Pedagóguskar


ökör

Ó, én címeres ökör, az ivartalanított marhák között is a mazochista kisebbséghez tartozó kérődző barom! Ahelyett, hogy a klaviatúra elé ülve szép nyugodtan bepötyögném a már régóta aktuális bejegyzésemet az élet reményteljes szépségéről, miközben a poharamban gyöngyöző hűvös söröcskémet ízlelgetem. Nem, én előbb szórakozottan végigszörfözöm a net híreit. Naná, hogy olyanon akad meg a szemem, amelytől úgy összefancsarog a lelkem levese, hogy szinte bőrzik. (Bocs Karinthy/Móricz) „Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy keserves fenekedésekkel győzte az életyit.
– Hej, muramista, muramista – ódódzott a nyelvije nekije – , bé tökkel vágtál csülökbe.”

Azzal biza, telibe! Mert nem izgat föl különösebben a zuglói patkányozás, a mutyizások sora, a buzizó, zsidózó, orbánozó, gyurcsányozó, nácizó, bajnaizó, liberálbolsizó/hungarobolsizó nyálfreccsenések véget nem érő zuhataga. A kultúra földbe döngölését látva már rángani kezd a bajuszkám, diszkréten öklendeztem a Nemzeti Színházban művelt igazgatóválasztási cirkuszt figyelve, a Vígszínház jövőjét meghatározó mai sunyi és szakmaiatlan döntéstől félve már tegnap megfogalmaztam aggódásomat a közösségi oldalon, amikor az aspiráló idős úr késve beadott ömlengésében a blogcímemet olvastam („Tudnia kell a közönségnek: van remény. A Vígszínház minden derűs magyar polgár színháza kell hogy legyen, valamint a derűs íróké és a derűs színészeké is. Brecht elkopik, Molnár Ferenc színháza ragyog. Brecht színháza ugyanis kívülről, objektíven, absztrakt módon szemlélte az életet, így egyvalami kimaradt műveiből: a szeretet.”) A cukormázas, mézeskalácsszíves (höhöhö, a színház tükröt tart) teátrum víziójától összeborzadva írtam a kommentemben, hogy meg-megbotlik bennem a remény. Kopik, mint a jó Bertolt. Állítsátok már meg Arturo Uit! Molnárral persze nincs bajom, de minden estén Molnár-darab? Kell oda még A sárga csikó meg a Piros bugyelláris is! Szeressük egymást, gyerekek, a szív a legszebb kincs…! (Ebben a pillanatban olvasom: „Érvénytelenné nyilvánította a Vígszínház igazgatói posztjára kiírt pályázatot csütörtökön a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés.” Tán szorul a zabszem, uraim? Áttetsző a koncepció? A teremburáját! Itt jegyzem meg csendben, sokáig zavart a fiatal Eszenyi Enikő színpadi modorossága, de rendezései és különösen közösségépítő tevékenysége okán a szívembe zártam. Igazi nagyasszony, Várkonyi-Horvai-Marton méltó utódja. A közönséget kényezteti, nem a gazda alfelét…)

Ma meg olvasom az Emmi (emmeg mi?) közleményét, és menten eldurran bennem a vaddisznó. Az Emberi Erőforrások Minisztérium köznevelési államtitkársága szerint a pedagógustársadalom többségének régi kívánsága teljesül a kamara szerepét betöltő Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásával. Többségének! Hol az az egy? Régi kívánsága! Alig vártuk, a farkunk beletörik a heves csóválásba!

„A kar megteremti a lehetőségét annak, hogy a jövőben a hivatásukat érintő, munkájukat szabályozó törvénytervezeteket, jogszabályokat a legilletékesebbek, maguk a pedagógusok, s nem felhatalmazásuk nélkül a nevükben eljáró, változó legitimitású szervezetek véleményezhetik. Az oktatást irányító miniszter szakmai partnereként a kar jogszabályok készítését, módosítását maga is kezdeményezheti.” Hű, de jó! Ezzel beismerik, hogy az elmúlt hónapok pusztító ámokfutása kézi vezérléssel zajlott, minden szakmaiságot nélkülözve. De mostantól véleményezhetik. Hiszen kötelezően beléptek. A karba! (A szókezdő mássalhangzó cserére szorul.) Beleléptünk a … Ma már idéztem Karinthyt, barátját, Kosztolányit csúfolva most is segít:

“A SZEGÉNY KIS TROMBITÁS SZIMBOLISTA KLAPEC NYÖSZÖRGÉSEI”
CÍMŰ CIKLUSBÓL[3]

Mint aki halkan belelépett.

És jönnek távol, ferde illatok
Mint kósza lányok és hideg cselédek
Kiknek bús kontyán angyal andalog
Mint aki halkan belelépett.

Mint aki halkan belelépett
Valamibe… s most tüszköl s fintorog
Mint trombiták és roppant trombonok
S a holdvilágnál szédelegve ferdül
Nehéz boroktól és aranyló sertül
Úgy lépek vissza mostan életembe
Mint kisfiú, ki csendes, csitri, csempe
S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet –

Mint aki halkan belelépett.

A közleményben írtak arról is, hogy a kormány az idén 32,5, jövőre 150 milliárd forinttal több pénzt fordít a pedagógusok bérére, kifejezve nagyrabecsülését pedagógusok iránt, és elismerve a nevelési-oktatási munka fontosságát. A pedagógusok fizetése szeptembertől átlagosan 34 százalékkal, 2017-ig pedig minden tanév kezdetén a jogszabályba foglalt mértékkel növekszik.

Az elvett cafeteria kb. 8 %, az elvett pótlékok és az eddig fizetett túlóra kitesznek 10-10 %-ot. Hogy is van a nagy fizetésemelés? Bruttó 6 %! Nem mondom, jól jön. Biztos forrásból tudom, hogy Kőbányán a pedagógusok összes havi bértömege 178 millió forint volt eddig, mostantól 185 millió. Ezek szerint jól számoltam.

Mint hangsúlyozták, a kormány véget vet annak a megalázó gyakorlatnak, hogy a tisztességgel és becsülettel dolgozó pedagógusok munkájukért eltérő díjazást kapjanak. Éljen a kontraszelekció! A képességbeli és tudásbeli különbségek, a munkamorál és az eredményesség nem számít. „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek…”

Biztonságos életutat garantál, és megteremti annak feltételeit, hogy a pedagógusok a gondjaikra bízott gyerekekre összpontosíthassák figyelmüket – jelezte az államtitkárság, hozzátéve, hogy a pedagógusok új munkarendje nevesíti a korábban is munkakörük ellátásához tartozó feladatokat, ugyanakkor egyetlen új feladatot, elvárást sem tartalmaz.

A magasabb bérezéssel, a túlórák korlátozásával a kormány megszünteti még a lehetőségét is annak, hogy a tanárok aránytalan, a minőség rovására menő túlmunkát végezzenek – áll a közleményben.

A garantáltan biztonságos életutat nem jellemezném tovább. Rózsát, Arankát, Emmit, a három gráciát sem, minősítse őket az aranyszavú Illés államtitkár úr! Kapnak ők eleget így is, mint most hallom, miniszteri biztost a nyakukra. Véleményezném helyette a mindenhez értő bölcs vezető agyában fogant, hegyek vajúdásából világra pattanó, mindenkit benyelő kisgömböcöt, a leendő Nemzeti Pedagógus Kart. Egy mozdulatsorral: a pedagógusököl záródik, a pedagóguskar derékszögben megemelkedik és beleng, hogy ne nyíljon a középső ujj. Könnyű nekem, én már nem félek. Csak féltek.

ököl

Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökölnek. 🙂

Oldásul egy Babits-vers, hátha valaki nem ismeri:

Ha nem vagy ellenállás…

     

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
melyen színeket ver vissza a nap.
Foglalj magadnak tért a levegőből,
határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
Fordíts hátat a politikus vének
karának, s szögezz mellet a bolond
fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz
s egy bal léptedre les már a vadon.
Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha 
virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
De makacs csontod a virág alatt
üljön súlyosan és keményen.

(1936. ápr. közepe előtt)

Makacs csontod a virág alatt…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s