Egy év elmúlt

Ahogy leírtam a címet, rögtön bevillant egy újabb Bródy-szöveg (azaz szörényibródy), melyre a hetvenes évek elején a fülledt házibulikon lassúztunk. „ …Szoríts meg jól, ha engem kívánsz! Addig szeress, amíg látsz!”
Huhh, de jó volt! Újra meghallgatni is. Ideteszem, ismerjék meg az ifjak is, Koncz Zsuzsa örök:

szülinap

Ahogy már tegnap említettem, kerek egy éve pufogtam világgá ezen az oldalon, hogy mi a másik oka a csatlakozásomnak a blogírók népes táborához. Megmosolyogtató, a statisztikám szerint harmincöt olvasója volt a bejegyzésnek. Hiába, az első nyöszörgő lélegzetvételek a csecsemő ciceróknál sem vonzanak tömeget!
Aztán persze – hála Nektek – beindult az üzlet. Kezdetben szinte minden hétköznap írtam valamit, általában jó bő lére eresztve. Emlékszem, Jazoli, egyik profiltestvérem egyszer szinte könyörgött, hogy irgalmazzak, nem bír folyamatosan követni. Mivel én is egyre többet „ismerkedtem”, nem volt nehéz teljesíteni a kérést. A blogszerkesztőm szerint 129 bejegyzésem született, melyeket 1248 komment követett. Ebben nincs benne a freeblog-cunami során megsemmisült, de azért megmentett körülbelül 200 komment száma.
Félre az öntömjénnel, inkább az ismeretlenből segítővé, sőt, baráttá váló törzsolvasóimat szeretném hálásan megsüvegelni legalább egy említéssel:
Akik külön ajánlást is írtak a posztjukban: Thia (a gyönyörű lányát is rám merte bízni), Junik, Szittyazoli (hol vagy, öcsém?), Alexaco (hogy hiányzik!)
Akik kiírtak a listájukra és/vagy rendszeresen kommenteltek: Anyus (ő volt az ezredik 😦 ), Gittabry, Nezsike (rég láttalak itt), Vadliba, Ani, Stali (Te voltál talán az első…), La Paloma Negra, Perenne, Jenever, Hosszu, Aliz2, Bluemoon; a „friss húsok”: Chanson, Csipkepitty, Taxina, M-anyo
Udvariasságból a férfiak a végén: Részeg Szamár, Jazoli, Balogh Tibor, még Bélla is… Remélem, nem hagytam ki senkit!
Köszönöm a rengeteg ajándékot! 🙂
A fenti torta a hölgyeké, a fiúkkal itt nézünk körül:


piák

Az utolsó hónap nehéz volt. Majdnem becsuktam a meseboltot…


Mesebolt! Majdnem egyidősek vagyunk. 1957-ben jelent meg Gazdag Erzsi színes illusztrációkkal díszített verseskönyve. Kívülről fújtam minden versszakát, édesanyám mesélte, hogy másfél évesen a zománcozott pléh retrobilin ültem, hol voltak még a meleg, csiricsáré, karosszékhez hasonló edények, a bordáim kilátszottak (höhöhö, ma meg…), hullámos aranyhajam a vállamra omlott (höhöhö, ma meg…), és hadonászva fennhangon szavaltam, hogy „kémény száján füstgyerek…”(höhöhö, ma meg…). Innen a költészet szeretete? Bizony, innen is.
A kötetet aztán mindkét lányom rongyosra olvasta, a verseket ők is fújták. Valószínűleg halhatatlan, ahogy Weöres pontosan látta. Ma sem tudok a költészetről remekebb összefoglalást az alábbinál:

mesebolt1

( A képet Jenever blogjából oroztam, köszönöm!)

Gazdag Erzsi: Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vízilányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egylábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt.
…Ilyen volt a mesebolt.

Reklámok

Hogy kerültem én ide? # 10

Asszonkámat a fogászati kezelését követően mindig megpróbáltam megmosolyogtatni, és remekül szórakoztam azon, hogy csak a fél orcáján jelent meg az imádott bájgödröcske (gribedli) a Lidocain elhúzódó hatásának következményeként. Nos, az elmúlt hetekben a saját fizimiskámat sokkal kevesebb pajkossággal nézegettem a tükörben, mert súlyos kétoldali mosolytalanság zsibbasztotta a mimikai finomizmokat a szájam körül. Az okokat most ne vizsgáljuk, semmilyen komolyan vehető személyes megrázkódtatás nem ért. De úgy látom, a véglegessé vált nyuggerlét egyik legfontosabb vezérelvének kell tekintenem, hogy az időmilliomos jeromoska ne verje bele mindenbe a heftijét, ne szívjon mellre holmi korábban lényegtelennek gondolt bornírtságokat. Höhöhö, nagy küzdelem lesz! Ja, és borítékolom a kudarcot. Hacsak nem találok magamnak egy igazi feladatot, mondjuk egy nagyobb terjedelmű írásmunkát, amibe teljesen belefeledkezem. Ehhez azonban megint csak van ellenfél, a lustaságomat kell legyőznöm.
Mindegy, „reményhal”, rosszkedvem telét tudjuk be ennek, és ne az eleddig szinte mindig bevált előrelátásnak!
Jaj, pedig jártam sokat a baráti blogokban, néhol csodásan telt a telhetetlen szívem szeretettel. De a kommenttel is úgy voltam, amíg az embernek csikorog a humorérzéke, addig hallgasson. Most itt köszönöm meg mindenkinek!

Holnapi jubileumi bejegyzésem előtt meg kell válaszolnom végre azt a kérdő mondatot, ami 364 nappal ezelőtt az első itteni írásom címe lett, aztán még kilencé: Hogy kerültem én ide?
A 2010-es évem egészségügyi megpróbáltatásait hosszas szünetek beiktatásával részletezgettem eddig, még van néhány érdekesnek ígérkező epizód, jelenleg a szeptembernél tartok, majd finoman adagolom.
Most annyit, hogy az év novemberében itthoni magányomban belevetettem magam a Facebook őrületébe, aminek nagyszerű ajándékait ma is hálásan emlegetem. Egy pedagógusnak nem lehet nagyobb öröme annál, mint hogy évekkel vagy évtizedekkel korábban istápolt egykori tanítványai örvendezve ráköszönnek, felnőttként is megsüvegelik, elküldik élettörténetüket és a gyermekeik képét. Én ugyan minden végzős diákommal összetegeződtem, de korábban csak alig tucatnyian tartották tovább a kapcsolatot velem. Most azonban az internetnek köszönhetően több száz jómadár! Így került újra a látóterembe V. is.
A munkám 31 éve alatt nagyon sok okos, ügyes, kreatív, tehetséges tanítványom volt, akik mindig pluszmotivációt nyújtottak nekem is. Talán említettem már, hogy életem legnagyobb elismerését Jelenits tanár úrtól kaptam, aki először lebaltázott a készületlenségem miatt, aztán adott egy jelest a dolgozatban felvetett érdekes gondolatért, mondván, hogy ezen két hete gondolkodik. Talán ezért tettem később én is hasonlóképp: egy önálló és egyéni megoldást mindig többre értékeltem a reprodukált tudásnál. A tehetséggondozás sajnos kicsit elsikkad a rengeteg, nehézségekkel küzdő gyermek fejlesztésével túlterhelt pedagógusok némelyikénél. Pláne, ha a kollégából is hiányzik a kreativitás. Az okos gyerek fejlődik magától is, nem kell vele elszámolni.
A sok közül három csemetémnél ámultam el különösen rendkívüli képzelete, képi látásmódja és kommunikatív tehetsége láttán. Mindhárman hölgyek. (Érdekes, a fiaim inkább a logika és a matematika körében villogtak.) Egyikük –  szintén V. – még egyetemi évei után is írta nekem csodálatos és hosszú leveleit. Ma ő a népszerű Coelho-könyvek fordítója. Bár e művek sem rosszak, innen üzenem neki, ezeknél ő tudna jobbakat is írni. Majd…
A másik V. már negyedikes korában képes volt fogalmazásaiban teremteni magának egy szürreális világot, amivel engem is elvarázsolt. Filmművész lett, a az ágazat mostohasága ellenére rövidfilmjeivel több nemzetközi fesztivál díjazottja. Mellette ír is (Szomjas Oázis). Meg saját blogot is. Én addig nem is láttam blogot, azt sem tudtam, mi az. Csak hallottam, hogy van ilyen Gyurcsánynak. Megnéztem, végigolvastam, nagyon élveztem. (Nem Fletóét, nem!) Kicsit klikkelgettem a freeblogon, láttam, hogy itt őrült jó dolgok, nagyszerű fazonok (is) vannak. No, uccu neki! Írni elvégre csak tudok. Regisztráltam, sok csetlés-botlás után így vagyok én itt.
V. blogja ma is itt van a linklistámon, bár fél éve nincs új bejegyzése. Talán szerencsére: művészeti munkája rengeteg elfoglaltsággal jár. Talán sajnos: olyan durva trolltámadás érte, egy primitíven gyűlölködő politikai üzenet, ami nyom nélkül nem felejthető. De ő is többre hivatott, mint ostoba köpködőkkel vitatkozni…
A harmadik? Ő még az út elején van. És lehet, vele túlzottan elfogult vagyok. A lányom…

Nyuggerdal

A tavalyi gyönyörű évem kicsit mozgalmasan zárult, következésképpen így kezdődött a reményteli új is. A szapora elmúlt, az eltört fogam is megreparálva. Mégsem vagyok harapós, csak kicsit rezignált, riadt és tanácstalan. Nincs kedvem írni, olvasni is csak irodalmat. Rám is fér, höhöhö.
Szerencsére Eddi, Míra lányom barátja a fa alá rejtette Bródy János friss albumát valamint Presser Parti Nagy Lajos verseire írt Rutinglitang című izgalmas CD-jét. Van mit hallgatni.
A hipertehetséges mandineres ifjú dobray szerint Bródy manapság már ciki. („…a baloldali civil tüntetések Pataky Attilája”!!!)  Az ész megáll! 😦
Igen, a szerencsétlen okostojásnak fogalma sincs a hatvanas-hetvenes évek hangulatáról, a dalszövegeket vagy azok hatását nem ismerheti. Pont ezt a szertelen szerénytelenséget mosolyogja meg az idősödő KÖLTŐ az alábbi dalában. Na meg magát. Az öreg Akelát, aki tudja, hogy előbb-utóbb elvéti az ugrást, de addig a szava hiteles, tehát hat. Intelligencia! De sok közszereplőnél érzem a hiányát. A felelősség az enyém is. Ha nem is tanítottam, de voksoltam rá. Jaj!
Ideteszem tehát ezt a dalt, mert elképesztően rólam szól, s ez felvidít. Igaz, én még nem utazom ingyen, talán ezért a második strófa első szavának két mássalhangzóját pajkosan-vehemensen kicserélném. Gyanítom, eredetileg így született. De a magyar nyelv csodákra képes! :-)))


Nyuggerdal
( 2011 Az Illés szekerén)

Hát mit tagadjam, rezignált nyugger vagyok
És örülni kell már annak is, hogy a szívem még dobog
De jólesik, ha úgy érzem, hogy van, aki még szeret
Ne mondd azt, hogy nekem már nem lehet

Kiszabott gyorsan teltek az évek, s az idő most is rohan
Csodálkozom, hogy még mindig élek és tolom itt neked magam
S ha néha még egy angyal – hmm – meglátogat
Ne mondd azt, hogy nekem már nem szabad

Jól áll még a gitár, de már csak lazán markolom
És tud még örömet szerezni, ha jól behangolom
És egyre jobban hatnak rám az érzelmes dalok
Nincs miért szégyenkeznem – nyugger vagyok

Én jól emlékszem, milyen volt az a régi maszkabál
És ezt is, ami most van, mintha láttam volna már
Hát bocsásd meg, ha néha még az indulat elragad
És ne mondd azt, hogy nekem már nem szabad

tudom, hogy
Minket már leírtak rég a tévén hirdetők
De a fészbukon még megtalálnak óh, a régi nők
S ha választok, hát meggondolom, hogy kiket lájkolok
Nincs miért szégyenkeznem – nyugger vagyok

S ha alkalmanként összejön még a baráti társaság
Sírva-nevetve meséljük újra kalandjaink sorát
És mindig van, ki dédelget még újabb terveket
Hát ne mondd azt, hogy nekem már nem lehet

hiszen
Jól áll még a kezemben, bár csak lazán markolom
És tud még örömet szerezni, ha jól behangolom
Filléres emlékeim megőrzik a dallamok
Nincs miért szégyenkeznem – nyugger vagyok

S ha meghalok, hát mennybe visznek majd az angyalok
Nincs miért szégyenkeznem – nyugger vagyok