To be, or not to be


Elismerem, egy hangyapicit fellengzős a cím, a szerző fitogtatja vele fantasztikus műveltségét, és további empátiára készteti hűséges olvasóit. De az vesse rá az első követ, aki életében soha nem nagyzolt kicsinyég! 🙂

 

A következő három nap egy kicsit összemosódott az emlékezetemben. Nappal olvasgattam a Lutrát, ha fáradt voltam, már nyomtam is a fülembe a rádió fülesét, ettől elszunyókáltam tíz percekre. Éjjel megint nem aludtam, a köhögés fojtogatott, emelgettem a tomporom felső részét, mely úgy tiltakozott a számára szokatlan hanyattfekvés ellen, hogy szabályos felfekvési tüneteket produkált. Gyalázatos helyzet: elöl-hátul, alul-fölül seb, én meg szorongva ott középen!

Éppen aktuális dajkám le nem vette rólam a szemét, finom kézzel kenegette a rászoruló porcikáimat. Néha nagyon fáztam, közben izzadtam. Szudi főorvos, az intenzív osztály aneszteziológus ofője naponta tolta az ágyamhoz a Fülöpkének becézett szívultrahang-készüléket. Ilyenkor a képernyőre meredve gondterhelt arccal csak annyit közölt, hogy a szívizom nagy része csak nem akar mozdulni, hiába kap most már friss vért. A szívcsúcs teljesen áll. Felhőt burványozó ijedt pillantásom láttán sietve nyugtatni próbált: ez akár három nap alatt javulhat, persze beletelhet fél évbe is. Szép vigasz! Csak tudnék jóízűen röhögni!

De a levegő is kevés volt. Először oxigénmaszkot kaptam, amit néhány perc után letéptem, valószínűleg pszichésen kezdtem fuldokolni tőle. Ekkor a fali csatlakozóból kivezetett zöld műanyagvezetéket a fülemre hurkolták, hogy a vége éppen az orrlyukakhoz ért. Ezt jól viseltem, bár hosszú percekig próbáltam magamban felidézni a majd harminc éve olvasott Robin Cook-orvoskrimik szörnyűségeit. Aztán legyintettem, a magyar egészségügynek nincsen pénze különlegességekre, jó, ha oxigénre telik.

A nyamvadt tüdőmmel nem is lehettem elégedett, talán negyedgázzal üzemelt. Mondták, hogy ez az összeesés természetes ilyenkor, de naponta jött az ágyamhoz a mozgó röntgengép is, a hátam alá illesztették a táblaszerű kazettát, és elölről spricceltek meg némi sugárzással. Mikor a röntgenes csajszi elrikkantotta magát, hogy felvétel, a környéken sürgő emberek villámszerűen tűntek el. Csak én maradtam ott szemben a gép fejével tárt mellel, mint Görbe János a Húsz óra című film katartikus jelenetében: „Ide lőjetek! Ide lőjetek!”

görbe jános

A műtét napját követő keddnek a sok apró, ma már jelentéktelennek tűnő kínlódás mellett négy emlékezetes pillanata volt. Három jó és egy kevésbé. Melyikkel kezdjem? Nem bánom, az optimisták igazi gourmandként a jó falattal kezdik, hátha a nyögvenyelőst meg lehet úszni. Nem úgy, mint János komám az iskolai menzán, ahol a „tanári adag” fölpúpozott rizshez vagy csigatésztához nagy löttyintésnyi szaftot és három-négy cafatnyi pörkölthúst mellékelnek. Kitűnő barátom megfesti a köretet a barnás lével, akkurátus emberként belapátolja az egészet, a tányérján csak a hús marad. Ekkor földöntúli mosollyal villára szúrja és egymás után küldi a finom falatokat, a lényeget, és elégedetten megy a dolgára.

A reggeli vizitnél az ágyamnál maradt az altatóorvosom. Milyen ronda volt a műtét előtt tetőtől talpig zöldbe maszkírozva! Most az egyszerű fehér köpenyében szép volt, sudár és illatos, megfogta a kezemet, és elmagyarázta, hogy miért az aggódó sürgés körülöttem. Hihetetlen, hogy ilyen szottyadt állapotban is milyen motiváló tud lenni egy csodaszép nő dióbarna szeméből és sugárzó mosolyából feléd áradó figyelem. És hiszem, hogy mindez nem a jattért történt. Hiába, az urnában is pasik maradunk! És tudom: a nők meg nők!

Aznapi műtétje után megállt az ágyamnál az operátorom, Szabó főorvos is, és az anyagaimat vizsgálva a hogylétemről érdeklődött. Rajta is érzékeltem elégedetlenséget, de a higgadtsága valahogy hatással volt rám is, egészen megnyugodtam. Hízó könnyburokkal a szemgolyómon csak annyit kérdeztem igaz lelkére, hogy szerinte sikerült-e a műtét. Habozás nélkül jött az igen válasz. Mondta, hogy ír egy receptet, amivel a gyógyászati segédeszközök boltjában kiváltható egy mellkast összeszorító rugalmas szuszpenzor, ami enyhíti a köhögés kiváltotta feszülést.

Asszonkám kora délelőtt érdeklődött telefonon az állapotomról. A vezeték nélküli készüléket a nővér odahozta, így legalább tudtunk szót váltani. Engem az érdekelt, hogy mi van otthon, őt meg nyilván én. Kora délután aztán megállt az ágyamnál, ha jól emlékszem várnia kellett, hogy kinyissam a szememet. Teljesen zöldbe öltöztették, alig ismertem meg. Talán azt a poént is elsütöttem, hogy a hétvégi Fradi-meccsre kilátogathatna, nagy lenne a sikere így öltözve. A kórház ablakából én is odalátnék. Érdekes, elég sokáig ott volt, de nem emlékszem a kommunikációnkra. Egyszerűen jó volt!

Közben megkaptam a receptet, így átsietett a Szent István Kórház udvarán lévő boltba a fent említett „haskötőért”. A nővér rám tekerte, szorított, de ez a szorítás valóban biztonságot jelentett a köhintéseknél. Mikor asszonkám hazaindult, már egyre erősödő magabiztossággal néztem utána. Holnap is jön! Holnap is lesz egy nap.

Végül – bár tudnám felejteni – az én élő kínzóeszközömről is ejtsünk szót, nehogy magára ismerjen, nevezzük egyszerűen Katica bácsinak! Délceg, úgy százhatvanas termetű harmincéves, majdnem kopasz fiatalember volt. Láttán először Bruce Willis ugrott be, de hiányzott róla a sármos borosta.

bruce willis or vásáry andré

Jelentős magasságát pedig az ágyban fekve először nem érzékeltem. Mikor megszólalt, kis túlzással eunuchoid hangja végképp törte az első benyomást, ekkor már inkább a csengő orgánumú és csöppet sem férfias Vásáry Andréra asszociáltam. Vigyázat: nem vagyok homofób, kitűnő meleg barátaim (is) vannak!

Katica bácsi vezető gyógytornászként címkézte rögtön önmagát. Nos, nekem a vezető pedagógus titulustól is már többször kinyílt a bicska a zsebemben, különösen, ha a kitüntetett korántsem a szakmai és emberi minőségével érdemelte ki a címet, hanem a nyelve szorgalmatos működésével. Az ilyen vezessen inkább villamost, mert ott kell a vezető! Netán áramot…

Miután első empirikus tapasztalatommal így beleszerettem, Katica felszólított, hogy „bördözzünk”, és a pofámba nyomott egy gépben végződő maszkot. Hogy azon vegyek levegőt, és jó keményen fújjam ki. Mit mondjak, nem volt egy orgazmus! A levegő se ki, se be, mielőtt illedelmesen megfulladtam volna, egy magamnak is meglepő határozott mozdulattal félrependerítettem a meglepett kismókust a szerszámával együtt, mondván, hogy ezt most talán halasszuk későbbre. Fel volt háborodva. Mert ilyen mentalitással nem lehet meggyógyulni. Okés, mondtam, próbálkozzon talán holnap újra! És az ókulárét meg az oxigéncsövet az orromra tolva már nyitottam is Fekete Istvánt. Mennyivel inkább való nekem most a vadász, Miklós és a molnárlány, Eszti szerelme, mint a fulladásos halál!

A pasi elpucolt… De másnap sem szeretett… Hozott nekem egy felfújható tehéntőgyet. Erről majd legközelebb… 🙂

Reklámok

One thought on “To be, or not to be

  1. # 1. vadliba (Válasz erre):
    2011. 10. 27. 18:31

    Jaj, Te! :)) Meddig vagy képes még fokozni?
    Ennyi szex, meg orgazmus, meg minden…:D

    “az urnában is pasik maradunk! És tudom: a nők meg nők!” – ezért meg egy soron kívüli mosolyt kapsz.
    # 2. Paloma Negra (Válasz erre):
    2011. 10. 27. 19:26

    Van mikor az életösztön erősebb az elhivatottságnál, de az is igaz, hogy a gyógyításhoz nagy adag részvétlenségre is szükség van. Kíváncsi vagyok Katica úr meddig ment el…:)
    # 3. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 10. 27. 19:38

    @vadliba: Ha legyőzöm a lustaságomat, és leülök írni, magam is meglepődöm, hogy mennyi új s újabb baromság kattan elő ripsz-ropsz. Köszi a mosolyokat! 🙂
    @ Paloma Negra: Nem volt ám nagyon kegyetlen, csak egy alfa-hím nehezen viseli a “kézrátételt” a hatalmában pöffeszkedő, de piti peremfarkastól. Ezután tisztelettel abriktolt… 🙂
    # 4. vadliba (Válasz erre):
    2011. 10. 27. 21:37

    🙂
    # 5. jazoli (Válasz erre):
    2011. 10. 28. 13:25

    Alfahím 🙂
    # 6. stali (Válasz erre):
    2011. 10. 28. 13:28

    Beeee! Akkor mégsem lehetett hiába, hogy már a műtét előtt tán 2 évvel sikeresen elkezdtem nem-rágyújtani.
    De a zöld színű közvetlen hozzátartozók… Háááát!, az azért emlékezetes.
    És nekem ma is megvan egyik tehéntőgyem, mivel nekem többet is adtak, hogy legyen otthonra is.
    Mellesleg, a páromnak helyből bemutattam az aktomat: ott volt az aktuális felvétel az asztalon. Mi kaptunk egy szív alakú gyógynövény-töltésű párnát, éppen a köhögés tompítása és segítése érdekében.
    # 7. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 10. 28. 13:58

    @jazoli: Az ám, egy gyorsan lassuló (vagy lassan gyorsuló) Akela! 🙂
    @stali: Bezony, bölcs dolog volt. Párna már nincs, tőgy is csak egy jutott. Ma is működik. Aktról nem tudok, talán jobb is… 🙂
    # 8. stali (Válasz erre):
    2011. 10. 28. 14:40

    Nem??? Hát nem írtad-é, miszerint rólad is elkészült a napi fotó?!?
    # 9. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 10. 28. 18:33

    @stali: Ja, hogy Te a röntgent mondod aktnak? Hehe, a libidót ez alig emeli! :-)))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s