Laci bá’ fantomja

Azon kaptam magam, hogy ellentétes érzelmek püfölte teniszlabda vagyok. Egyfelől minden viszonylagos egészségben eltöltött napom ajándék, rebegem is a rövid hálaimát ébredéskor meg lefekvéskor, ha olykor bele is alszom, hiába igyekszem zanzásítani. A Jóisten nem igényli a bő lére eresztett szövegelést, meghagyom azt nektek itt a blogban, höhöhö. Másfelől alázatos belenyugvás helyett hálátlanul nyűgös vagyok olyan körülmények miatt, melyeket nem tudok befolyásolni. Nem, most nem a politikára meg a környékén sorjázó emberi ostobaságra gondoltam, hanem például az időjárásra. Gyermekkoromban gyakran mosolyogtam értetlenül idősödő rokonok panaszát hallva, akik szidták a légköri frontokat, és érzékletesen sorolták, hogy mely testrészüket hogyan hasogatja a reuma. Ki lehet ez a csúnya nevű manó? Már tudom, milyen az.

Az utóbbi évek forró nyaraitól például látványosan kipurcantam mentálisan, az agyműködésemben akadtak ideiglenes zavarok, pedig deréktájt gazdagodott meg rajtam leginkább a kötőszöveti állomány, mintha vastag takaróba tekertek volna. Elvégre a nemes bükk is törzsre vastagszik az évgyűrűk szaporodásával arányban. Ő is keveset mozog. 🙂

De ez a mostani taknyos-langyos lét tél sem kíméli a porhüvelyemet. Hetek óta kóválygok, mint a cefréből szabadult muslica (némelyek muslincának mondják, úgy is elfogadott, én a borlégy elnevezést szeretem), a legkisebb erőfeszítésre is elfogy a levegőm, akár a májra gyúratott gúnárnak.

Muslica

Autós (ráadásul féllábú) emberként nem kérek jeget és havat, mert az börtönbe zárna. Az sem baj, hogy a fűtőtest alig langyos, az égiek is csökkentik a rezsit. De a tél legyen tél! Odakint fázva tudom értékelni a szoba melegét. Erre mi történik? Január végén éjszaka is 8 fok van, cinkék kiabálnak és szerelmeskednek, virágok nyílnak, gólyacsapat téblábol a faluszéli réten. Mi ez? A kullancsok és egyéb károkozó férgek pedig bőszen fenik ártó fegyvereiket.

De most jön végre a zimankó! Kutyára dér! Hó és hideg! Néztem az időjárás-jelentést. De nem is kellett. Tegnap békésen olvasgattam a nagyszobában, mikor hirtelen feljajdultam. Míra lányom ijedten szólt át a másik szobából, hogy mi történt.

Semmi, semmi, csak mintha egy kést döftek volna a bal lábamba az Achilles-ínnál. Reflexszerűen odakaptam, aztán a levegőt markolva rájöttem, ki a tettes. A fantom. Nem az operaházé, az enyém. Hidegfront közeledtén kísért. 🙂

Reklámok