A törvényen kívüli


Az általam ismert háziorvosokról alkotott korábbi véleményem nem változott. Az egészséges ember nem is találkozik őkelmével, esetleg ha pihenésre készteti valami szezonális torokgyík vagy egyéb magától is múló nyavalya, amit a munkahely csak a tudor írásos igazolásával tolerál. Rutinszerű az eljárás, tőlem annak idején azt is megkérdezte a kitűnő felcser, hogy mikorra kívánok felépülni. Valódi betegség esetén pedig gyakorlatilag kimerül a tevékenysége holmi diszpécserkedésben, elküld a laborba, fűhöz-fához-szakorvoshoz. Jelenleg négy olyan gyógyszert szedek, aminek a receptjét csak évente megújított szakorvosi javaslattal írhatja föl. Bezzeg a vezetői engedély orvosi érvényességét önhatalmúlag meghosszabbíthatja.

Hosszú téli bezártságomat követően áprilisban, mikor kezdtem biztonságosan botorkálni, személyesen leptem meg a doktor nénimet, és a tucatnyi vény megírását követően felvetettem neki, hogy májusban lejár a jogosítványom. Lehetne-e ezt a hibát orvosolni? Mélybarna szemeivel rám meredt, gondoltam, most küld el a búsba a nyomorékságommal együtt, de a legnagyobb meglepetésemre így szólt:

– Ilyen állapotban küldjem el magát vizsgálatokra? Áh. Van önnél négyezer forint?

Volt. Érvényességi papír is lett rögvest. Vezetni persze nem tudtam, ahhoz automata váltós verda kellett volna. Vagy egy olyan Trabant Hycomat, melyet a nyolcvanas évek elején egy féllábú egyetemi tanártól vettem az autópiacon huszonháromezer forintért.

hycomathycomat 2

Csodajárgány volt, a kuplungot örökké kiemelt állapotban rögzítette egy kallantyú. A fordulat emelkedésével egy hidraulikus munkahenger zárta az oldást, így nyomaték került a hajtott kerekekre. Hogy magas fordulatú motorral is lehessen sebességet váltani, a váltókarra is szereltek egy elektromos kapcsolót, ha hozzáértél, azonnal kiemelt. Tíz évig használtam, nagyon szerettem. Egyszer hasznát is vettem a kocsi különleges tulajdonságának. Egy focimeccsen nagyot reccsent a térdem, alig tudtam lábra állni az iszonyatos fájdalomtól. Öreg barátom egy ismert sebészhez irányított, aki megállapította a porcleválást, és azon melegében egy bokától a combtőig terjedő gipsztokba bugyolálta a beteg testrészt, hátha ezzel elkerülhetem a műtétet. Az utcán parkoló kocsimhoz battyogtam, és nem tudtam beszállni, a kinyújtott jobb lábam egyszerűen nem fért be, csak úgy, hogy oldalt föltettem az anyósülésre. Az eddig lustálkodó ballal (ma ő a „csonkapici”) kellett nyomni a gázt és a féket, hamar belejöttem, másnap már így mentem dolgozni. Nehezebben szoktam meg az árnyékszéken üldögélést “égnek meredő” lábbal. A történethez tartozik még, hogy négy nap múlva egy metszőollóval levágtam magamról a gipszet, mert a kánikulában az izzadságtól kibírhatatlanul viszketett alatta a bőröm, és anyám régi kötőtűjével bizonyos pontokat sehogy sem értem el. Egy híres sportsebész, Eiben főorvos meg akart műteni, de mire megszereztem a kívánt klubigazolást, szégyenszemre meghalt. Végül nem kellett operálni, néhány hónap múlva magától betokosodott, bírta a baráti meccseket.

Taki barátomat kértem meg, hogy fuvarozzon el az okmányirodába. Na, az a Ferencvárosban érdekesen működik. Az információs pult mindig kihalt, az automata nem ad ki sorszámot, a néhány ügyintéző a körmeit reszelgeti. Mikor kérdeztem az egyiktől, hogy miaszentszarvan, hablatyolt egy zavarosat az internet nem kielégítő működéséről. De egy héttel korábban ugyanígy járt Míra lányom is. Ravasz módja ez a munkahét csökkentésének. A parkolóóra meg 300 forintot ketyeg óránként az egész Belső-Ferencvárosban. Cifráztam egy takaros mondatot különféle illetlen szavakból, és kifordultunk az irodából. Takinak van egy talán még nálam is okosabb telefonja (nem tudom, esetleg iphone), azon keresgélt hasonló hivatalokat. Elég az hozzá, hogy potyára mentünk először egy plázába, ahol már megszűnt ez a szolgáltatás, aztán Pestszentlőrincre, ahol éppen nem volt félfogadás. Végül a kispesti irodában másfél órás várakozás után sikerre jutottunk, megígérték, hogy telefonüzenettel értesítenek, ha mehetek átvenni az elkészült igazolványt. Ez ötven nappal ezelőtt volt, tegnap felhívtam őket, hogy mi az oka a késlekedésnek. Ja, már rég kész van, csak volt náluk némi rendszerhiba, azért nem értesítettek. Azóta lehiggadtam, átvettem, most öt évig érvényes a jogosítványom.

kézikuplung

A kép a szerviz illusztrációja

Pár napja említettem, hogy május 10-én kézi kuplungot építettek a kocsimba, minél előbb, hogy a pünkösdi kiránduláson már vezethessek. Ekkor tudtam meg, hogy csak úgy vizsgáztatható le műszakilag az autó, ha bemutatom a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal orvosi véleménye alapján kiállított, a korlátozásokat is tartalmazó jogosítványomat. A ponciusát ennek az átkozott ügynek!

Most aztán törvényen kívüli vagyok. Van jogsim, de minek, ezzel nem vezethetnék, a kocsimmal meg jól megvagyunk, de másfél évig van rajta vizsga, addig le kéne futtatni a „hivatalnak packázásait”, hogy legitimek legyünk mindketten. Aktiválódtak bennem a patópáli reflexek: Ej, ráérünk…

Politikusnak már végképp nem mehetek, ha a kedves vetélytárs megkapirgálja az előéletemet, és kiderül mindez, oda a karrier. Így meg nem tudja meg senki. Hacsak innen nem! 😛

Reklámok

7 thoughts on “A törvényen kívüli

  1. Bocs Laci bá’, de most nagyon vigyorgok ezen a metszőollós gipszlevágáson:))

    Bürokrácia? van olyan Magyarországon? :))
    tudnék mesélni, hogy kettő hétbe telt, mire a rendőr által elvett forgalmit (lejárt a műszaki, mi meg totál elfelejtettük:)] le tudtuk rendezni. Napi szinten rohangáltunk, kérdeztünk, egymásra mutogattak stb.
    Érdekes volt:)

    • Azért írtam le. És azt nem részleteztem, hogy valahol a kétharmadánál megakadtam, nem értem el a végét. estig vártam félig nyitott gipsszel, akkor asszonkám levágta nagy nehezen. Neki meg vérhólyagos lett a mancsa a régi ollótól. Szép emlékek… 😀
      A bürokrácia meg… Éljük túl!

    • 🙂 Nekem sem tetszik. Annál inkább az Ősszel című Arany János-vers:
      ” …Felhőid és zúgó szeled,
      A zizegő haraszt, mohar,
      Magános tölgy a domb felett,
      Bolyongó tűz, hullámmoraj –
      Ez, amit lelkem most kiván!
      Enyésző nép, ki méla kedvvel
      Multján borong… Jer Osszián,
      Ködös, homályos énekeddel….”

  2. 22 éves fiam így reagálta le: “teljesen megértem a remetéket”. Amikor sokadik kör után érvényes diákigazolvány mellé iskolalátogatási papírt kértek tőle…(diákmunkához). Adókártyát pedig egy éven belülre ígérték.:) Ez csak az utolsó. Szóval nem szeretném túlspilázni a dolgot:) Áldott papírtakarékosság!:) Örülök, hogy egyeseknek legalább van ebből munkájuk.(:):()
    Jut eszembe: a gipszedről nem kellett papír, hogy hogyan szedtétek le és hová tetted?:)

  3. Visszajelzés: Járgányok 3. | Van remény

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s