Férfiúi öntudatomat remekül újraacélozta, hogy alanti (alantas?) posztom olvasása nem egy finom rezdületű csodálatos hölgyolvasómnak okozott pillanatnyi elgyöngülést. Na ja, ezt régen nem a brutál naturalizmussal, hanem érzéki romantikával értem el. No de, változik a világ!
Közben az iskolában beadtam a felmondásomat, pontosabban kérvényeztem a munkaviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését, hadd dolgozzon nyugodtan a státuszomban eddig csak szerződéssel tanító kollegina. Munkanélküli még úgysem voltam. A nihilben lebegés most még le is papírozva, b@szoma…! Lehet, ezt is meg lehet szokni, pláne, ha megjelenik a távolban a hófehér rokkantnyugdíj. Még nincs a láthatáron…
De a kardiomókus fődokim azt mondta az EKG-görbémre, hogy a rosseb nem mondaná meg ebből, hogy min mentem keresztül. Hurrá! Teljes szívemből szerethetek!
Kanyar tehát vissza az előző év szeptemberéhez. In medias res némi ismeretterjesztésként leírtam magát az aktust, Bezus barátném még szemléltető anyagot is mellékelt a kommentjében a véres képemet kicsit ellensúlyozandó. (Jót mosolyogtam, mikor valaki megkérdezte, hogy a kép engem ábrázol-e. Mondtam, nem ért akkor rá az udvari szóvivőm és fényképészem. De tényleg hasonlít. 🙂
Most tehát nézzük a körítést, mindenekelőtt az előjátékot! A műtétet megelőző este a nővér megjelent az ágyamnál az ágyneműs zsúrkocsijával. Lecibálta a fehér színű huzatot, és ronda fűzöld steril terítékre cserélte. Az egészet letakarta egy újabb lepedővel, és felhívta a figyelmemet, hogy a jelenlegi bacilustenyészetet hordozó testemmel csak a felületére tehénkedhetek, bele csak a sterilfürdő után. Ehhez hagyott nálam egy kis szivacsot, egy hatalmas fecskendőben betadinos folyékony szappant (fáradt olajnak tűnt) és két újabb zöld lepedőt, egyet törülközni, egyet kilépő gyanánt.
De addig még sok dolgom volt. Két helyszín között ingáztam rendületlenül: az épület előtti bagósplaccon igyekeztem minél több emléknyomot összegyűjteni magamnak az elhatározott leendő nikotin-absztinencia idejére. Közben erősen köhögtem és vacogtam, amire a kübli fölött a falon lévő nagy hőmérő adott magyarázatot: olyan 6 fok lehetett. Aztán szorgalmasan látogattam a reterátot, és koncentrált igyekezettel próbáltam minél több bennem lévő matériától megszabadulni, előre sejtve a műtétet követő anyagcsere körülményességét. (Sejtésem pogánysága beigazolódott…) Látjátok, drága Barátaim, hogy mennyire működött bennem a remény! A műtét utáni nehézségek izgattak. A cigihiány meg az ágytálba szarás. 🙂
Este fél tíz felé aztán elnyomtam az utolsó élvezetes, érszűkítő koporsószögemet, és elindultam a fürdőbe az előírt kegytárgyakkal, hogy megejtsem a fertőtlenítő fürdőzést. Már korábban megírtam a fröccsökről és a fürdésről szóló bejegyzésemben, hogy a talpi nyitott ujjfekélyem miatt a tisztálkodás nem volt egyszerű. Most nem sokat törődtem vele. A nyúlós és büdös szappannal tetőtől talpig bekentem magam, aztán csak folyattam magamra a forró vizet, mint régen, fárasztó edzések és meccsek után az öltöző melletti tusolóban. Kicsit tűnődtem, hogy fogom megszárítani a sérómat, aztán jól kiröhögtem magam: ne már, hogy a műtét előtt megfázzanak a hajhagymáim, aztán jól kihulljon a hajam! Igazi fradistaként zöld lepedővel szárazoltam magam, és erősen billegve de állva láttam el fedőkötéssel a különc öregujjamat. A fürdő kulcsát (a csaptelepek rendszeres eltulajdonítása miatt éjjel-nappal zárni kell) leadtam a nővérszobában, visszaosonkodtam a kórterembe, ahol a társak már húzták a lóbőrt. Nem az alliteráció miatt, de fáztam és féltem. A borzongás hamar elmúlt, fűtöttek. De igen, most a kórházi félhomályban magányos voltam, és féltem a másnaptól. Aztán bevettem a kapott lórúgásnak ígért altatókapszulát, az én Uram nagycsütörtök éjjeli virrasztását idézgettem magam elé Rónay György gyönyörű oratóriumának szövegével, és a Miatyánkra már nem is volt időm.
Hajnalban a borbély ébresztett…
(Igazán nem illik ez szeptemberben ide, de hátha kíváncsi valaki a fenti altatómra. Többször előadtuk szavalókórusra „hangszerelve”, legutóbb nagy sikerrel egy Széchenyi Gálán az egyik kedvenc osztályommal, akik idén érettségiztek. Az egyes részek között a Szupersztár akkordjai csendültek föl.)
Rónay György: Olajfák éjszakája
1
Szállj le, éjszaka, szállj,
szenvedés éjszakája,
hűtlenség éjszakája,
gyötrelem éjszakája,
irgalom éjszakája.
Takard be lépteiddel a földet,
borítsd rá fekete lepedődet,
minden kínokra vond rá szemfedődet,
függönyözd el a verejtékezőket.
Szállj le, éjszaka, szállj,
fájdalom éjszakája,
kegyelem éjszakája,
árulás éjszakája,
megváltás éjszakája.
2
Akik a házban ülnek,
a lámpa fénykörében,
terített asztal mellett
ülnek és lakmároznak,
eszik a lakoma testét,
isszák a lakoma vérét,
s a lámpa fénykörében
nem látszik a sötétség –
akik a házban ülnek
azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó,
éppen csak egy arasznyit,
csak hogy a Bűn kiférjen.
Fejét leszegve surran,
vállát behúzva lépked –
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Nem én nyúltam a tálba,
nem kezem volt kezével,
nincs is kezem, levágták:
hiánya vár a pénzre;
nem én alkudtam érte,
vérdíjat életére:
nem én vagyok, nem én!
Akik a házban ülnek,
nem is látják osonni,
fal mellett elsuhanni,
árnyékát rejtegetni,
amint kilép az ajtón,
kilép az éjszakába –
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Résén az irgalomnak,
zárán a szeretetnek,
kilép az éjszakába
a Szíve hasadékán.
A tőr ütötte résen,
kés vágta hasadékon
kilép az éjszakába,
utána vér szivárog.
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána fény szivárog –
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fák mögé bú a fénytől –
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fától fáig lopakszik –
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána vér szivárog –
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
3
Akik a házban ülnek,
lakoma melegében,
a lámpa fénye mellett,
azok nem veszik észre,
mikor hull le a harmat,
mikor száll le az éj.
Árulás éjszakája –
(Júdás) Nem én voltam, nem én!
Hűtlenség éjszakája –
(Péter) Nem én voltam, nem én!
Azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó –
Fekete éj homálylik
az ajtó négyszögében –
Mennek az éjszakában,
olajfalomb-ezüstben –
Fájdalom éjszakája!
Irgalom éjszakája!
Csak egynek nem adatik irgalom!
Csak egytől nem múlik el a pohár!
Arccal a kőre rogyva,
olajfalomb-ezüstben,
homlokával a sziklán,
halálos szomorúan –
Világtalan magányban,
kegyetlen kőtenyéren,
világ fölé emelve,
olajfalomb-ezüstben –
Míg lent aludt a három –
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle –
Nem én voltam, nem én!
Horkolt a fűbe dőlve,
hanyatt a puha fűben
Péter, János, Jakab –
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle,
olajfalomb alatt!
4
Hanyatt a puha fűben
aludtak, álmodtak.
Nem bírtak fönn maradni.
egy kurta óra hosszat –
Míg arccal kőre rogyva,
kegyetlen kőtenyéren
olajfalomb-ezüstben
ázott az Úr a vérben.
Világ fölé emelve
kegyetlen kőtenyéren
keresztfa nőtt előtte
kopáran és keményen.
Olajágon tövis nőtt
keserves koronának
vesszőt hajtott a cserje
testét megostorozni.
Tenyerek kérgesedtek
és öklök ólmosodtak –
Nem bírtak fönn maradni
egy kurta óra hosszat.
Mert ez volt az az óra,
mikor eláll a világ szívverése.
Ez az az óra,
mikor az őrség elalszik a strázsán.
Ez az az óra,
mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.
És mi vagyunk azok az ácsok,
akik keresztet ácsolunk magunkból,
hogy legyen mire fölfeszítsék
az Istent.
Mi vagyunk azok a hősök,
akik a szolga fülét levágják,
de kakasszóra a főpap udvarában
megtagadják az Istent.
Mi vagyunk azok az őrök,
akiktől ellopják a várat,
akiktől föltörik a pincét,
kirabolják a pajtát,
elorozzák a kincset!
Mi vagyunk azok az ácsok!
Mi vagyunk azok a hősök!
Mi vagyunk azok az őrök!
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
5
Aki a fűben alszik,
nem látja lenn a völgyet,
ahol a kardok égnek,
a fáklyák hömpölyögnek –
poroszlók pora felhőz,
csatlósok szíja csattan,
álnok csókok csobbannak
a vérívó patakban –
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
Karddal jönnek, doronggal,
mint egy gonosztevőre –
még egyszer térdre roskad,
arccal borul a kőre –
vérverejtékben ázik
azon a kőtenyéren –
világtalan magányban
lépkedni kezd az éjben –
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
Nem bírtunk fönn maradni
egy kurta óra hosszat:
bírjunk veled maradni,
ha szíjak záporoznak.
legyen halotti ágyad
a szívünk sziklasírja,
s támadj föl harmadnapra,
ahogyan meg van írva.