Kiállítás a tébolydában


Nem akartam beszámolót kerekíteni a tegnapi eseményről, nehogy úgy tűnjön, hogy az öreg exhibicionista mostantól még a titkos légyottjait kocsmalátogatásait is a sétálóutca kirakatába erőszakolja, hadd szörnyülködjön az arra járó, aki csak a kínált topánkák meg bundák árcédulájától akart álinfarktust kapni.
Erről jut eszembe, a folyószámlánkat kezelő bank egy új konstrukciót ajánlott a minap, melyben ingyenes ATM-pénzfelvételt és a tranzakciókról tudósító üzenetet kínált fel. Eddig csak egy közös kártyánk volt, amivel én nem vásárolhattam, lévén asszonkám neve szerepelt rajta, értesítéseket is csak ő kapott. De nem is hordta magával, csak szükség esetén, így aztán a pénzügyi összhangunk rendkívül harmonikus volt. Persze engem sosem érdekeltek igazán a mocskos anyagiak, szerencsémre társamban igazán precíz és szigorú pénzügyminiszterre leltem, valahogy mindig megéltünk. Hozzá kell tennem, jó húsz évig rengeteg tavaszi és nyári szünetemet valamint hétvégémet dolgoztam végig festést, mázolást, burkolást, parkettázást vállalva, mert nem volt elég a két tanári fizetés a megélhetésre. Péter barátommal együtt a létra tetején a pemzlivel hadonászva a házinéni legnagyobb szörnyülködésére harsányan énekeltük a Repül a bálna című Republic-sláger sorait: „Kicsi vagyok, kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok, mégmégmégmégmég, ennyi nem elég… Megtanultam, tudom a választ, kicsi az ország, nagy a bánat…” Élveztem, mert erős voltam és sugárzóan jókedvű!


Most aztán mindkettőnknek saját plasztikkártyája van, amit természetesen magunknál tartunk, és értesítés is külön-külön érkezik a mobiljainkra. Gondfelhős a helyzet. Ma például megláttam, hogy a sarki L.-ben a kedvenc sörömet jelentős akcióval kínálják. Régen ilyenkor rögvest a farzsebemhez kaptam – pénztárcám sosem volt –, hogy az este gondosan kiporciózott ellátmányomból mire futja. Most meg gondolkodás nélkül a vásárolt élelmiszerek mellé emeltem két teli tálca seritalt, díszítésül egy üveg vodkát, és a pénztárnál már nyújtottam is a zsugát. Naná, hogy ötszámjegyű lett az összeg! Egy nagyböjt pénteki kisvásárlásnál! Ilyenkor egyből visszaesik az ingyen vásárlás illúziója által okozott eufóriám, mert hamarosan cseng a telefonom a következő kérdéssel: Ellopták tán a kártyádat?
Jaj! Ennél is szörnyűbb a tegnapelőtti esetem. Mivel asszonkám szerda délutánja kivételesen szabad, az órám után rohantam haza, hogy frissen sült rántott hússal fogadjam. Mivel nem jött, falatoztam egyedül, majd szigorúan olvasási célzattal ágynak dőltem. Ennek rendszerint egy negyvenperces szunyókálás a következménye, természetesen egészségügyi okokból. Na, mire ébredek? Az SMS jelzőhangjára. Ki üzen ilyenkor, sziesztaidőben? Olvasom: kártyás vásárlás x összegben y ruhaboltban… Hát ne üssön meg a guta? Nőm még fokozta is a hajam égnek meredését, mikor hazaérve közölte, hogy tulajdonképpen egy munkahelyi elszontyolodást gondolt ilyetén módon, hirtelen felindulásból elkövetett vásárlással kezelni. És még hozta is megmutatni a cuki szoknyát meg egyéb frásznyavalyát!

Megint cirkáló üzemmódba váltott a billentyűzetem, vissza a megnyitóhoz!
Szóval csak azért említem, mert a körülmények egy kicsit pikánssá tették. A házigazda, a kórház pszichiátriai osztályának főorvosa, a művészet-terápia híve, Dr. Kassai-Farkas Ákos így kezdte a műsort: Szeretettel köszöntök minden kedves vendéget a tébolydában!
Tébolyda! Sok kis előadást tudnék komponálni arról, hogyan vált nagy művészek ideiglenes, de akár végső otthonává.
A műsorról nem írok, tetszettek volna eljönni, aki bújt, aki nem… 🙂
Hanem közben odaszivárogtak a betegek is, ki köpenyben, ki csak úgy pizsamában. Sipos Endre briliáns szakmai értékelőjét pedig a szomszéd helyiségből egyszer csak velőtrázó, idegborzoló visítás festette alá. A minket eddig figyelő behemót ápolók már futottak is, de a horrorisztikus hang jó ideig meg-megújult. Nyomasztó volt. A végén Dr. Nagy Mária Magdolna, szintén pszichiáter orvos, de egyben író, költő (nyilván ő is művészet-terápiás) egy-egy képhez írt  néhány sorát olvastam el. Az utolsó egy mese volt, melynek végén egy tenyeres-talpas hölgyápolt (mennyire mást jelent az ápolt hölgy) odalépett hozzám, a pizsamanadrágja majdnem állig volt felhúzva, és a képembe hajolva sugárzó szemmel újságolta, hogy ismer egy hasonló történetet, elmondja, ha akarom. A leheletének elmondhatatlan illata volt, de őszintén tudtam visszamosolyogni. Hja, ha az ember eltöltött némi időt kórházi osztályokon! Szerencsére a záródal felcsendült elvonva mindkettőnk figyelmét, majd a drága a festőművész, Krausz Gitta emléklapjáért rohant, amit  ő osztani kezdett.
Én is megkaptam tőle az ilyenkor szokásos gázsimat: egy festményt meg egy sötét folyadékkal teli nyeles üveggömböt. Nem kellett volna. Dehogynem! Egészségetekre…!

(Itt most külön írásbeli /nem osztályfőnöki/ dicséret Thiának, mert Házibéla és Hédike kíséretében eljöttek a megnyitóra. Míra lányomnak is atyai hála, aki hosszas tipródás után sutba vágva az egyetemi görögóráit – egyedül ezeket élvezi – Eddi barátjával együtt megnézte az öregét. Ahogy kivettem a szavaiból, van még svungja a hangomnak. Hehe, fellépést vállalok, keressétek a titkáromat! Jövő kedden is várnak a „hosszú sorok éjszakájára”, amiről már tavaly is írtam. Harminckét kommentem volt utána.) 🙂

Pótolom a képet:

gitta

Krausz Margit, Laci bá’, Sipos Endre, Dr. Kassai-Farkas Ákos

 

Reklámok

6 thoughts on “Kiállítás a tébolydában

  1. A többiek totál becsináltak attól a velőt rázó borzalmas sikítástól, de mivel én már annyit jártam banyabálba, ahol ilyen visítva vonul be minden csapat, hogy először nem is tudtam, hogy a lányom mitől fehéredik teljesen el? 😀 Csodálatosak a képek, és nagyon jó volt látni benneteket. 🙂 Azon nagyon meglepődtem, hogy milyen hosszú a hajad! 😀 És ha Krausz Gitta művésznő természetben fizet, akkor felajánlanék néki több órányi nétáncot akárhol, akármikor, mondjuk úgy 3-4 párral, viselettel, énekkel, egy képért cserébe! Hátha eccer pont egy táncos mulatságra lesz szüksége! 🙂

    • [Thia](#12027294): 🙂 Már növeszthetek hobofrizurát, van időm hátrasimítgatni. Szerencsére hajam bőven akad, fedi az egyéb hiányokat…
      Gittának átadom a felajánlásodat, a vers mellett jól mutatna egy csujogatós csűrdöngölő. :-)))

    • Tetszett a cuki szoknyás kitérő, ne de, ahogy a hallgatóságot leírtad, remélem azt is megörökítette valamelyik festő- művész:)

    • Szerencsére a “honi” számláról nekem jön az értesítés, az is csak a beérkező. 🙂 Nem tudom Apci hogy bírná a kiképzést. Férfiaknak eleve ezt javasolnám egészségügyi okokból. Elég csak a mai árakat figyelembe venni. Egy ruha-cipő vásárlás nem okozna akkora megrázkódtatást, mint a heti bevásárlás (kaja, benzin) végösszege, én is néha sikítok. Ismered? http://www.youtube.com/watch?v=Rkm8nVmcmQE No, így tennék én néha a bevásárlókocsi tartalmával! 😀
      Tetszett a bejegyzés…. a zene, minden, és jó a frizura is! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s