Járgányok 2.


Emlékeim szerint mindig vonzottak a négy- vagy többkerekű járgányok. A legutóbbi posztomban már kibukott belőlem a korántsem sivár gyermekkorom egyik nagy bánata: a pedálos és kormányozható álomhintómoszkvics soha nem lett az enyém. Mondjuk az akkori tologatható játéktütük minőségén is elcsodálkozhatnak a mai dedek, nekem a kedvencem a lemezből sajtolt szocreál törpeautó volt. Minden korai agressziót ki lehetett élni vele, az embergyerek kajakra rátenyerelt a kackiás bajszú manus fejére, ettől a kütyü jó messzire gurult.

járgány1járgány2

A képen látható közszolgálati célokat szolgáló lendkerekes járműparkom valósághűsége is hagyott kívánnivalót maga után, de a felpörgetett lendkerék éktelen visítása némileg felidézte a sietést segítő megkülönböztető jel, a sziréna szörnyű hangját. Ma is tűnődöm, mit keres a sorban a mentő és a tűzoltó között az a barnamackó, talán az ötvenes évek lefüggönyözött Pobedájára hajaz, mellyel a hírhedt államvédelmi hatóság a nem kellően lelkes állampolgárt az Andrássy út 60. szám alatti műintézménybe fuvarozta népnevelési célzattal.

Boldog órákat töltöttem egy másik korabeli szörnyszülött, a közkedvelt közlekedési játék lemeztáblája előtt. A játék egy fémtáblából, 2 darab felhúzható rugós lemezautóból és 1 darab buszból, valamint műanyag KRESZ-táblákból áll, amiket a táblán megjelölt helyekre kell állítani. A felhúzott autók és a busz – a táblára helyezve – beakadnak a lukakba, ahonnan a színes nyelvek lenyomásával indíthatóak el. A tábla oldalán található, különböző színű fémbillentyűkkel a kereszteződések forgalmát irányíthatjuk, ill. a járművek haladási irányát ( sárga ) változtathatjuk meg. Höhöhö, most már tudjátok, honnan a rendkívül fejlett logikai és rendszerszemléletű gondolkodásom, a finommotorikus mozgásom és a szem-kéz koordinációm, továbbá a sorrendiség (szerialitás), a téri tájékozódás valamint a helyes időzítés képessége, a ritmusérzék. 🙂

járgány12járgány11

Hogy hazánk a vas és az acél országa volt akkoriban, bizonyítja még két ízléses játékom. Az egyik egy igazi ultramodern távirányítással működő kisautó, melynek hátulját egy vastag kábel kötötte össze a gazdi kezében lévő irányító szerkezettel, amelyben két góliátelem biztosította az elektromotor energiáját. A doboz oldalából kinyúló kis karral lehetett a kormányt működtető bowdenhuzalt mozgatni. Ez persze a tizenharmadik manővernél végleg elszakadt, ettől kezdve a verda körbe-körbe járt, legalább nem kellett rohangálni utána. Az előre-hátra üzemmódot egy piros és egy fehér gombbal lehetett szabályozni. Mondanom sem kell, a kontaktus ebben is egyre gyakrabban akadozott, míg egyszer mérgemben véglegesen kiheréltem az egész szerkezetet, eltávolítottam a köldökzsinórt és egyebeket, mondván, hogy inkább tologatom, minthogy állandóan szervizeljem. A motorból meg barkácsoltam egy takaros ventilátort, sokáig hűsített hűségesen, pedig akkor még nem is voltam érzékeny a hőségre.

járgány9

A másik legendás lemezförmedvényt, az elemes holdjárművet kifejezetten rühelltem, pedig a körbeforduló tengelyének köszönhetően teljesen önjáró szerkezetet szabadon lehetett ereszteni, ha nekiment valaminek, rögtön új utat keresett. Ilyenkor kísérteties fényekkel villogott is. A rusnyasága mellett talán ez volt a fő bajom vele, egy gép ne gondolkodjon helyettem, hanem szolgáljon zokszó nélkül, akkor villogjon, ha én akarom. Itt nincs demokrácia, azt a mindenit! Asszonkám sem kérte a múltkori vásárlásunk során felajánlott önműködően kolbászoló porszívót, majd azt ő tudja, hová szippantson be a ketyeréje. Pedig lehet, hogy jobban viselném a körülöttem ődöngő robotot, mint a leszegett fejjel órákig port vadászó életem párját. Ilyenkor menekülőre fogom…

A hatvanas évek végén édesanyám kolléganőjének Amerikába szakadt leánya küldte nekem az első nyugati csodámat, egy valódi angol Matchbox gyármányú kisautót, by Lesney felirattal és egy komplett katalógussal. Olthatatlan szerelem kezdődött, a katalógust ronggyá olvastam, ráadásul nem sokkal később a Deák téren akkor nyíló Hobbi boltban már árusítani kezdték a miniatűr négykerekűket. Alig vártam a jeles napokat, mikor valamelyik jóakarómat megfejhetem, hogy egy-egy aktuálisan kiszemelt példánnyal járműparkomat bővíthessem. Ma is megvannak, ha ütött-kopottak is, a gyermekeimet is kiszolgálták. Most döbbentem meg, miközben fényképeket kerestem, hogy a neten komoly pénzeket, akár tízezreket kínálnak némelyikért. Meg is gazdagodhatnék, de nem válok meg tőlük, ásó, kapa és a nagyharang…!

járgány4járgány3

Miközben a fenti bizbaszokat komoly elmélyüléssel tologattam a parkettán, elkerekedett szemmel figyeltem a valódi járgányokat, kitágult orrlyukakkal szimatoltam a benzingőzt és a kipufogógáz sajátos illatát. A szívemben megkülönböztetett helyet kaptak a szocialista járműipar legócskább termékei: a régi Moszkvics és Volga, valamint a lengyel csúcstermék, a Warszawa (ejtsd: varsava). Ha anyám nagy ritkán véletlenül taxival akart menni valahova, addig kellett állnunk a drosztnál, amíg a moszkvai műremek pöfögött az élre, akkor beszálltunk, és a jellegzetes olaj- és műanyagillattól mámorosan figyeltem a suhanó tájat.

kütyü23kütyü24

A Varsóról elnevezett lengyel anyahajóban – melynek régi, púpos változatát a fent említett szovjet Pobedáról koppintották – biztonságban éreztem magam, olyan hosszú orra volt, alig láttam előre. Mondjuk oldalt meg hátra sem sokat, kepeszteni kellett a mély ülésekből, hogy élvezni lehessen a „száguldást”.

A múltkor emlegetett Józsi bácsi, anyám bátyja, aki hivatásos sofőr volt, ebben az időben leginkább a korszak elitautóját, a Volgát hajtotta. Vállalatvezetőknek meg pártfunkciknak járt ez az orrát fennhordó, harcsaszájú benzinzabáló gépezet, melynek torkán lecsúszott akár harminc liter nafta száz kilométerenként. Igaz, kövér gázadással elérte a százas csúcssebességet. De akkor még nem volt rezsiharc meg spórolás, így engem is megkocsikáztatott az öreg rendszeresen. Ezek mindig ünnepnek számítottak.

járgány15

A hétköznapokon pedig a tömegközlekedési eszközök segítségével éltem ki utazási szenvedélyemet. Mivel édesanyám váltott műszakban dolgozott, kiváltotta nekem a tanulóbérletet, hogy bármikor bemehessek angyalföldi munkahelyére, ne kelljen esténként egyedül ülnöm otthon. A Népligetig a ma már csak múzeumban látható villamossal mentem. A nyitott peronú, az utasokat a kieséstől lecsapódó ráccsal védő 51-es ilyesféle volt:

járgány19

A legnagyobb élményt a pótkocsis 75-ös trolibusz nyújtotta, a kalauz nélküli utánfutó első ülésén minden úton átéltem a vezetés élményét, még kormánymozdulatokat is tettem, persze szigorúan vigyázva, hogy a feltűnést kerüljem.

járgány7

Hétvégenként pedig rendszeresen felültem a lakótelepről induló 39-es autóbuszra, amely tátott szájával keresztülfalta magát a városon egészen a budai János Kórháznál lévő végállomásig. A mai buszsofőrök elhűlnének látva elődeik teljesítményét: már felmászni sem volt egyszerű az elkülönített fülkébe, a hatalmas kormány tekergetését nem könnyítette szervo, meg kellett küzdeni a böhöm váltókarral és a 30 kg ellenállású kuplunggal minden sebességváltásnál.

járgány6

A nagyapámhoz Zsámbokra a gödöllői hévvel mentünk, Gödöllőn várt már ránk sokunk kedvenc járgánya, a drapp festésű, farmotoros Ikarusz. Az első ülésen ritkán volt hely, hogy kedvemre pótsofőrködhessek, ilyenkor hátra kellett mennünk az utolsó sorba, hogy a fenekemmel érezhessem az alattam dübörgő erőt. Elbűvölt a dízelmotor hullámzó dorombolása, a műbőrből varrt ülések sajátos illata. Ma sem értem, hogy a százegynéhány lóerős, tehát egy mai középkategóriás autó teljesítményével rendelkező erőforrás hogy a csudába juttatott el annyi embert viszonylag gyorsan az úti céljához.

járgány5

Másik távoli célállomásunkra, Balatonszepezdre vonattal mentünk, melyet a hatvanas években bizony még gőzmozdony húzott, méghozzá a legendás 424-es, olyiknak piros csillag virított az orrán. Ma gyűlöletes látvány, höhöhö, én akkor szerettem. A Déli pályaudvart elhagyó szerelvényen az ablakokat fel kellett húzni, mert a hosszú alagútban a betóduló füst igen kellemetlen volt. Utána azonban végig a nyitott ablaknál bámultam a tájat, a fölénk bodorodó füstöt, hallgattam a gőzmasina más hanggal összetéveszthetetlen dudálását, sistergését, a vonatkerekek zakatolását. Szemem-szám megtelt korommal, de ki bánta ezt? Mentünk a Balatonhoz!

járgány20

A folytatásban a saját tulajdonú négykerekűekről mesélek még. Ha jöttök… 🙂

Reklámok

10 thoughts on “Járgányok 2.

  1. Azt a közlekedési táblát nagyon irigyeltem a fiúktól! És ugyan nekem ilyen jármű csodáim nem voltak, azért emlékszem rájuk 🙂
    A nagybátyáméknak Warszawájuk volt, néha kölcsönadták, azzal mentünk vidékre. Nagy dolog volt!
    A nyitott peronos villamoson a nyóckerben utaztunk, akkoriban ott laktunk. A megállóban nem volt járdasziget! Igaz, akkoriban ennyi autó sem volt 🙂
    A buszon elől szerettem térdelni, a sofőr fülke mögött…
    Rengeteg emléket idéztél fel bennem ismét, drága Laci bá’, hálás köszönet érte!
    (Az azért eszembe jut minden bejegyzésednél, hogy elszaladt az idő…)

  2. Laci-bá,hú de megy az idő. 45 évvel ezelőtt 11 éves koromban ilyen kisteherautót vezettem
    először életemben . http://www.abc.se/~m9805/eastcars/showcar.php?car=1137&lang=en

    Traktort :kis-zetort-
    http://www.autosforum.hu/autosport-autos-rendezvenyek/talalkozok/2935-9-axial-veteran-traktormajalis-bokor.html

    -már nyolc éves koromban egyedül vezettem ,vagy két percig nyomtam a kuplungot amíg Apám odaért és kivette sebességből (persze csak mászó fokozatban vezettem , csak a kuplungot ,a kormányt és a lábféket ismertem rajta ).

    Tíz évesen már T-5 -ös Pannóniát vezettem egyedül

    http://www.origo.hu/auto/20121130-igaslobol-veteranna-nemesedett-pannonia-t5h-1969-teszt.html.

    Ha elestem a focipályán ,haza kellett menni Apámért ,hogy talpra állítsa ,én még nem bírtam .De szép volt,Istenem .

    • BF, köszönöm a gazdagon illusztrált reagálást! A T-5-ös klasszikus alapgép volt, csak túl nyugodt egy ifjú titánnak, én már a P-10, P-20, P-21-es sportos variban gondolkodtam, aztán maradt az olcsóbb kis MZ. 🙂

      • Laci -bá! Hat Mz-m van jelenleg és három Trabantom,igaz vannak amik már darabokban .A legjobb a 150-es ETZ volt .Két óra alatt tettem meg vele 160km-t, szinte végig 5 ezres fordulaton 110-zel ,de a lakott területeken is 80-90-el,ez 25 éve volt. Jobb volt még a nagy etz- nél is ,fürgébb volt, terepen is kiváló tulajdonságai voltak . A 150-es Trophy is nagyon jó volt jobban ment két személlyel mint a T5-ös.

  3. Csuda nagy élvezet volt feleleveníteni a kerekeket. Szegeden a taxidrosztnál képes voltam várni és még várni egy kicsit, hogy a szebbik Pobjeda is beálljon, ne csak a nagyonszürke Warszawa jusson álmaim körébe. Moszkvics csak később állt forgalomba. És a lendkerekes autómat az apukám megörökölte, vigyázott is rá lelkiismeretesen. Trolival akkoriban csak Pesten találkoztam, nagy élmény volt! Lemezpályát sem kaptam, de attól még szerettem.
    Jó itt, az emlékeid közt.

  4. Jaj, de élveztem olvasni! Ezek a játékok nekem ugyan nem voltak, de az utcabéli Zoli barátomnak igen, és nagyon szerettem őket. Egy olyan lemezes pályára is emlékszem, aminek egyik végén volt valami kis tároló, ha odaért a járgány, akkor a tárolóról rágördült valami henger alakú cucc. Neked rémlik ilyesmi?
    Nahát! Tényleg volt ilyen pótkocsis troli? Sose tudtam. Hiába, falusi kislány csak farmotoros Ikarusszal járt. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s