Sebek


A vén szamárnak, akarom mondani, öreg marhának – hogy az erőtől duzzadó RSz méltán kiérdemelt hírnevét mégse sértsem – nehezen gyógyulnak a sebei. Persze, elsősorban a test sérüléseire gondolok, tavalyi szívműtétem beszámolóját pihentetem is jócskán, nem borzolom az ünnepvárás pillanatait ilyesfélékkel. Bár sokat gondolok a tavalyi karácsony előtti napjaimra, mikor a Szent Imre Kórház sebészetén a jobb hátsó futóművemet páros ujjúvá szabta a kiváló operátor. Szenteste azonban otthon voltam, a bucira kötött végtagon a konyhába kisántikálva már én paníroztam és sütöttem a rántott pontyot, kutyultam a majonézt a krumplisalátához. Előtte a fotelban ülve hahotáztam végig, ahogy a fadíszítést soha nem próbáló nőneműek ügyeskednek a fényfüzér, a szaloncukrok és üveggömbök helyének tudományos igényű megtalálásával.  A seb azonban csak június végén kezdett bezáródni, s egy év elmúltával sem mondhatom tökéletesnek a gyógyulást. Érthető, a diabétesztől és nikotintól szűkült erek nehezen bírják a regenerálódás többletterheit.

De mitől gyógyul nyolc napon túl a lelkem egy belévert rozsdás szög nyomán? Miért nem vagyok képes úgy a földre sercinteni, mint régen, ha nem éreztem a jóindulatot? A nyugdíjasfrász teszi? Az, hogy az ember elveszti a komoly hittel és elkötelezettséggel végzett munkáját, és haszontalannak érzi magát?

Más magyarázatot nem tudok, ez is az öregség jele: az ember továbbra is értelmes életet élne, talál magának valamit, amit gyomlálgathat. Boldog, akinek van kertje, és elbírja a gereblyét meg az ásót, kertészkedhet. Nemcsak hasznosat, szépet is teremt.

Én most már egy-egy lektorálást elvégzek, heti egy órát tartok majdnem szívességből, de ez kevés, gyermekes lelkesedéssel valamint nem kevés exhibicionista riszával vetettem bele magamat a blogvilágba. És kitártam minden kártyát, a nicknevem is valódi tulajdonképpen. (Igen, szinte hallom a közbevetést: aki kurvának megy, azt meg…)

Sajnos igaza van a népszerű fiatal bloggerinának, aki a homokozóról szóló posztjában méltatlankodik: „… ami nekem homokozás, az másoknak vérkomoly önmegvalósítás, és mint ilyen élet-halál kérdése.”

Igen, a vén f@szkalap is ül a homokozójában, és locsolgatja a természet által porrá őrölt szilíciumkristályt, hogy tömbbé tudja formálni. Mondják is neki, tudja is, hogy mindez pillanatnyi csoda lesz, talán nem is csak neki, annyi aranyos nadrágtartós kispajtás és annyi copfos, kipirult pofikájú leányka biztatja tapsolva. Aztán persze egy röpke front fuvallata semmivé foszlatja a művét (még freeblog-cunami sem kell). És az öreg bizony közben gyermekké vált, ahogy azt illik is, bár pelenkázni szerencsére nem kell. S miközben tudja, hogy alkotása haszontalan, a holnapot sem éri meg, mégis sírásra görbül a szája, ha egy játszópajtás keresztülgyalogol a homokvárán. Nem érti, miért történt. Talán nem is akarták bántani, csak figyelmetlenség volt! Aztán egy kedves kibic próbálja felhomályosítani, hogy azért, mert csúnyát mondott az óvó nénire. Tőle is kap hideget-meleget. De hát ő szereti az óvó nénit, csak látja, hogy az mást mond, mint korábban. És olyanokat bánt, akiket ő szeret, akik őt megsimogatták. És ő nem akar bántani senkit. Az óvó nénit sem. Meg a várát megtaposót sem.

homok

Hetekig fáj neki az affér, ha a játszótér felé megy, inkább elfordítja a fejét, pedig sokan integetve hívják. Aztán visszaóvatoskodik, mert a formázás csodálatos dolog, és annyi jó történik ott. De össze-összerezzen, mert békétlenséget lát a másik homokozóban is. Ettől megelevenedik minden sérelem…


„Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!”
/József Attila: Eszmélet - részlet/

Mielőtt végképp belefelejtkezem az önsajnálatba, a tizenegy hónapos tobzódásom során egyetlen esetben érzékeltem kifejezett rosszindulatot. És lehet, hogy ezt is félreértettem. Ha igen, sajnálom. Ha nem, akkor sincs semmi baj, szerintem kulturáltan búcsúztam el egy(két?) olvasómtól.

Egy márciusi (azóta is népszerű) jókedvűen vitatkozós bejegyzésemben idéztem Adyt, most csak két sort illesztek ide:

„Harcoljatok avval, ki harcot akar
S hagyjátok el a harctalant…”

Reklámok

34 thoughts on “Sebek

    • [jenever](#11830509): Köszönöm! 🙂
      [vadliba](#11830690): A bájosan szeplős, copfosok közé… Ha nem sértő ez Neked! 🙂

    • Na milyen jó, hogy olvashatunk… még ezt a hosszúra eresztettet is, ami egyébként blogoknál a “halálom”. De valóban vannak, akik csak így tudják kifejezni önmagukat. Nincs ezzel semmi gond…:-)

    • [chanson](#11830772): Tanárkór. És tudni kell, hogy a tömörítést tanítottam. 🙂
      [csipkepitty](#11830790): Okés. Vigasztaló szavakon ekkorát még nem röhögtem! Köszi! 🙂
      [vadliba](#11830955): Így bizony, még meg is ráncigálom a copfodat, ha cserében finoman bokán rúgsz. 🙂

    • Verbálisan mindent szabad.(?)
      Hogy tud fájni egy/néhány szó!
      (meg az is, ha kimondatlan marad…)
      Jó Nálad lenni.
      Jó, hogy ezt leírtad. Végül tényleg semmi nem marad, csak az egyetlen képesség, ami az embert emberré teszi: hogy szerethet. És bocs a hosszú kommentemért.
      Amúgy meg: persze!:)

    • Én most egy egészen kis szamár vagyok, és bemegyek a homokozóba. Sütök homoksütit, építek várat. Aztán jön valaki és lerombolja a váramat, széttapossa a sütimet. Nem sokáig szomorkodom. Mert én tudok homoksütit sütni, várat építeni, újra, meg újra. De ő csak taposni tud.

      Én egy egészen kis szamár vagyok, nagy türelemmel, és optimizmussal. Arra várok, hogy egyszer az a taposós, rossz gyerek majd lekuporodik mellém, és együtt építünk egy olyan várat, ami mindkettőnknek tetszik. Mert építés közben meg és nem LEgyőzzük egymást.

      Persze az is lehet, hogy én egy egészen naív kis szamár vagyok.

    • [vadliba](#11831614): Tényleg jó, hogy kiírtam magamból. Ez egy új érzés… És köszönöm! 🙂
      [reszegszamar](#11831653): Ez zseniális! Hogy a ménkűbe tudtad ezt ilyen tömören leírni? Ez egy komplett poszt csábító rövidséggel. Sok még a pótolnivalóm! De azt hiszem, én már szószátyár maradok, ezt a nyűgöt meghagyom a barátaimnak…
      De Veled nagyon jó várat építeni, a járatok végén összeér a kezünk! 🙂

    • Igen, már én is hiányoltam a bejegyzést. És engedd meg, hogy kicsit szokásomhoz híven idézetekkel reagáljak.
      “Jó szándékból valók a barátságos embertől vett sebek, és temérdek a gyűlölőnek csókja.” (Károli Biblia – Példabeszédek könyve 27:6)
      “A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
      Sokan szeretünk itt “lebzselni” nálad, írj minél többet, és ne törődj semmivel! 🙂

    • “… Ki vehet el éntőlem valamit,
      S szegényebbé ki tehet engemet?
      Mindenemet magammal hordozom,
      Ha nem vesztettem el a lelkemet!
      Felidézem a hegyek szellemét
      És a fűszálak kicsiny lelkeit,
      S megkérdezem: hány nőtt azóta még.

      Nem enyém tán a házam, ha leég,
      Vagy véletlenül más foglalta el? –
      A kémény most már bennem füstölög,
      És illatot a kert bennem lehel. …”
      Reményik S.

    • szia öreg! örülök hogy itt vagy. 🙂
      in medias “reccs” 🙂

      nekem a harccal kapcsolatos kedvenc vesszőparipám a mátrix című filmből való:
      (aki már hallotta tőlem attól elnézést) .
      „kerub” (az orákulum testőre) mondja „neonak” miután kungfuztak egy jót és utóbbi nem érti mire kellett ez:
      ….”csak meg akartalak (ezáltal) ismerni…. mert jól csak azt ismerhetjük akivel már harcoltunk”.
      így van ez (szerintem is ). a kulturált harcra szükség van.
      mi párszor már bekóstoltuk egymást tizenegy hónapod alatt,…aztán mindig meg is békéltünk ahogy illik két öreg veterántól.
      szóval én egy kicsit ismerlek. ( szerényebben szólva 🙂 …modjuk hogy, „ismerlek”).

      magamat is egyre jobban ismerem. szóval az a gond hogy te is olyan vagy mint én.
      simogatod, hónod alá fogva a bloglurkók fejét, aztán néha tréfásan félig tréfásan, (nagyon remélem nem komolyan) orbafricskázod őket. ez tulajdonképpen nem volna baj. az egy baráti tréfás gesztus csupán…
      a baj eredete hogy az emberek orra különféle érzékenységű…van akinek bőr alatt seb vannak. van akit talán korábban orrba vertek, és a csont még nem gyógyult stb.…(és hiába mondod akkor már : „nem ellened érted…” volt. az akkor már fáj, már könnyezik a szeme.

      az ilyen gyerek aztán fájdalmasan felszisszen, esetleg üvölt, vagy elkezd csapkodni…
      ilyenkor aztán mi öreg „ orbapöckölős” rókák, akik úgy érezzük mi mindig mindent jóindulattal tettünk, hajlamosak vagyunk ezen besértődni.

      a politika is egy ilyen kényes orr. aki valamilyen párt mellé sodródott érzelmileg az általában nem azért van ott mert azt csak úgy leakasztotta a nézetét falról. abban benne van a saját és családja sorsa, (veszteségek, sikerek, tragédiák) meg nem élt és nagyon is megszenvedett dolgok…iskolázottság, társadalmi, gazdasági helyzet…ezekkel kapcsolatos sérelmek, és az hogy ezeket milyen érában szenvedte el. ezek mind befolyásolnak a józan megítélésben. ami józan megítélés szerintem csak egy idea…nem létezik. aki elhiszi hogy e tekintetben józan és tisztánlátó az nagyon becsapja magát.

      nem akarok teljesen hipergigakommentbe átmenni
      (ahogy én látom) az volna jó irány ha a blogdolog itt nem csak mint a bennünk lévő exibicionizmus kifejeződése lenne. nem csak „magamegmutatni”, a tuttit megmondani folyton tanítani próbálnánk – hanem kérdéseket feltenni (a többieknek is és magunknak is) hogy tudjunk mi is tanulni . (mert kell.) mert „ ez az egész „ csak úgy ér ez valamit is…
      …mert szerintem: igaz ugyan hogy olvasók nélkül értelmetlen lenne az egész, de végül is (legvégül is) hiába is szépítjük, magunk miatt csináljuk.

      az ominózus vita után egyébként várható volt, hogy nincs ott vége. (ahogy az is várható volt, hogy egyszer csak előjön.) érezhető volt hogy több emberben is maradt kibeszéletlen feszültség…(túl korán tört ki a béke.) ezeket a feszkókat aztán akik itt szóltak (szóltunk), és akik már nem jutottak érdemben szóhoz tovább vitték (vittük) a saját és mások bloggjába…még most is fel-felparázslik a dolog itt ott sokszor sajnos már személyeskedésbe csapva. (…ahogy nálam is.)…és ahogy elvarratlan maradt benned is. nem sebeket tépni jöttem, hanem szándékom szerint segíteni elvarrni…persze a sebvarrás fájhat. de onnan gyógyulhat csak az egész.
      (ha tényleg gyógyulni akarunk.)

    • [szittyazoli](#11831860): Na öcsém, Szittyazoli, Téged bizony nem dicsérlek meg a tömörségedért! 🙂
      Na sorjázzuk: 1. Én nem vagyok orrbapöckölős, szellemi csörtét csak azzal vívok, akinek biztos vagyok a jóindulatában. (Azt szoktam mondani, akit szeretek.) Szerencsére vagytok jó sokan! És egyre kevésbé vágyom még az ilyen csörtéket is. Azt meg végképp nem teszem, hogy a negatív véleményemet odahányjam bármilyen blogba. Továbbkattintok. (A Facebook kicsit más, a közmédia kultúráról és oktatásról szóló híreit olykor felvezetem.)
      2. Most sem fricskáztam, kiírtam magamból az érzéseimet. Az én blogom én-blog. Te itt kioktatást érzel? Amikor egy bekezdésem csak kérdő mondatokból áll? Amikor külön színnel kiemeltem az esetleges tévedésemet? Most jön a kioktatás: Tessék csak elolvasni figyelmesen! 🙂
      3. A politika nem érdekel, ezerszer mondtam, nem mondom többet! A közéleti butaságok, a hatalmi dölyf néha kiveri a biztimet (hisztimet). A hazugságok ITT is OTT is. Most ordítottam? Nem.
      4. Végül egy bizonytalan kérés: ahogy a Nálad fölparázsló vitát is nagy határozottsággal elfojtottad, nálam is segíts a hasonló szándékomban! Hogy senki se érezhesse “sebek feltépésének” jószándékú fejtegetésedet! “Ha tényleg gyógyulni akarunk.” 🙂

    • Mint eddig csöndesen olvasó KIBICED 🙂 megkérdezném: ha egyrészt “kérdő mondatokat” írsz, másrészt szted nem illik a “negatív véleményt odahányni” más blogjába – akkor csak az szóljon, aki egyetért Veled? 🙂

    • [laciba59](#11831983): Szerintem is 🙂 “A politika nem érdekel, ezerszer mondtam, nem mondom többet! A közéleti butaságok, a hatalmi dölyf néha kiveri a biztimet (hisztimet).”

    • [anyuss](#11831985): Zolinak írtam, pontosan fogja érteni. Bízz benne!
      És áldott karácsonyt kívánok az egész családodnak! 🙂

    • [laciba59](#11831989): Az más, azt hittem, nekünk is szól 🙂 De nem zrikállak tovább.
      Gondolom, a pártpolitikára célzol, amikor azt mondod, nem politizálsz. Mert a közélettel kapcsolatos “hiszti” ugye politizálás. És a közélet történéseit nem ugyanúgy látjuk mindnyájan. Ez egyáltalán nem baj. Írsz róla. Énblog, miért lenne baj. De vannak hisztik, amik másnál verik ki a “biztit”, ilyen például a visszatérő, gyűlölet téma, ami – emlékeim szerint – a lavinát elindította. Vannak akik gyűlölködnek. Voltak is. Nem érzem h mostanában többen lennének. Viszont akkor több a gyűlölet, ha többet beszélnek róla. Ez volt az alap. Hogy hogyan lett belőle lavina, Istenbizony nem értem. Nincs ennek értelme.
      Békés karácsonyt nektek is! -8-

    • Vitakultúra talán nem is létezik politikai vagy ideológiai kérdésekben? Hát pedig pont ott kellene. Ott hagyni vagy átgondolni azt a kommentet. Vagy akármit.

      Dehát emberek vagyunk. Tükrökként működünk. Még így is, ezekben a kényes kérdésekben is.

      Békés karácsonyt kívánok, sziasztok!

    • [junik](#11832180): Köszönöm, sokat hoztam Tőled, majd próbálom posztban viszonozni. 🙂
      [szittyazoli](#11831860): Vártam, hogy reagálsz a kérésemre, de sebaj! A jóslatom bevált, a tíz értő komment után bejött, amire vártam. A seb felszakadása. Spongyát rá, én vagyok az oka. Hiába tudom a sokéves tapasztalattal, hogy a legkínzóbb érzés az lehet, ha nem jön a provokált visszaütés.
      [anyuss](#11832020): Az utolsó kommented második mondata ma már reményt kelt bennem, mert a fölötte lévők miatt nehezen nyertem vissza a humorérzékemet. Annyira már nem ütött meg, mert talán vártam is. Pedig nézd vissza, én senkit nem támadtam!
      Lavina? Írtam egy bejegyzést Roráte címmel, ami a szeretet és megbocsájtás elengedhetetlen szükségességéről akart szólni. Senkit nem bántott, sőt, csak az első kommentelőmet egy szó. A hiú szerző (én) értetlenkedett. Nem akart ő konspirálni, csak nagyon fájt. A vehemens csatlakozásod még jobban. Nem vittem máshová, nem cseteltem ki, nem hergeltem magam, de fájt. (A régi tanítványaim, barátaim el vannak tiltva az idekommenteléstől, mert elfogultak; folyamatosan ostromoltak a miértekkel.)
      Ezt a fájdalmamat írtam le fönt, riposzt helyett igazat adva (remélem) közös barátunknak, és stílusosan belehelyeztem ostoba magamat az ő homokozó-metaforájába. És erőteljesen hangsúlyoztam, hogy nem feltételezek rossz szándékot. Csak ezt érzem. Rögtön jeleztem, hogy tévedhetek. És Adyval üzentem, hogy tisztelettel nem kérnék több ilyen sebet.
      El kell ismerned, ezt a kérésemet nem tartottad tiszteletben. De nyilván igazad van, utópisztikus kívánság volt.
      Most viszont nagyon határozottan kijelentem mint a blog gazdája, hogy ezt a hangot itt nem tűröm! Nem, nem a vita, az ellenvélemény van kitiltva, hanem a forradalmi hevület, aminek kell az ellenség. Én nem vagyok ellenség, és -tudom, sokan nem hiszik – sosem néztem egyetlen emberre sem ellenségként. Ez az oldal nem terepe semmiféle harcnak, van elég más hely katonásdit játszani.
      És akinek ez a házszabály nem tetszik, az használja az egér két gombját! A ballal csak továbbmegy, a jobb töröl.
      Ezzel lezártnak tekintem végleg a dolgot, hadd legyen joga a házigazdának kimondani a Szent János-áldást!
      Mindenkit aggódó szeretettel ölelek, remélem senki nem ért most félre! A karácsonyi posztomig: egészségetekre! :-/

    • szenteste jártam itt, aztán olvasva a nekem címzett mondatot még kalapot se emeltem, “boldog karácsonyt” is csak magamban kívántam…úgy fordultam ki. mert úgy gondoltam az úgy lesz jó…
      … a kommentemnek neki futottam párszor az ezt megelőző és utóbbi bejegyzésed előtt is után is…(nem túlzok van benne legalább öt – hat posztnyi energiám – de csak néhány törölt komment, és piszkozatolt bejegyzés lett belőle.)
      … most megpróbálom az óévvel együtt ezt az egészet lezárni.

      azt hiszem az igazi “nem visszaütés” nem az amikor már nem tud valamirevaló reagálni, hanem amikor még tudna egy két ütéskombinációt, de nem teszi meg valaki…most megpróbálok valami ilyesmit. (aztán majd reflexből még biztos hadonászok…de próbálok csak a levegőt érni).
      elismerem legutóbbi itten hozzászólásomban volt úgy két-három százalék sunyiság, tán tíz százaléknyi csibészség…a többi esküszöm (karácsony táján vagyunk még, így minimum tripla bűn hamis eskü) javító szándék volt. én így láttam az itt kialakulóban lévő helyzetet. biztos benne voltak a saját személyes attitüdjeim azzal nem vitatkozom…(vagyok a világban személyiségfejlődés meg egyebek terén valahol…és onnan így látok.)…és néha elmondom ezeket a magam”rébuszaiban”. ettől tudom van olvasód miközben olvasgatva tölt magának egy pohár bort megcsóválja a fejét…de hát én ezt tudom. (a bőrömből nem bújhatok ki, ahogy mástól sem várhatom el.)

      nem akarok több szót szaporítani. kicsit sajnálom, hogy (nekem olyan az egész) kinyírtad a valamirevaló ellenzékedet, még ha az radikális volt is… ez pont olyan ami ellen hadakozol nagyban… valamire való ellenkezés nélkül nem lehet igazi parlamenti és blogdemokrácia sem. de nem akarok tiltakozást bejelenteni mert falsul hangzana, biztos elfogult is vagyok. (igen az).
      a módszer hatákony. (valahol tanultad ? – meg ne sértődj, úgy értettem tőlem. – a nagyképűségemről úgy látom már soha nem fogok leszokni) így talán nyugalmas lesz a blog de talán túl intelligens is…(ezt úgy értem: olyan edward királyos, olyan : “…itt Belül minden (túl) nemes.” -féle.)

      tényleg befejezem. hiába fogadkoztam az elején csak csak belügyekbe szólok bele. és már megint adtam jócskán a karaktereknek is. (ez vagyok…)

      (ha úgy érzed bántó voltam, kérlek töröld az egész hozzászólásom, nem fogok megsértődni.)

      …egyébiránt meg innen éves ellentéteinket, vitáinkat lezárandó kívánok Áldást Békességet Egészséget Neked és Szeretteidnek és Blogod olvasóinak az új esztendőre! Tiszta szívből, és barátsággal!

    • [szittyazoli](#11847318): Zolikám, Tőled sosem vettem komolyan a szívemre a beszólásokat, az intelligens és egyben Edward királyos-féle tündéri agyrugaszkodásaidat meg szeretem és teljesen jól kezeltem. Sőt, mindig igyekeztem szeretettel visszafroclizni. Legalábbis így reméltem.
      A kinyírásról meg… Ha tudnád, mennyire fáj még mindig! Lezártam az affért, amelyben a folyamatos kihátrálásom ellenére eléggé méltatlan kioktatást kaptam. Erre nincs szükségem, hátráltat a túlélésben. Sajnos erre is kell gondolnom, túl sokaknak hiányoznék… (Itthon, legalábbis!)
      Az okot egyébként máig nem értem, nem fér a fejembe a törzsi különállás elmélete, de nem akarok ezzel foglalkozni. A két ominózus bejegyzésemben nem volt politika… Sőt!!!!
      A jókívánságaidat az olvasóim nevében is köszönöm, hasonlókat kívánok Neked és családodnak valamint a blogkocsmád látogatóinak! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s