Utóélet


Tisztázzunk valamit az elején: ez a bejegyzés (és az esetleges folytatása) a szokottnál is szubjektívebb, és semmiképpen nem tekinthető elemzésnek. Kavargó emlékek és egy magyar mozifilm ihlette gondolatok elegye.

Ifjúságunk meghatározó élménye volt a mozi. A hatvanas években tévénk sem volt, az olvasás, a sport és a kirándulás mellett szinte egyedül ez jelentette a szórakozást. A párkapcsolatok alakulásában is jelentős szerepet játszott. Utódaink nem is sejtik, milyen fülledt erotika lengte be például a nadrágszíj szélességű nézőtérrel rendelkező Balaton vagy Zrínyi filmszínház utolsó sorának négy székét. Ez volt a legdrágább hely, tíz forintot is elkértek érte, míg az első két sorba egy bélásért (2 Ft) be lehetett ülni. De az izzadt leánytenyér markolászása, horribile dictu egymás összenyálazása megérte. Izgalmasabb volt, mint a vászonra vetített NDK-gyártmányú indiános film a kitűnő karosszériájú horvát Gojko Miticcsel a főszerepben. A boldog hetvenes évek második felében a mozi tovább tágította a világomat. Ekkor már a Filmmúzeumba és egyetemi filmklubokba jártunk, hatalmas vitákat tartottunk egy csésze tea mellett a Bajkál nevezetű műintézményben vagy a Pilseni korsóhoz címzett kultúrnapköziben, persze itt inkább habos-buborékos ivadékot kortyolásztunk komolykodó mondataink leöblítésére. Beleszerettem az olasz neorealistákba, meg Wajdába, Bergmanba, Bunuelbe, Truffaut-ba. És ott volt nekünk a termékeny Jancsó, akinek filmjeit kezdetben a telt idomú női testek látványáért látogattuk, mert olyat akkor még nemigen láthattunk, legfeljebb a vetkőzős golyóstollon.

Vetkozos-toll-014

Később aztán kapizsgálni kezdtük Miki bácsi sajátos filmnyelvét, jelképrendszerét.

A művészfilmek mellett szívesen megnéztem a történelmi tárgyú mozikat valamint a színvonalasan megalkotott kosztümös és/vagy kalandfilmeket.

Aztán jött a házasság, a gyerek(ek), a munka, nem maradt idő a mozizásra. Bár nem így indult, az esküvőm napján az összesereglett és mulatni vágyó rokonok és barátok megrökönyödve vették tudomásul a vacsorán a bejelentésemet, miszerint érezzék továbbra is jól magukat, mi fél tízkor lelépünk, mert a kettes csatornán aznap vetítik Fellini Nyolc és fél című alkotását. Erről pedig nem maradhatunk le. Ja, hogy végül nem néztük? Tévedni emberi dolog. Fáradtak voltunk. 🙂

A televízió átvette az uralkodást a vizuális kultúrában. Utoljára épp tíz éve voltam filmszínházban, Mel Gibson Passióját néztük meg egy multiplexben. Felejthető élmény volt. Nem is a film, azaz az irtóztató és székhez szögező, a szörnyű botrányt élethűen felidézni kívánó látvány és hangosítás riasztott. Döbbenten figyeltem, ahogy vödrökkel a kezükben és a hónuk alatt érkeznek a nézőtérre az érdeklődők. Aztán elkezdődött az össznemzeti rágcsálás és szürcsölés körülöttem, amely elnyomta Jézus getszemáni magányát enyhítő tücsökciripelést, de még a felgerjesztett tömeg „feszítsd meg” őrjöngését is. A vásznon bugyog a (mű)vér, a nézőtéren meg popcornszag felhőzik, csámcsogással díszített primitív beszólások innen is, onnan is, borzalom! Ide sem jövök többet!

De most el kellett mennem. Már két éve írtam itt egykori tehetséges tanítványomról, Virágról: „…már negyedikes korában képes volt a fogalmazásaiban teremteni magának egy szürreális világot, amivel engem is elvarázsolt. Filmművész lett, az ágazat mostohasága ellenére rövidfilmjeivel több nemzetközi fesztivál díjazottja. Mellette ír is (Szomjas Oázis). Meg saját blogot is. Én addig nem is láttam blogot, azt sem tudtam, mi az. Csak hallottam, hogy van ilyen Gyurcsánynak. Megnéztem, végigolvastam, nagyon élveztem. (Nem Fletóét, nem!) Kicsit klikkelgettem a freeblogon, láttam, hogy itt őrült jó dolgok, nagyszerű fazonok (is) vannak. No, uccu neki! Írni elvégre csak tudok. Regisztráltam, sok csetlés-botlás után így vagyok én itt.”

Idén januárban tudtam meg, hogy igazi mozit rendez, akkori posztomban így emlékeztem vissza rá illetve 2011-es útkeresésemre: „Egy borús januári napon aztán a neten kóborolva megtaláltam egykori kedves tanítványom, a rendkívül tehetséges Virág blogját, melyben „kamionsofőr” nicknéven posztolt rövid írásokat a hétköznapjairól. Nagy élvezettel olvastam végig. Pár hónappal később egy nagyon durva trolltámadás miatt sajnos végleg abbahagyta az írást, a kimúlt freebloggal együtt el is veszett a blog. A lány egyébként egyre népszerűbb forgatókönyvíró és rendező, a korábbi években rövidfilmekkel aratott sikereket, tavaly forgatta le első nagyjátékfilmjét Utóélet címmel, alig várom a bemutatóját.”

virág

Virág és a két főszereplő: Kristóf Márton és Gálffi László

Szeptemberben itthon is bemutatták végre az említett filmet, miután az idei Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon – ahol Pálfi György Szabadesése nem mellesleg három díjat is nyert – zajos sikerrel fogadták. Egészen meglepő módon a többnyire fanyalgó kritikusok is jókat írtak az Utóéletről, olyik ünnepelve tapsolt. Megkértem Míra lányomat – aki meglehetősen elfoglalt, hiszen az egyetem mesterszakát végzi, és mellette gimis felvételi előkészítő foglalkozásokat vezet két csoportnak egykori ofője, a mai direktor felkérésére –, hogy kedvesével szervezzenek számunkra egy mozilátogatást. Addig is rengeteg a témába vágó kritikát és interjút elolvastam, szerencsére Virág édesanyja, a kőbányai Zrínyi Gimnázium közkedvelt német- és magyartanára ismerősöm a fb-on, ahol tálcán kínálta a különféle médiacsemegéket a leányzóról és filmjéről. Például ilyeneket: „A rendező, akinek a nevéhez több sikeres és díjnyertes rövidfilm (A macska szerepe a francia irodalomban, Nyomtávváltás, Valami kék, Dipendenza) fűződik, arról is szólt, hogy a film műfaját nehéz meghatározni, hiszen nem zsáner, leginkább abszurdba hajló drámának nevezné az alkotást.”

Vagy: „Zomborácz Virág egy igazán üde színfoltot hagyott a magyar film palettáján: kedves, abszurd, fekete humorral telített és érző filmet tett le az asztalra, amit könnyebb szeretni, mint kritizálni.” (CineStar)

És: “Akik látták a filmet, azt mondják, hogy az Utóélet nagyon olyan, amilyen én vagyok – vélekedett.”

virág2Forgatás közben az operatőrrel, Pohárnok Gergellyel

Magamban felidéztem a rendezőnőt tízéves korában. Halk szavú, mosolygós teremtés volt, inkább visszahúzódó, semmiféle magamutogató harsányság nem jellemezte. A társaival sem voltak konfliktusai, szájtátva bámultam, ahogy a korosztályára jellemző piszkoskodásokat kezelte, szemei ilyenkor kissé összeszűkültek, és egy-egy halkan kimondott szikrázóan kemény szóval félbeszakította a gonoszkodót, akiben a hang fennakadt… Nem értette. A fogalmazásaiban azután elszabadult a pokol: ragyogó stílusban, elképesztő szókinccsel, finom humorral, öniróniával, hibátlan helyesírással alkotta meg szövegeit. Különösen hálás volt, ha fikciót kellett írni. Ilyenkor igencsak meglódult a fantáziája, igazi élmény volt olvasni. Hej, ha meglenne az a régi füzet! Sajnos, a lerokkanásom után elkallódott, valószínűleg az utódomnak kellett a hely egykori szekrényemben.

Vasárnap délután aztán a Toldi moziban lehuppantam a kényelmes bársonyülésre, és peregni kezdett a legújabb fikció. Előrebocsátom: valószínűleg találnék a filmben jó pár olyan mozzanatot, amit én másképp valósítanék meg, de egyrészt ehhez a szakmához csak a műélvező szintjén értek, másrészt a visszavonult öreg mester (hadd legyek ennyire szerénytelen, mégha a tanítvány százszorosan is túlnőtt) inkább az elérzékenyült nagyapa szemével nézi a még kiforratlan művész próbálkozásait. Úgyhogy idéznem kell, Virág, egy rajongódat, aki a következőt írta internetes oldaladra: „Nincs ezen mit szépíteni, kurvajó filmet rendeztél!” Egyetértek. 🙂

(Folytatom hamarosan a filmről.)

Reklámok

4 thoughts on “Utóélet

  1. Vártam már; valahogy biztos voltam benne, hogy a mozizásból blogbejegyzés lesz. 🙂 Lehet, kezdem kiismerni “a visszavonult öreg mester”-t? 😀

  2. Sűrűn bólogattam írásodat olvasva! Valóban ilyen fontos volt az én életemben is a mozi. Főképpen 16 és 20 éves korom közti időszakban… A Megalkuvót talán ötször megnéztem egymás után! Sok volt akkoriban a jó olasz film. Ami Virág filmjeit illeti – blogodat olvasva – rájöttem, a “macskás” rövidfilmjét láttam az indavideo-n, s nagyon tetszett. Kíváncsian várom a folytatást (már amit a filmélményeddel kapcsolatban ígérsz)!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s