Tágulgat a világ

Ha nem is annyira, mint az előző posztomban még reménykedve meggyászolt Erőss Zsoltnak, aki itt a tengerszint közelében talán nem is érezte otthon magát, és a Himalája egyik csúcsának eszeveszett magasságából könnyedén libbent át a Teremtő kitárt karjaiba.

Annyira sem, mint néhány világutazó barátomnak, akik az éves kemény munkát meg csapot-papot feledve fogják a sátorfát, mennek megszállottan százfelé, majd a planéta különféle csodáit az elméjükbe meg a kütyüik merevlemezébe tárolva boldogan másznak vissza a mókuskerékbe.

Bár tavaly februárban még vakmerően én is tengerparti nyaralást terveztem, aztán jöttek a rossznyavalyák (rossebek). A parti szél a kórházak összetéveszthetetlen bűze lett, az apartman a vásott rugójú vaságy, a kirándulásélményt a vizsgálószobák, műtők, kötözők nyújtották.

–       Messzi-e még a messzi? – kérdi a mondában Mátyás a másik címszereplőt, az öreg szántóvetőt.

–       Az már csak az ökröm szarváig.

Hasonlóan válaszoltam, mikor a télen a barátaim kérdeztek a terveimről. Jó, ha kibotorkálok a járókeretemmel a klotyóra. Az van messze! Olykor igen sűrűn egymás után. Hosszú hetekig. Van is állóképesség! Féllábon álló… 🙂

Közöltem a leghőbb vágyamat, hogy saját lábon, de akár gurulva is, eljussak a sarki üzletbe. Elég az nekem. Az én tündéri barátaim biztosítottak, ha kell, akár talicskában tolva is elvisznek a szokásos pünkösdi autós kiruccanásunkra, amit én szoktam szervezni. Rezignáltságomat látva most ők foglaltak szállást a csapatnak. El is mentünk, de erről majd később…

Kezdtem megtanulni a protézis használatát is. Fájt, tört, de jártam. Ha ezt járásnak lehet nevezni. De már a társak szemébe néztem (rossz az, ha lenéznek)! A régi legendás gyorsaságom is megkopott. Sokat gyorsult a lassúságom, vagy fordítva? De növekvő önbizalmamban a Zénon-paradoxon teknősbékájának képzelve magam akár Akhilleusszal is versenyre keltem volna. 🙂

akhilleusz

Már a lépcső sem jelentett akadályt, egy hónapja elszántam magam, hogy meglátogatom a vasárnapi szentmisét. Asszonkámnak is premier volt, először vezette a Suzukimat. Jól vizsgázott… De napokon belül beszereltettem a kézi kuplungot.

A misén aztán majdnem megszegtem a templom csöndjére vonatkozó illemszabályt. A fából eszkábált gyóntatószékre pillantva fojtogatni kezdett a visszatartott röhögés. Féllábú bűnösként hogyan fogok én ebbe a kalodába beletérdelni szükség esetén? Nagyon észnél kell lennem! Lehet, hogy jó ember leszek? 🙂

gyóntatószék

Reklámok

Nagyon rossz

érzéseim vannak tegnap este óta. És most ez a hír! Meg a másik…Kép

Zsolt, mindig a lagnagyobb tisztelettel emlegettelek, csak egyetlen pillanatban kételkedtem a döntésed helyességében. Akkor, amikor amputáltattad a sérült végtagodat, hogy ne akadályozzon többé a csúcsok meghódításában.

Nem értettem, de a hozzád hasonló megszállottak döntését nem is kell feltétlenül értenünk. Te levágattad a lábadat, hogy protézissel küzdjed magad a hegyek közé a halálba; én hagytam levágni, hogy életben maradhassak, mászhassak tovább a síkomon. Emberek vagyunk! Mások, de – Pilinszky szavaival – menthetetlenül egyek!

Remélem, nem olvasod a soraimat! Akkor élsz, mászol tovább…

Blogexport

A figyelmes olvasó talán észrevette, hogy a régi blogom bejegyzéseit (http://vitorla.freeblog.hu/?preview=30) a „cyberguru” Péter vejem segítségével a tetszhalott freeblogról sikerült áttelepíteni ide. Az export-importban sokat segített Hoszszu súgása és Csipkepitty talonban hagyott blogjának kommentdobozában felgyűlt lelemények.

 Kép

„Fölemelnek a napsugarak,
és nagy, megrakott szekerek indulnak belőlem
a pusztaság felé.”

/József Attila: Milyen jó lenne nem ütni vissza/

Az úton azonban a jól megrakott szénásszekér rakományából a különféle virtuális kátyúk kirostálták a szövegbe ágyazott képek zömét. Érdekes, a verses és zenés klipek simán megérkeztek. Nekiültem hát, hogy az annak idején bölcsen egy mappába gyűjtött fotókat újra feltöltsem. Elég nagy meló, itt másképpen működik a szerkesztés, vagy ezt még nem tanultam meg. Közben a kategóriákat is újragondolom, ehhez meg el kell olvasni a bejegyzéseket.

Tartsatok nyugodtan szerénytelennek, de közben rendkívül jól szórakozom, nagyokat vigyorgok a marhaságaimon, s olykor a könnycsepp is megjelenik a szemzugomban. Az öreg kedvtelve nézegeti megsárgult albumát! Megyek is…

Pedig lenne más dolgom is, a barátaim elvárják, hogy állítsam össze a Viharsarokba tervezett idei autóskirándulás programját. Orosháza lesz a csillagtúra központja, várom az ötleteket. Egyelőre leshetik! 🙂

(Szolgálati közl.: Blogspotos barátaimnál a lapszéli blogajánlóban az éppen frissített régi bejegyzésem címe jelenik meg. Bocs!)