Elő a rügyekkel…


József Attila
Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

89 éve az éggel együtt rikkantott ilyeténképpen a már tizenkilenc keserves tavaszt megélt költő úgy születésnapja tájt. A friss fuvallat, a mezei szagokkal karikázó tavaszi szél új remény forrását buggyantotta elő a szeretetre vágyó lélekből.
Hogyne pattanna ki új rügyekkel az élete delén már jócskán átevickélő csodálójának a szíve is, hiszen a végre megérkező tavasz jó hírekkel is melegíti. Asszonkámnak a CT- és laborleletét tanulmányozva jókedvűen gratulált az onkológusa a sikeres gyógyuláshoz, majd némi szabódás után elégedetten tette zsebre a rátukmált borítékot. Nagyon megérdemli! A sebész vág, varr, kötöz, elhajt a búsba; a kemoterápiás onkológus meg hónapokon keresztül próbálja újra- és újraépíteni a szántszándékkal lepusztított szervezetet. Nem cserélnék vele! De a beteggel sem. Amikor kezdi jobban érezni magát, szépen visszalökik a szakadékba. Szédítő bungee jumping! Szakad-e a kötél, megáll-e a zuhanás? Hála Istennek, mindig megállt.
A már hetek óta dolgozó asszonkám a dokitól hazaérve rögtön értekezletet hívott össze, és kinyilatkoztatta, hogy mostantól különös kíméletet érdemel, nehogy kiújuljon a nyavalyája. A rafinált! Juszt sem fogom az eddigieknél jobban kényeztetni! Hiszen hányszor szóvá tette az elmúlt hónapokban, hogy szerelmünk hajnalán sem simogattam ennyit. Na persze nem mindig tekintette szeretetgesztusnak, mikor „cicafej” vagy „sünyünyű” csatakiáltást hallatva és a kerekesszékemen nagyot lendítve rárontottam, mint “baloldal a nemzetére”, hogy megapolgassam a plüssállatom formás fejecskéjét. Kérdezte is, hogy mi lesz, ha újra megnő a haja. Mi lesz, mi lesz? Simogatok majd mást. 🙂
Bezzeg az én „csonkapicim” nem nő újra! Hol itt az egyenjogúság? De én is jól vagyok: immár két hónapja csak emlék a hasmars, a vendéglábbal már 10-20 méterre bővült a hatótávolságom, és a lépcsőket is biztosan hágom, ha korlát is van mellette. Akár a spájzig is elbotorkálok, hogy az előlem oda rejtett vodkásüveg tartalmát ellenőrizhessem. A kocsival ugyanis nem fértem el eddig a szűk folyosón, a járókeret meg lefoglalta mindkét kezemet, így csak a vizuális élmény maradt. Meg a jó vodka, amely így alig fogyott. Mondta is az én drágám, hogy jó ez, kisebb az esélyem a felborulásra. Ilyenkor fordul egyet bennem az agresszív kismalac, és illetlen szavakat használok. Mert eddig valóban nem pereceltem egyet sem. Mondjuk néhányszor önfeledt zuhanyozás közben kiugrott a fenekem alól a kifejezetten mozgássérülteknek készített és a fürdőkádra illesztett német minőségű ülőpad, én meg nagy robajjal belecuppantam a kádba, de nem lett semmi bajom. Méltatlankodva megkértem az ijedten beszaladó Míra lányomat, hogy legalább tisztálkodás közben hagyjon békén. Édes arcot vágott…
Egyszer meg sütés-főzés közben estem ki a kerekesszékből. Egész jól elboldogulok ülve a konyhában, az előkészítést a hokedlin végzem, a forgolódás kicsit macerás, no meg nem látok bele a tűzhelyen lévő fazékba, csak ha befékezem a járgányt, és kapaszkodva felállok. Akkor meg kevés a kezem… Történt, hogy a szépen megsült túrós pitét tartalmazó tepsit a konyharuhával megfogva kiemeltem a sütőből, gondolkodtam, hogy hová tegyem, mert a tűzhelyen lábosok sorakoztak. Közben a vékony vásznon át kegyetlenül égetett a forró fém, nagy lendülettel lehajoltam, hogy lehelyezzem a padlóra, hadd hűljön a férgese. (Bocs!) A bal lábammal akartam kitámasztani, tudjátok, amelyik nincs is. Hajdanában cselgáncsoztam, később kapuskodtam, megtanultam esni. No, ennek most hasznát vettem! Arra figyeltem, hogy a forró céltárgyat ne szorítsam mellre, mint anno az elcsípett lasztit. Most asszonkám rohant lélekszakadva, de büszkén és viszonylag épen kepesztettem vissza a verdámba.
Már „házibuliban” és színházban is voltam. De erről majd később, mert látom, hogy elfáradt az olvasókátok. (Újra van kedvem írni! A rügyek… Inkább, mint a közéleti borongások.) Pihentetőül hallgassátok meg a fenti tavaszköszöntőt egy míves felvételen!

Reklámok

26 thoughts on “Elő a rügyekkel…

  1. Dettó. És köszönet. Nemrég volt a születésnapja, de aktuális, bármit előkaphatunk. És már mióta nem a jelent írja! (Vagy mindig is azt, és csak azt írta?)

  2. Örülök, hogy a tavasszal együtt megjött a kedved a blogíráshoz, újra köztünk! 🙂 A jó humor, a jó kedv elengedhetetlen a gyógyuláshoz, tanulhatunk tőled. 🙂

  3. Nagyon örülök én is, hogy újra írsz, annyira nagyon jó olvasni, hiányoztál!!! 🙂
    És külön örülök a jó híreknek, gondoltam Rátok sokat!!! 🙂

  4. Nekem könnyű volt ide találnom 🙂
    Igen! Tavasz van! Már nagyon vártam ezt a napot!
    Örülök, hogy (viszonylag) rendben vannak a dolgok Veled és Asszonkáddal! Jó is az, ha két félszárnyú angyal támogatja egymást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s