Könyv-e az e-könyv?

e-könyv

Nem, ezzel nem tudok megbarátkozni! Pedig nem vagyok gépromboló habitusú dafke őstulok. Olyan, aki tudatlanságát ellensúlyozandó fellengzősen leszólja az áhított, de meghódítani nem tudott hölgyet technológiai újítást. Művégtag, műfütyi, műfogsor, műkönny, műkönyv, műkutyaszar? Hatból kettő. Mindent azért mégse! 🙂

Míra lányomnak a bölcsészkaron kiadósan adagolják az elolvasandókat. Az előző félévben főszakán, a francián eredeti nyelven Stendhal, Balzac, Victor Hugo, Vigny, Musset eleve kiadós falatok, köretként magyar nyelven James Joyce-tól az Ulysses (phü), Prousttól Az eltűnt idő nyomában (phű); aztán a magyar regények: Kosztolányitól, Füst Milántól, Móricztól, Krúdytól. Ez legalább egy folyóméternyi anyag. A grammatika-szakirodalomról nem is beszélek. Fénykoromban sem tudtam volna áthámozni magam ennyi oldalon, annak idején erősen szelektáltam, igaz, az alapjaim megvoltak. A legnagyobb tiszteletem tehát a lányomnak, mert ő nem válogatott, mindent befalt, igazolják is a megszerzett jelesek. Ebben viszont valóban sokat segített neki a címben említett kütyü, melyet ágyban fekve, kádban vagy klotyón ülve, metrón utazva is könnyű használni.

Nekem azonban mégis idegen. A könyvnek suhogjanak a papírlapjai, csukódjon be váratlanul, legyen illata, gyűrődjön meg, legyen szamárfüles, pecsétfoltos, horribile dictu szakadjon el! Legyen ízléses címlapja, fülszövege! Várjon visszatértemre a könyvespolcomon! Okádja a port nagytakarításkor!

könyv2

Fekete István vallomásával fejezem be:

„Szerettem a könyvek, a papír, a betűk különös, nehéz szagát, ami a legújabb könyveknél sem érzett újnak, bár ezeknek illata meg sem közelítette egy-egy öreg kalendárium vagy biblia kimondhatatlanul titkos, időktől és gondolatoktól terhes aromáját.
Szeretem a könyvet. Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak ki előttem. A történelem regény volt, a földrajz útleírás, az olvasókönyv pedig muzsika.
Szeretem a könyvet, és hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt mondani mégsem merem, mert az a másik, aki írta, álmában vagy ébren úgy is láthatta, ahogy leírta.
Szeretem a könyvet, és úgy nézek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára.
Szeretem a könyvet, és tanácsait követem. Csak egy könyv volt életemben, amelynek nem hittem, s amelytől féltem – a legpontosabb, legcsalhatatlanabb könyv: a matematika.
Ebben nem hittem, mert száraz volt, mert ritmustalan volt, mert félreérthetetlen volt, világos, igaz, és fantáziám undorral reppent át a számok kemény oszlopa felett, és szétporlódott, mint a víz, amikor sziklának ütközik.
Annál jobban hittem a vadászati könyvek minden fajtájában, a tengeri kígyóban, a hétfejű sárkányban, a borzfuvarban, a bárányt vezető farkasban és mindenben, ami életteljes, misztikus, elérhetetlen, megmagyarázhatatlan – fantázia és álom volt.
Kerestem az öreg könyveket, a vajákos tudást, a meggyőződést a homályban, és igazolni akartam mámoros, öreg hazudozókat, akik hittek álmaikban és igaznak feledett füllentéseikben.
Hittem a bagolyban, aki halált kiált, a szélkiáltóban, aki nélkül nincs szél, a levelibékában, aki jobban tudja az időt, mint a kalendáriumcsináló (pedig az is nagyon tudja!); Matula mesterben, tanítómban és vadőrünkben, aki fűből, fából, náthából és tyúkszemből, szélből és napsütésből, holdudvarból és rókaugatásból, mindent megjósolt, és ezek a jóslatok vagy beváltak, vagy nem. Harmadik eshetőség nem volt.
Hittem… hittem!
És sohasem bántam meg. Néha – majdnem mindig – nem azt találtam, ami a könyvekben meg volt írva, hanem annál sokkal többet. Békességet, magányt, halat, vadat, madarat, de mindig találtam valamit, és a végén, nem mondom, hogy nagy érték, de megtaláltam: magamat.”

könyv1

Angéla barátosném a fb-megosztásomon egy ide illő karikatúrát posztolt, ki is teszem utólag:

e-könyv2

Csütörtökön megírom az elmúlt fél évszázad technikai fejlődését az én olvasatomban. Már csak kettőt kell aludni… 🙂

Reklámok