Mosoly és fohász


Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának reggelén – ahogy azt minden tisztességtudó és hagyományőrző vérmaci teszi – kislattyogtam a balkonra, hogy szemrevételezzem az időjárást. Mondjuk enyhén fáztam, ahogy mondani szokták, akár a makk ász, de nem tudtam eldönteni a Weöres-versben is föltett kérdést: „…kibújás vagy bebújás? Ez a gondom óriás!” Mert verőfény van, igencsak látom az árnyékomat, jó hosszú, de fogvacogtató a zimankó, ilyenkor a jegesmedve is csak szívatóval indul be. Erről jut eszembe: az elmúlt napokban rohangáltam erre-arra, ugye a hivatalnak packázásai meg a különféle gyógyászati meghívók, hja, népszerű az ember; szóval kedden reggel már másodszor mondott csütörtököt géperejű járművem áramforrása, nyilván nem nézte a naptárat. Szerencsére az első eset után beszereztem a bikázó kábelt (remélem a hölgyolvasóim szeme némileg felcsillant), és a második arra járó autós hajlandó volt elektromos köldökzsinórra venni, így aztán időben eljutottam a Szent Imre Kórházba. A reggeli dohogásomat nem feledve hazafelé aztán megcéloztam egy autósboltot, és a jogsimban rejtőző zsebpénzemet előkapirgálva (nyugi, asszonkám nagyon is tud róla) újra cseréltettem az impotenciára hajlamos akkumulátort. Hehe, csak három éves volt, én pedig… 🙂
Egyébként a rozzant ketyerével ellentétben nekem rendkívül jót tesz ez a tartósan hideg száraz idő, teljesen megszűnt a reggeli fuldákolásom, egy hőlégballont meg tudnék tölteni, annyi a vitálkapacitásom. Legfőbb ideje tehát, hogy írjak már ide valamit! Ja, hogy már fertályórája azt teszem?

Atyavilág, ippeg kerek két hónapja írtam le a kórházi kálváriám utolsó bejegyzését, leleményes megfosatásom történetét. Most megpróbálom a “szokottnál” is tömörebben folytatni, hogy aztán a napi aktualitásoknak is helyet adhassak. (Ezt a nagyképű vakert! Miután két hete nem írt semmit!)

Másnap Jákics doki a reggeli viziten odaszólt a nővérnek, hogy alkalomadtán húzza már ki belőlem a gumicsövet, mielőtt végleg elfelejtek pisilni. Féltem az aktustól, de minden teketória nélkül simán kitépte az unott arcú védangyal. Féltem a sikertelenségtől is, a nyolc nap alatt tényleg leszoktam az inger érzékelésétől is. Ahogy korábban írtam is, egy kiadós, férfias sörözés során kifejezetten előnyös lehet a hólyagkatéter, rengeteg üresjáratú idő megspórolható vele. Azért nem kívánom senkinek sem!

kacsaAggódva kértem a kacsa nevezetű műtárgyat. (Ideteszem a képét, mert ifjú tanítványaimnak halovány fogalmuk sincs az eszköz mibenlétéről. A vizualitáson kívül ne is legyen!) A nővérke hozta is, de jó időbe telt, hogy meg tudjam könnyeztetni az óriáskígyót, ahogy azt a hasonlóan nagyarcú férfiemberek mondani szokták. Kíváncsi emberként próbáltam fekve is, mit meg nem tesz az ember a tudásért meg a kényelemért, de ezirányú igyekezetem csődöt mondott, valami rejtélyes pillangószelep ebben a helyzetben teljesen lezárta a csapot. Fekvőbetegséget tehát a hátralévő időmben nem vállalok!
Szerda reggel aztán nővéri felügyelettel kibotorkálhattam a mellékre a hónom alatt cipelve a heparint a vénába adagoló utolsó pumpakoloncomat. Tudjátok, mekkora élmény végre magányosan valódi fajanszba pakolni? Ülve a deszkán és fütyörészve! Így még a szapora fosás is hiphiphurrá! A nedves kendős alvázmosást követően kissé szédibabázva találtam vissza az ágyikóra egy kiadós kirándulás fáradtságával a tagjaimban.

Talán legmegrázóbb lelki élményem aznap ért. Azért nevezhetem így, mert pusztán a szemlélője voltam. Nem részletezem túlzottan, mert a felidézésével ma is elszorul a torkom. Már alváshoz készülődtünk, mikor az ablak melletti ágyhoz toltak az intenzívről egy előző nap műtött beteget. Derék, nagydarab ember volt, őszülő halántéka miatt korombelinek saccoltam. Míg a nővér meg az ügyeletes doki sertepertélt körülötte, elrendezgették a műszereit, csöveit, folyamatosan karattyolt, kérdezett. Először mérgesen ráncoltam a homlokomat, olyan baromságokat mondott. Kérdezte, hogy mikor mehet ki pisilni. Elmagyarázták, hogy nem kell kimennie, sőt nem is szabad, szépen összegyűlik az a zacskóban. De mi lesz, ha neki majd pisilni kell?
Nem értettem, de ekkor már sejtettem, hogy a srácnál nem kerek valami. Éjszaka aztán háromszor nyomtam a csengőt miatta, mindannyiszor leesett az ágyról amortizálva egyben a csövei egy részét is. Emlékszem, először csokit keresett a szekrénykéje fiókjában, aztán sétálni indult kétszer, mire az ápoló jól bealtatózta, így nyugi volt másnap délig. Ébredésére váró édesanyja a vizit alatt mesélte el asszonkámnak a történetét: a 48 éves Imrének első házasságából van egy gyönyörű felnőtt lánya, válása után három éve nősült újra, az ebből a frigyből született kisfiú másfél éves. A pici születése után néhány hónappal Imrét agyvérzés érte, ami mentálisan egy hatéves gyerek szintjére vetette vissza. Ezután jött az infarktus, ami miatt a koszorúérműtétet el kellett végezni. Pont. Nem tudom folytatni…
Nem vagyok napszámban imádkozós, megőrülök a rózsafüzértől meg a hasonló imamalmoktól, de most megyek… Egy néma fohászt sóhajtok Imréért és szeretteiért, akiknek az arcát nem feledem… Ez magam miatt egyben hála
ima!

Reklámok

10 thoughts on “Mosoly és fohász

  1. Ma reggel be kellett ülnöm a tütübe, és bizony kicsit köszörülte a torkát, meg is ijedtem egy kicsit, hisz két éves az aksi. Bikázókábel? Hm…. ha lehet inkább nem! Talán a bika… kábel nélkül….de neeem… inkább egy jóvágású, kakashúsi vagy esetleg kicsit “éltesebb” kiadása…. igen szerelmetes nőkedvelő fajtából…talán….talán…ebben a hidegben 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s