Háromévesen

A súlyos, lábon kihordott infarktus után fél évvel végrehajtott „sürgős” szívműtét során 2010 szeptemberében a csontfűrész a szegycsontommal együtt a hivatásomat is kettévágta. Másfél hónap reménykedő rettegés következett a kórházakban, azután az otthoni hosszú lábadozás idején kezdtem  már hinni a visszatérésben, de a decemberi lábujj-amputáció világossá tette, hogy immár vége a normális életemnek, a hiábavalóság szögére akasztanak, akár egy elnyűtt focicsukát. Le is százalékoltak egy év múlva annak rendje és módja szerint. Keresni kellett valami hasznosnak tűnő elfoglaltságot. Már a második műtét előtt belekóstoltam a népszerű közösségi oldal alkalmazásába. Korábban erre nem lett volna időm, most viszont akadt bőven. Hatalmas örömet jelentett egykori tanítványaim jelentkezése, oldalaik böngészése. Itt találkoztam először blogokkal is, korábban fogalmam sem volt, mit jelent ez, csak a pózolásra hajlamos korábbi miniszterelnökről hallottam, hogy valami ilyet ír naprakészen.

Egy borús januári napon aztán a neten kóborolva megtaláltam egykori kedves tanítványom, a rendkívül tehetséges Virág blogját, melyben „kamionsofőr” nicknéven posztolt rövid írásokat a hétköznapjairól. Nagy élvezettel olvastam végig. (Pár hónappal később egy nagyon durva trolltámadás miatt sajnos végleg abbahagyta az írást, a kimúlt freebloggal együtt el is veszett a blog. A lány egyébként egyre népszerűbb forgatókönyvíró és rendező, a korábbi években rövidfilmekkel aratott sikereket, tavaly forgatta le első nagyjátékfilmjét Utóélet címmel, alig várom a bemutatóját.)

Nosza, én is regisztráltam a freeblogra. Ha már nem taníthatok, majd írogatok kedvemre, legfeljebb nem olvassa el a kutya sem. De hogyan kezdjem? Kapóra jött a tündérlelkületű Bayer Zsolt („a béke barátja”), aki odanyilatkozott a méltán népszerű Echo tévében a bloggerekről, akik névtelen rohadékok, ők döntik meg a keresztény Európát, és különben is az internet maga a „Bábel tornya”. Na, így született a kicsikém 2011. január 19-én: egy indulatos posztban visszaköptem.

Találtam jó néhány nagyszerű blogot, megtanultam kommentelni is, így engem is egyre többen olvasgattak. Hálásan köszönöm itt is a blogcimborák érdeklődését és támogatását, sok erőt kaptam tőletek!

harmadik szülinap

Kétszer gondolkodtam a „harakirin”, egyszer egy félreértésen alapuló és elmérgesedő vitába keveredtem Anyussal, akit azóta is megkülönböztetett szeretettel olvasok, de nem provokálom az elkötelezettségét a véleményemmel. Másodszor a freeblog haldoklása kezdetén, amikor asszonkám beteg lett, és hosszú kezelése idején elvesztettem a bal hátsó futóművemet. A szó szoros értelmében nehéz volt lábra állni. A csemetéimnek is köszönhetően együtt sikerült, asszonkám jól van, dolgozik. A maci meg a virág az övé, mert

ház évfhazassagi_evfordulora

tulajdonképpen ezzel kellett volna kezdenem: ma 35 éve, 1979. január 20-án mondtuk ki a holtodiglan-holtomiglant. Húszévesen, erőtől duzzadó ifjúként mást jelentenek ezek a szavak, mint nyomorékként. Jó lenne még sokáig öregedni. A blogom csak most megy óvodába, elsimogatnám még a nagykorúságáig! 🙂

Reklámok