Két adalék

…kívánkozik a múlt heti beszámolómhoz, ezzel is enyhítendő az elmúlt napok gyomorforgató hírkavalkádja okozta csömör. Alámerülök az én-blogomba, és kibekkelem! (Átvéve részben az ízig-vérig tudósból lett politikus Antall Józseftől.) Majd csak közelítenek egymáshoz az értelmezési tartományok legalább a Két hexameter kínálta megoldási kulcsok közötti egyértelmű választásban! Az „újszülöttek” kedvéért ideírom, könnyű megtanulni. Csak vigyázat, ne cseréljük föl a sorokat!

JÓZSEF ATTILA: KÉT HEXAMETER
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

A kiállításról egy videoösszeállítás került föl a népszerű portálra, ha valaki kíváncsi a vénülő fejem látványa után a hangomra is, nosza, szörnyülködjön! 🙂
http://www.10kerkult.hu/kulturamuveszet/kiallitas/952-letezes-ket-uticel-kozott.html

Dr. Nagy Mária Magdolna: Füvek tánca a szélben ( Fűszáltánc című képhez)

A halál egy szürke álom?
Csak egy derengő feledés?
Hogy vége a télnek és új élet sarjad.
De van-e igaz élet a halál előtt!?
A füvek kecses tánca varázslat-e,
avagy egy apró remegés
belefeledkezve a létbe?
Mely elhiteti veled: öröklét a részed.
Aztán hidegzuhanyként ér
az egyre újabb és fájóbb felébredés!

A másik utózönge mosolyogtató. Említettem, hogy Míra lányom – ott ül párjával a kép alatt, amelynél a pszichiáter-írónő versét mondom – kihagyta az egyetemi görögóráit, hogy eljöhessen megnézni a megnyitót. Tegnap aztán a kedvenc görögtanára, Nakosz számon kérte a mulasztást. A lány ártatlan arccal közölte, hogy egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján volt, ahol az apukája verseket mondott.
– És milyen minőségben mondott verset az apukád? – jött a kérdés. Honnan tudhatta volna a kiváló görög, ami Mírának természetes volt: a majd negyven éves pódiumi múltamat, az irodalom, a versek iránt érzett forró érzelmeimet, az előadóestjeimet, a magyaróráim versinterpretációit, melyeket annyi régi diákom visszasír… Hogy…
„Ha magam voltam versekkel egymagamban, vagy ha valaki átélten elmondta, hirtelen rőzselánggal felsisteregve kiemeltek depresszióimból, védelmezőn kedvesek és hősök voltak, puha falsarkokat emeltek körém az elviselhetetlen tolongásban; vonaton, télen, mikor a jégvirágos ablak elzárja a távoli, messze vidéket;
voltak, amelyek külhonból hazavarázsoltak, valóságuk rímein hazaröpülhettem a Balaton partjára nyári este;
voltak, amelyek szomorú albérleteim falát szétfeszítették, beutazhattam általuk a világot, múltakat, tengert és égboltot;
voltak kócosak, piszkosak, lányosan csendesek, betegesek, szomorúak, voltak derűsek, anyásak, izgató szeretők, lázítva boldogítók, szerelmesek;
voltak diadalmasan lobogók, szárnyaikon felemeltek kórházi betegágyamból, valamely hősi múltba röpítettek, vagy Anyámhoz vittek haza, testvéreimhez, szerelmemhez;
voltak igazságomban erősítők, hogy mégis érdemes, ‘mert az nem lehet’, voltak hitetők, hogy nem vagyok egyedül, tartozom valakihez, valakikhez, tartozom valakiknek valamivel, kitaszítottak magányomból, egy nagyobb közösségbe lökdöstek, minden emberek közé, kilöktek a világba, és az agórán erős voltam és bátor és győztes, mint ritka álmokban;
voltak kegyesek, megbocsátók, alázatosak és szerények, voltak titkosan gyógyítók, ápoltak, ha beteg voltam, felemeltek, ha elestem, és néha, néha, mikor rajtam volt a Fény, repülni is tudtam általuk.”
/Latinovits Zoltán: Ködszurkáló/

Mivel az én tündérem nem értette a kérdést, rövid töprengés után rávágta:
–    Hát… jó minőségben!
Azóta is röhögnek. 🙂