Kütyük 4.


Magyarországon az elsők között voltam, aki gimnáziumi tantervbe illesztett számítástechnikát tanult. A hetvenes években köztudottan kötelezően az orosz nyelvet tanították mindenkinek, második idegen nyelvként a piaristáknál a latint, a franciát és a németet lehetett választani. Ahogy azt Latinos műveltség című korábbi jegyzetemben megírtam, én a latint választottam, de a Galambos tanár úrral történt súlyos affért követően kapva-kaptam azon a lehetőségen, hogy a harmadik évfolyamtól fel lehetett cserélni a nyelvet egy fakultatív tantárgyra. Legendás osztályfőnökömről, Kovács Mihály tanár úrról szintén megemlékeztem már, mikor a vitorlázásról és a „viszka” építéséről itt és itt beszámoltam, most szárnyai alatt egy csodálatos, nyüzsgő szellemi és technikai centrumba kerültem. Erről Miska bácsi halála után a Fizikai Szemle című szakfolyóiratban többek között így emlékeztek meg 2006-ban:

„Az Ő munkája nyomán lett országszerte híres és elismert fizikaszertára a budapesti Piarista Gimnáziumnak. Az első komolyabb fejlesztés 1953-ban történt, amikor 7000 Ft-ért oszcilloszkópot vett. Ez akkoriban nagy összegnek számított – hiszen egy tanári fizetés csak 1500 Ft volt – és ráadásul túl is lépte az iskola teljes fejlesztési keretét. Az 1980-as évek elejéig a Caritas szervezet is támogatta a katolikus iskolák szertári megrendeléseit. Így vásároltak a fizikumnak Geiger-Müller számlálót, Wulf-féle elektroszkópot, folytonos ködkamrát stb. A diákok még olyan kísérleti eszközöket is terveztek, amelyeket később a Tanszergyár is gyártott: például rádiópad, elektronelhajlást bemutató készülék, G-M-cső stb.

Ma is megvan a tanár úr által szerzett és most is működő távcső. A csillagászat oktatásához – az egyik helyiségben – mini-planetáriumot épített diákjaival.

Rendszeres kiállítója volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Középiskolai Fizikatanári Ankétjainak. Az eszközkiállításokon bemutatott eszközeiért majdnem minden évben díjat és jutalmat kapott. 1963-ban felterjesztették a Fizikai Társulat középiskolai tanároknak adott legnagyobb szakmai kitüntetésére, a Mikola-díjra. Hiába szavazták meg – az akkori körülmények között nem -, csak két évtizeddel később, 1983-ban kaphatta meg.

Az 1958-59-es tanévben húsz negyedikes tanulóval indította el az első kibernetikai szakkört. A következő években készültek el a sokak által megcsodált kibernetikus gépek:

1960 LOGI kártyázógép (zsírozni tudott)
1961 Csodamalom (3×3-as mezőn malmozott)
1962 Halom (három halomból lehetett elvenni, az nyert aki az utolsót vette el)
1963 Műegér (labirintusban megkereste a sajtot, és odament az egér)
1964 8-as Kombinett (11 számot rakott sorrendbe, átrendezéssel)
1965 Hídverés (két part között vert hidat a gép és egy játékos előre adott pillérekre)
1965 Didaktomat (népszerű nevén a feleltető gép)
1966 Mikromat (4 bites jelfogós számítógép)

A Didaktomatot és a Mikromatot szabadalmaztatták, a Tanszergyár gyártotta őket, és a Mikromatból 3000 darabot el is adtak. A témáról több cikke jelent meg a Középiskolai Matematikai Lapokban, az Élet és Tudományban, a Fizika Tanításában és a Rádiótechnikában. (A korra jellemző, hogy a Piarista Gimnázium saját nevén nem szerepelhetett, így lett belőle “Mikszáth Kálmán téri gimnázium”.)

kütyü72

1968-ban megjelent a Kibernetikai játékok és modellek című könyve, amely a szakkörök anyagát tartalmazta. Ezt mindkét akkori német államban, valamint Svájcban is kiadták. A logikai gépek leírását és kapcsolási rajzait tartalmazó kiadvány pedig Néhány kibernetikai játékgép címmel 1971-ben látott napvilágot.
A magyar iskolák közül elsőnek a budapesti Piarista Gimnáziumban volt számítógép, már 1964-ben (Minivac 601). A külföldről beszerzett számítógépeket a fizikai kísérleteknél is felhasználták. A diákok szimulációs programokat írtak, amelyekkel a fizikai modelleket igyekeztek szemléletessé tenni (rezgések, hullámok összetétele stb.). Elkészültek a fénykapuk, sőt a fényinterferencia mérésére és bemutatására is készült számítógépes eszköz. A német Fischertechnik által forgalmazott készlet lehetőséget adott arra is, hogy különböző gépek és feladatok számítógéppel történő vezérlését (négy szabadsági fokkal rendelkező daru, vezérelt lift, vezérelt robotokkal végzett kémiai kísérletek) kidolgozzák és publikálják. ”

Itt aztán volt kütyü rendesen. Tágra nyílt szemmel bámultam a technika csodáit, az égképpel azonos sebességgel forgó csillagászati távcső kukkolójára rágyógyulva vagy a „fizikum” fölé leereszthető félgömb alakú fehér lepedőre vetített csillagképet csodálva a humán beállítottságú, verseket olvasó, álmodozó suhanc világképe is kozmikusan tágulni kezdett. Itt tanultam meg észrevenni a hétköznapi csodákat. Hogy az anyag és a törvényszerűségei mögött egy teremtő rend rejtőzik, ki-ki nevezze, ahogy tetszik neki.

Az sem zavart, hogy a tanár úr angol nyelvleckéket adott az órák után, mert ő is így tudott tájékozódni a tudomány világában. Meg Fortran és Basic programozási nyelvet oktatott, itt már azért csökkenő önbizalommal csatlakoztam, mert a logikai algoritmusok megalkotásához szükséges figyelem és fegyelem bizony nem tartozott az erényeim közé, sokkal inkább a meg-meglóduló képzelet. Az akkortájt beszerzett sztárkütyü, egy Hewlett-Packard asztali kalkulátor volt, amin még nem volt alfabetikus billentyűzet, a számokon kívül a programnyelv ikonjait tartalmazó, a műveleti és továbbítási utasításokat adó gombok sorakoztak rajta. A gép alkalmazásához előre be kellett jelentkezni a naplóba, én inkább csak messziről csodáltam a kiemelkedő matekos társaim mohó örömét, mikor leülhettek az akkor 5000 dollárt érő masina elé.

kütyü78

Bőven elég volt nekem az akkoriban beszerzett első zsebszámológépem. Állami boltban ilyet még nem lehetett kapni, az eredetileg Bécsben lakó osztálytársam, Alexander hozott néha egyet-egyet hazalátogatásakor, ezzel biztosítva egyben zsebpénzét. Nekem 800 forintért adta, anyám akkori havi keresete 1100 forint volt, a kenyér-tej közismerten 3,60, a benzin 3. Olyasféle ár ez, mint manapság egy automata mosógépé. Csak a négy alapműveletet és a százalékszámítást tudta, a folyadékkristályos kijelző még nem létezett, pirosan világító diódákkal írta ki a számokat. Ez is a kilenc voltos kislapossal működött, akár a Sokol rádió. Képet sajnos nem találtam hasonlóról, ezeknek már az emléke is meghalt.

Mikor tanítani kezdtem 1980-ban, már nálunk is meg lehetett vásárolni, sőt, megjelent a tudományos kalkulátor is, mely fölöslegessé tette az addig nélkülözhetetlen logarlécet és függvénytáblázatot. Nekem erre már nem volt szükségem, annál inkább a lányaimnak jóval később a középiskolában. A régi ketyerémet egyébként akkori alsó tagozatos tanítványaim amortizálták, a legjobb matekdogát beadó a következő teljesítménymérés során megkapta használatra, míg aztán egyszer kilehelte a lelkét. Az évtized végén az iskolánk kapott néhány abban az időben nagyon népszerű Commodore 16-ost és a kicsit korszerűbb +4-est. Ezt a nyári szünetben aztán teljes felelősségvállalással hazavihettük önművelési céllal, kaptunk hozzá egy fekete-fehér Tünde televíziót monitor gyanánt.

kütyü70kütyü81

Kezelni persze nem tudtuk, a magnókazettákra töltött játékprogramokat lehetett futtatni rajta, Ancsa lányom és asszonkám egymás kezéből kapkodták, hogy minél magasabb szintre jussanak az idétlenül ugráló Mario-figurával. Én csak annyit kötöttem ki, hogy a szörnyű pittyegést némítsák el, ha otthon vagyok. Elég nekem napközben a tanítványaim csicsergése. Emlékeim szerint valami teniszjátékba én is be-beszálltam, de lehet, hogy ez már másféle kütyü volt, mert valami tekergetős bizbaszra emlékszem, amivel az ütőt mozgatni lehetett.

Az első igazi asztali számítógépet, egy a századfordulónál már elavult 486-ost Ancsa lányom vette meg használtan – úgy rémlik, ő is fizette ki –, mert nélkülözhetetlen volt a tanulmányaihoz. Ezen és később a Sulinet-program keretében ingyen kapott Pentium 4-esen tanultam meg a szövegszerkesztés alapjait nem is olyan régen, alig másfél évtizede, majd később az internet használatát. No, van még mit tanulni, a lányaim kattintásait és géppuskatűz sebességű billentéseit nem hogy utánozni, szemmel követni sem tudom. Pedig Kovács tanár úr a fent említett számítástechnika órákon a tízujjas vakírást is tanította egy öreg Erika írógépen, mondván, hogy ez egy leendő kibernetikusnak nélkülözhetetlen kellék. A tizedét, ha tudom: csak a jobb mutatóujjam játszik a klaviatúrán. Az se vakon. Bár elégedetten mondhatom, mióta blogolok, gyorsult a picike az utóbbi három évben. De a tanár úr ezért még nem lenne nagyon büszke rám. Esetleg másért… 🙂

kovács

1977-ben az érettségi előtt kérte utoljára az ellenőrzőmet. Soha nem kaptam tőle intőt, legfeljebb egy “Madár vagy, fiam!” letolást, így hát kivittem. Mindkettőnkön látszik, ez a beírás sem okoz gondfelhőket.

A Jóisten áldja meg a feledhetetlen Miska bácsit, az igazi tanáreszményt ezerszer!

(Már csak a járművek maradtak, legközelebb velük jövök.)

Reklámok

7 thoughts on “Kütyük 4.

  1. Az a “magnós” számítógép 🙂 nem volt mindegy a hangerő, ha túl halk, vagy túl hangos volt, nem olvasta be a programot 🙂
    Én elvégeztem egy gépíró tanfolyamot, de úgy vagyok a gépeléssel, mint Te 🙂 és én is csak nézek, hogy a gyerekeim hogyan verik a billentyűzetet, oda sem pillantva…
    Köszönet az olvasnivalóért!

  2. Ez is nagyon tetszett! Miska bácsi tündér! Volt kitől tanulnod, megtanulnod….. szerintem rólad is efféle vélemények “keringenek” majd. 🙂

  3. Tök jó ez a kép itt alul. 🙂
    Nekem valami Commodore 64 rémlik, bár lehet az idő már elmosta a számokat bennem. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy házi feladatként valami kis programot kellet írnunk, és én azt találtam ki (ruhaipari szakos lévén), hogy megadod a méreteidet, és a számítógép már löki is, mennyi anyagot kell vásárolnod a szoknyád vagy mittudomén mid elkészítéséhez.
    Amúgy holt balfék voltam mindenféle matekhoz, számítástechnikához, elektrotechnikához, műszaki fizikához, s ez roppant kínos egy olyan suliban, ahol első két évben csak ilyenekkel tömik az ember agyát a ruhaipar rejtelmei helyett. 🙂

    • Köszi, Pipulka! 🙂
      A C-64-es már komoly gép volt, arra az iskolának nem volt pénze. Akkor éppen nekem sem.
      Nehéz a dolga egy humán érdeklődésű és emóciók vezérelte lurkónak a száraz reáltárgyak óráján. Ehhez kell a hiteles és jó tanár. Mert nekem a gimiben ezeket úgy tálalták, hogy igazi szépségeket fedeztem föl bennük. Magam is meglepődtem. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s