Géza malacra


weöres

A nyár folyamán sokszor bukkant föl különféle sajtótermékekben Weöres Sándor költészete. A centenáriumi év lassan lecseng, óvatos feltételezésem szerint azonban a hétköznapi olvasó emberek zömének a költőről alkotott képe alig változott a média zajongása ellenére. A legtöbben csak az óvodáskorban megtanult bravúros ritmusú versikék alkotóját látják benne, néhányan még a Majomország pajkosan csúfolódó illetve a Psyché pajzán szerzőjét. Színházkedvelők ismerhetik talán az eredendő líra drámába oltását Holdbeli csónakos címmel, tíz éve a Nemzeti Színház mutatta be. Az életmű további fejezeteit mintha tejüveg takarná. Ebben sajnos jelentős felelősséggel bírnak azok a magyartanárok, akik az irodalomtörténet oktatása során „sokatakaraszarkaként” örülnek, ha az érettségi előtt eljutnak Radnótiig, a 20. század második felére és a kortárs szerzőkre pedig nem jut idő. Hiba. Egyben megemelem a kalapomat az óvónők (óvodapedagógusok) és tanító(nő)k előtt, akik bőségesen vetik a weöresi zsenialitás magvait a tündérkéiknek.

Úgy gondolom, hogy meddő politikai zsörtölődések helyett nekem is érdemes inkább apró gondolatmorzsákat pötyögtetni, melyek oszlathatják a homályt. Vegyük szemügyre rögtön a legismertebb verset, az 1955-ben megjelent Bóbita című kötet címadó darabját!

A TÜNDÉR

Bóbita Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita játszik,
szárnyat igéz a malacra,
ráül, igér neki csókot,
röpteti és kikacagja.

Bóbita Bóbita épít,
hajnali köd-fal a vára,
termeiben sok a vendég,
törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita álmos,
elpihen õszi levélen,
két csiga õrzi az álmát,
szunnyad az ág sürüjében.

Bölcsészpalánta Míra leányom, aki egykor bölcsődésként fújta a művet, érdeklődött a minap a mostani témámról, mikor látta a verseskötetet a kezemben. Elmeséltem neki a régi anekdotát, melyben egy kisfiú azzal nyaggatja az óvó nénit, hogy énekeljék el a Géza malacot. Az értetlen felnőtt csak a dallamról jön rá, hogy melyik versről van szó. A gyerek a maga módján érti, szereti az egész verset, de a második szakaszban megzavarja a váratlanul döccenő ütemhangsúly, a ritka igevonzattal nehezített szöveg, a felnőtt fejjel erotikusnak nevezhető kép. Egy kis fantáziával azonban megalkotja Bóbita játszótársait, Szárnyati és Röpteti tündéreket, az előbbit rögtön rá is ülteti prozódiai leleményére, Géza malacra. A másik huncut pedig csókot ígér és kiröhög. Szegény jó Géza malac!

bóbita3bobita2

Míra elkerekedett szemmel vallotta meg, hogy anno hasonló képzetek peregtek le benne a vers hallgatása közben. A gyermek mindent meg akar érteni, ha másképp nem, az eredeti szöveg kreatív átértelmezésével. Lásd Minta mókus, Zenga zének.

A népdalok ismertségével vetekedő, a közköltészet szintjén trónt foglaló költemények gyerekversek-e vagy sem? Ez is régi dilemma. Weöres már igen korán, 1946-ban kötetbe rendezte gyermekverseit Gyümölcskosár címmel, s ezt később újabb gyűjtemények követték, 1955-ben a Bóbita, 1958-ban a Tarka forgó, 1965-ben a Gyermekjátékok, 1969-ben a Zimzizim, 1973-ban a Ha a világ rigó lenne. A legnépszerűbb kötet éppen a Bóbita, a mai napig 13 kiadása jelent meg.

Az imént felsorolt kötetek ékesen bizonyítják, hogy maga a költő rendezte darabjait gyermekeknek szánt gyűjteményekbe. Ám az is köztudott, hogy a kötetek darabjai közül sok nem gyermekversnek íródott. A költő „felnőtt-verset” írt, majd úgy döntött, hogy a tökéletes ritmikájú, kedves, bájos tartalmú darab nyugodtan bekerülhet egy óvodásoknak szánt, képekkel illusztrált kötetbe is.

Weöres egész életműve a játék jegyében született. A költő különböző szerepeket öltve kereste lírai énjének új és új lehetőségét. (Nem véletlenül lett egyik legsikeresebb műve a Psyché.) Mindennel játszott: a mesével, a valósággal, a szavakkal, a zenével. Élete végéig gyermek maradt, számára értelmezhetetlen lehetett a gyermekvers-felnőttvers dilemma.

A vers ritmusa, zeneisége alapvetően fontos. Időmértékes lejtésű, minden sora azonos ritmikai képletre épül, két daktilust egy spondeus követ:

– ∪∪| – ∪∪| – –

A kettős rövid szótagok fülbemászó versdallamot eredményeznek, a szöveget könnyű megzenésíteni, s ilyenkor a zenei ritmus pontosan követi az időmértékes ritmust. Ez a ritmusképlet az, ami mindannyiunk fülében ott zsong, ha Weöres költeményét felidézzük. A zenei hatású időmértékes ritmus azonban sokarcú. Nem kell hozzá sok ravaszság, hogy észrevegyük, két ilyen sort egymáshoz illesztve hibátlan hexametert kapunk:

– ∪∪| – ∪∪| – – | – ∪∪| –∪∪| – –

Ha úgy tetszik, tekinthetjük A tündért hexameterekben írott versnek. Ez azonban nem pontos így, hiszen a hexameterhez az a szabadság is hozzátartozik, hogy az első négy versláb szabadon lehet két- vagy háromszótagos. Ez a szöveg szigorúbb rendhez igazodik, felvillantja a hexameter jellemzőit is, annál azonban kötöttebb. Nyolc szótagos sorai erős metszetet hoznának létre a hexameter közepén. Magyar fül inkább arra hajlik, hogy a daktilikus időmérték mellett hangsúlyos lüktetést is érzékeljen.

Minden strófa azonos módon kezdődik.

Ez következetesen egy háromütemű nyolcas (3|3|2) ritmusát teremti meg a versszakok elején. Az első strófa 3. és 4. sora mutatja a másik ritmizálási lehetőséget:

Béka-hadak |fuvoláznak,    (4|4)

Sáska-hadak |hegedülnek.   (4|4)

Ez a két ütemváltozat alakítja a költemény hangsúlyos ritmusát. Nem szigorú szabály szerint váltakoznak, tehát nem beszélhetünk szimultán versről, de az ütemek jelenléte mindenképpen modulálja az időmértékes ritmus szigorúságát.

Nézzük meg most azt, hogy miféle tartalom épül fel erre a formára! Minden strófa azonos módon kezdődik. Bóbita Bóbita. A megismételt név ritmikai szerepéről már ejtettünk szót, most azt kérdezzük, hogy ki ez a Bóbita? Egy óvodás azt válaszolná rá (és tartok tőle, hogy a felnőttek is így válaszolnának), hogy Bóbita pitypang-tündér. Ez a válasz azért ilyen egyértelmű, mert a Bóbita című kötet címlapján valóban pitypangtündérként van lerajzolva egy bájos mesefigura. A kötetet 1955-ös megjelenése óta Hincz Gyula illusztrációival együtt vesszük kézbe, s ezek a rajzok ugyanolyan szorosan hozzátartoznak a kötet verseihez, mint A. A. Milne Micimackójához E. Shepard rajzai.

bóbita

Egy másik elterjedt vélekedés szerint Bóbita gyermek, kicsi lány. Az ő játszadozása, mesékhez szokott fantáziája tölti ki a verset. Előbb angyali tisztaságú táncot lejt a réten, majd kacagva játszik. A törpék báljába képzeli magát, végül elfárad, s álmában olyan pici lesz, hogy egy őszi falevélen is elfér. A rokonszenves magyarázat elfogadható, sőt általában használható megoldás Weöres gyermekverseihez. A kisgyermek fantáziája, mesékhez szokott képzelete a csodás elemeket is hétköznapi természetességgel fogadja el.

Megkísérelhetjük még, hogy a vers képei mögött mélyebb összefüggést, megrajzolható hátteret keresünk, miután a szöveget nem csupán játékos ritmusgyakorlatnak, nem „csupán” gyermekversnek gondoljuk, komolyan kell vennünk, hogy a költő (tudatosan vagy tudat alatt) okkal fogalmaz úgy, ahogyan teszi. Vegyük sorra, mit tudunk! Bóbita a versszakokban táncol, játszik és épít. Általános cselekvések. A tánc a művészethez köthető, harmóniát, szépséget fejez ki. A játék, a kacagás a gyermekkorhoz kapcsolódik. Az építés már komolyabb, a felnövekvést, komolyabb célok elérését juttathatja eszünkbe. Végül Bóbita elálmosodik és elszunnyad. Habár nem rajzolódott ki cselekvéssor az igékből, nem tudunk felfűzni a versszakok rendjére történetet, a negyedik versszaknál mégis érezhető, hogy lezárul a mű, véget ér a gondolatsor. Az elalvás a versben a nap végét jelenti, Bóbita elfáradt a táncban, játékban, építésben. A vers szimbolikus tartalmát kutatva itt nyilván az élet végére, a nyugodt, csendes halálra is gondolhatunk. Hogy a halál-metafora milyen természetesen illeszthető a költemény végére, azt egy bájos nyomdahiba is jelzi, melyről Vadai István tanulmányában olvastam: „Weöres Sándor Egybegyűjtött írásainak ötödik, 1986-os kiadásába pontatlanul került bele A tündér szövege. A vers utolsó strófája ott így fest:

Bóbita Bóbita álmos,

elpihen őszi levélen,

két csiga őrzi az álmát,

szunnyad az ég sürüjében.

Szinte észrevehetetlen a hiba. A félreütés értelmes szót másik értelmes szóra változtatott. Az eredetiben az őszi levelek még a fán vannak, s a természet egy darabja, az ág szerepel a versben. A hibás másolatban ég áll, de ez is illik a szövegkörnyezetbe. A vers angyalok körében kezdődik, s a halál után, a mennyekben, az égben végződik. Ha Weöres megélte volna a kötet megjelenését, s tudomására jutott volna a hiba, talán nem is javítja ki.”

Folyt . köv.

Reklámok

12 thoughts on “Géza malacra

  1. Köszönöm ezt az elemzést, az “apró gondolatmorzsákat”. Nagyon érdekes volt számomra, így legalább egy kicsit másképp nézem ezt a verset. Egyébként én nagyon nem szeretem, éppen “Szárnyati Géza malac” és vele történtek miatt. 🙂

  2. Amikor felvetetted, hogy van más értelmezés, visszatekertem a vershez, elolvastam újra (pedig tudom kívülről)! 🙂 Utána örömmel láttam, hogy egyre gondoltunk! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s