – még a főnyaló főlojális Gulyás Pistának is leesett az álla –, hogy az új törvényjavaslatnak örülnek a pedagógusok!

És ne vágjam bele a fapapucsomat a tévébe! Kicsoda örül? Nem is ismertették meg! Ami meg nyilvánosságra került, az nagyon vonzó. Államosítás a fejkvóta megvonásával, de az épületet tartsa fenn az önkormányzat! A világítás, fűtés az ő gondja. A fizetést majd adja az állam, persze 32 órára emelve a konkrét munkaidőt, amiben nincs benne a felkészülés. Mert milyen jól hangzik az egésznapos iskola! (Ami nem lenne hülyeség megfelelő anyagi háttérrel, de nem így.) Ez az életpálya-modell? A túlmunkáért túlóradíj az ablakban. Ki az a f@szkalap, aki ennek örül? Kérem, itt jelentkezzen! Az is szóljon, aki ismer olyan tanarat, aki most a seggét a földhöz veri féktelen boldogságában! Mert az én köreimben nincs ilyen. Az Orbán-függők sem! Meg hosszú ám a nyári szünet, unatkozik a gyerek! A sok okostojást meghívom óralátogatásra júniusban a fémvázas, csupaüveg iskolám második emeletére. Tudjátok, mit lehet elérni a gyerekekkel 35 fokban? A világon semmit, tudom, próbáltam, mert én rendelkezem kellő önfegyelemmel. Örülnek a pedagógusok…! Hogy nem sül le a vakolat az orcájáról!

Na, oldásként kimásoltam egy dialógust a facebookról, mert lehullok a székről a röhögéstől az ilyenek láttán. Remélem, ti is értékelitek!

N. N.: Oojaj://

A. K.: Miaz??

N. N.: semmi 😮

A. K.: Ahhaa >_<

Laci bá’ : Igazi fészbukos dialóg! Lopom! :-)))

N. N.: :DD

Ja, és ma piacra mentem, hogy holnap marhapörköltbe fojtsam minden bánatomat. Nyilván vettem két szép darab tokaszalonnát is, csendben bugyorog az abalében rengeteg fokhagyma közt a tűzhelyen, halál a diétára…

csécsi szalonna

Nektek is napfényes hétvégét…! 🙂

Egy éve…

A címet még nem magyarázom, csak bejelentkezem ismét, mert az erőszakos olvasóifjúság türelmetlenül dörömböl a „vitorlámon”. Pedig, ha tudnák, hogy az öreg kormányos a hallgatása közben változatos küzdelmet folytat a dögnek újabb és újabb rovásai ellen. A hadonászó hedonista, hihi.

Itt volt ugye a szokatlan augusztusi és szeptember eleji hőrák, mely komoly áttéteket okozva hatalmasodott el a szervezetemben, ismét bizonyítva lényem porhüvelyétől való szörnyű determináltságát. Hol ilyenkor az éteri gondolatiság? (Mellesleg még mindig melegem van, a falak éjjel még nem hűltek le, a balkonon 32 fokot mutat a hőmérő, csukom a nyílászárókat. Hiába, ma már a hidegfront sem ér szart se’…!)

A futóműveim nem működnek, a buci bokámat fáslizva sem tudok rendesen menni. Ráadásul fáj is. A neuropátia miatt tíz éve nem éreztem benne fájdalmat. Most meg hasogat, ahogy a nagymamák szokták mondani. Még a hiányzó öregujj is… Valamelyik dögletesen forró éjszakán álmomban egy felturbózott bölénybika dübörgött felém porfelhőt húzva maga után. Én meg vigyorogva arra gondoltam, hogy menekülés helyett inkább lefejelem a drágát, úgy mégis több az esélyem. Elvégre a fejem jó. Persze a találkozás előtt menetrendszerűen fölébredtem, és jókedvűen módosítottam az ismert közmondást: Szégyen a futás, de hágja meg a kecske azt, aki kerget! Csak a pihenés kedvéért ideillesztek egy míves szövegű KFT-számot, nemrég leltem valahol.


Előző posztomban hencegtem a tervezett balatonfüredi hételejéről. A projekt megvalósult apró módosításokkal. A borozóig hosszú volt a séta, többször meg kellett állni bámészkodni. Sánta öregkorára az ember jobban észreveszi a táj szépségeit. Hétfőn egy nagy Balaton-felvidéki autózás után – mint az urak – bevettük magunkat a szállóval átellenben lévő étterem teraszára. Nagy hiba volt. Madárétkű asszonkám első kérdése az volt, hogy lehet-e fél adagot kérni. Az utóbbi években rendre ketten laktunk jól egy adagból, méghozzá bőségesen. És nem a spórolás miatt, ennyi a fogyasztásunk. Én persze Unicummal és sörrel körítem. Most azonban a párom áfonyás, mandulás csirkemellre vágyott, én meg az ilyen ízturmixokat nem csípem. Az áfonyából legyen pálinka, esetleg vadpecsenyére szósz, a mandulát meg reszeljék tortára! Bevállaltam hát egy egész adagot. Elvégre: ha férfi vagy, légy férfi! Nem mondom meg, mit ettem, most is felfordulok a gondolatától. Pedig a felét nem is ettem meg. Szégyengyalázat, de eltoltam magamtól. Nem folytatom, egész délután büfiztem, mint a bajor tehén.

Este aztán lesétáltam a vízhez, hogy az ígért csobbanást megejtsem. A fáslit lehámoztam, és már küldtem is asszonkámat a kötszerért, mert a két hónapja bezáródott sebem ismét szivárgott. Ismételt újratervezés…

Azóta történt velem pozitív dolog is, lement rólam pár kiló. Enni ugyanis alig tudok, és szaporán látogatom a fürdőszobai fajanszülőhelyet. Hatodik napja! Tegnap már a háziorvos diszpécseremhez is leslattyogtam, mivel a szokottnál is „lepkefingabbnak” éreztem magam, és már a söröcske sem ízlett.

lepkefing

(Az illusztrációt a lepkefingra – a félreértések elkerülése végett – találtam.)

Rövid gondolkodás után felvetésemre a fosást megfogó kapszula alkalmazását javasolta. Meg saját ötletre fölírt egy sókból és glukózból álló port a kiszáradást és ezzel a keringés-összeomlást megelőzendő. Elolvastam a használati utasítást, cukorbeteg nem is használhatja. Hál’istennek, qrva rossz íze van! De csöppkét jobban vagyok.

És most a címről: májusban olvashattátok múlt évi „szenvedéstörténetem” utolsó epizódját. Most folytatni fogom, ígérem, szűkszavúan.

Mert ma egy éve hatolt szívembe a kés…

laciba59 :: 2011. szept. 6. 14:40 :: 10 komment