Stalika, ugye olvasol minket tovább odaátról?


Megtörik újra a csönd, a közélet mocskaitól és saját nyavalyáitól csömörlött rokkant blogger megrázza magát, mint a megázott puli. Szerencsére nincs senki a közelemben. Meg kell szólalnom újra, oly sok kedves barátom várja ezt tőlem.

Sokáig vártak, hiába, begubóztam az itthoniak féltő szeretetébe. Aztán tegnap késő délután a baráti blogok között kóborolva Perenne egymondatos posztját elolvastam, és gombóc költözött a torkomba, könny szökött a szemembe.

„Aki ismerte, kedvelte, szerette, gyújtson velünk egy gyertyát. Stali elment. Nyugodjon békében.”

Ilyenkor talán inkább hallgatni kellene, esetleg egy imát rebegni a gyertyafényben, de valahogy tolulnak a gondolataim, nem tudok parancsolni a tabulátort verdeső ujjamnak. Sajátos státusz a blogbarát. Lehet-e sírni egy olyan ember távoztakor, akivel sohasem találkoztam, akit valójában nem is ismertem? Tudatom, lehet.

Mikor négy éve a szívműtétem után az interneten próbáltam pótcselekvést keresni az elvesztett tanári hivatásom helyett, és elindítottam a Freeblogon ezt a naplót, Stali hamar megtalált. A kezdeti szerencsétlenkedésemen aggódó és gondoskodó szeretettel megírt kommentekkel segített át. Megtudtam róla, hogy ő is tanított, és szintén átesett egy hasonló műtéten. Soraiból sütött az élet és az emberek iránti szeretet, a jókedv, a tolerancia és az aktivitás. Ő volt a legaktívabb olvasóm, a statisztikám szerint 78 hozzászólást jegyzett itt. Nem panaszkodott, idei júniusi bejegyzésem után a kommentjében utalt ugyan a komoly bajára, de én bambán csak magammal voltam elfoglalva. Korábban többször hívott a „napközibe”. Most már nagyon bánom, hogy nem mentem, de autóval mégse mehetek sörözni, gyalog meg nem tudok. Na, majd odaát pótoljuk!

Blogbeli utolsó mondatával is sokat adott: „…mert meggyőződésem, hogy minden úgy van jól, ahogy történik, ezért azt is úgy gondolom, ennek is pontosan itt van így a helye és ideje.”

Most mosollyal búcsúzom, ahogy emlékeimben Te is élsz tovább, Stalika. Ehhez elkértem közös barátunk, Hajnalfürdő búcsúversét. Isten veled!

„Koppan a Csend

…és mégsem
Kimondhatatlan, hogy nem Vagy
hiszen jelen Vagy – az Ég Te Magad vagy
mint a lehulló levél színében tükröződik a nap
úgy vagy bennem, mint egy
fény-kötéltáncoslány – ki
szökkenve, hajladozva
sütögette kenyerét s ahogy
morzsáiért lehajol, csillan rajta a napsugár
pókhálófonálon villanó mosolyod
s mostanra a fonál elszakadt
egy felhő a napsugár útjába állt
de Ami Vagy, ami voltál, a Mosolyod – Itt maradt
Stalikának

Reklámok

3 thoughts on “Stalika, ugye olvasol minket tovább odaátról?

  1. Drága, gyönyörű lelkű Stali! Nagyon fognak hiányozni a kommentjeid… Letörlöm könnyeimet, Rád, illetve arra, amit adtál, csak mosolyogva méltó emlékeznem.

    • Nagyon sajnálom! Nem ismertem, a nálad írt, jó kedélyű hozzászólásai után szerettem meg…. “Lehet-e sírni egy olyan ember távoztakor, akivel sohasem találkoztam, akit valójában nem is ismertem?” Azt írod lehet, hát szerintem is… sőt! Nálam már volt ilyen, azóta is őrzöm, ápolom az emlékét azzal, hogy tőlem a “még működő oldalaira” be lehet lépni, olvasgatni az írásait…. Nagyon szép gesztus volt tőled, hogy nem tudtál parancsolni a tabulátort verdeső ujjaidnak!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s