Igen, a lomb


„Latrokként tér és idő keresztjére vagyunk verve mi, emberek.” / Simone Weil/

Tőlem szokatlan szűkszavúsággal folytatom barangolásomat a szent és profán metszésvonalán nagypénteken. Az alábbi verset Vattay Elemér fotográfus egy képe ihlette, melyen egy faágak simogatta útszéli korpusz látható. (Illusztrációm nem az, forrása: http://kokablogja.freeblog.hu/tags/keresztek/ ) Olvasása közben ismét felvetődik a keresztáldozat időfölöttisége. Az évről-évre látszólag elpusztuló majd megújuló növényzettel egységet alkotva – dacolva idővel, korral – áll a kereszt, figyelmeztetve bennünket, hogy a Megfeszített végtelen szeretetében vállalta a halandó esendőségét, a megaláztatást, a kínhalált.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Pilinszky János: Igen, a lomb

Igen, a lomb ragyog,
a lomb tovább ragyog,
és te úgy függsz e televény
előterében, akár egy gyümölcs.

Holott ember vagy, holott ember voltál,
útszéli Isten.

Egy interjúrészlettel folytatom, ami egy kicsit megágyaz az azt követő versnek: „A szeretet a legpontosabb diagnoszta. Csak a mezítelenül őszinte ember képes a valóság egy mezítelen darabjának bizalmába férkőzni és cserébe kiérdemelni annak viszontbizalmát. Az írás nem beszámoló a világ megoldott tájairól, hanem cselekedet: nem konyhakertészet, hanem expedíció.”

Pilinszky: Milyen felemás


Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

A Pilinszky-napot egy másik passióval zárom, mely elé Szegő János bevezetője kívánkozik.

„Lehet-e sok Pilinszkyből? Lehet-e túl sokat hallgatni a Máté-passiót? Puszta ésszel felfogni a Félelem és reszketés elemi paradoxonát? Nyugodt szívvel megérteni Dosztojevszkijt?

Pilinszky a sötét folyosón égve hagyott villany.

’de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.’
Ha valaki belepillant ennek az egyetlen sornak a végtelen mélységébe, könnyen elszédülhet a szakadék szélén egyensúlyozva. Abszurd hermeneutika. Ebben a radikálisan nyílt időszerkezetben él az, aki hisz, és tartok tőle az is, aki nem hisz, vagy máshogy hisz; hitetlenül hisz. Mennyi, de mennyi minden van, ami történt, ám nem tud valahogy azóta se végetérni.”

Pilinszky János: Passió

Csak a vágóhíd melege,
muskátliszaga, puha máza,
csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
lemosdanak a mészároslegények,
de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s