Coronaria bypass


Na, végre összegereblyéztem a lelkiállapotomat annyira, hogy nem hozok szégyent a blogom főcímére. Tulajdonképpen csak az olykor csikorgó humorérzékem  zökkenőmentes működését kellett biztosítanom némi olajozással meg a nap mint nap kapott ajándékórák tudatosításával. A fosásnak az emlékét is elfújta a szél. Mekkora öröm! A lábseb újra zárt, a fájdalom alig jelentkezik. Az ödémás duzzanat és a kis hatótávolságú, megfontolt sántikálás mennyivel csodálatosabb a féllábas mankózásnál vagy a kerekesszékben való dodzsemolásnál! A hivatástól való elszakadás már félig megemésztve. (A pótolhatatlanság tévhite lassan elmúlóban.) Ez is öröm! Hol a söröm? Mert még mindig meleg van. 🙂

Akkor ígéretem szerint folytatom a májusban félbehagyott profán passiómat:

Idő: 2010. szeptember 5., vasárnap

Helyszín: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Szívsebészeti Osztály, Ferencváros, Haller utca

Szereplő(k): az élet mulandóságától berezelt én (meg az értem aggódó családtagok, a mostoha sorsú egészségügy hétköznapi hősei és kerékkötői)

Hosszú volt a hétvége, amit a szívsebész főorvos, Szabó J. Zoltán tanácsára az osztályon töltöttem. A hétfő reggeli műtétet biztosra ígérték, mert a ritka véremből (AB rh-neg.) nem kaptak elég utánpótlást, így a beavatkozáshoz beállították az egyetlen visszaforgató berendezést, a fene se tudja a nevét.

Azért a megfelelő folyadékpótlásért mindent megtettem magam is. Mindkét délután elsétáltam a Nagyvárad téri Lépcsősnek nevezett műintézménybe, és intragigálisan betöltöttem a szervezetembe három deci jófajta kadarkát. („…Szűd teljék meg az öröm borával,…”)A jóleső beöntést követően minden világosabbnak tűnt, és fütyörészve és cigarettázva sétáltam vissza a kórházba. Vasárnap estefelé csúnya viharral érkezett egy hidegfront. (Döbbenet, hogy egy évre rá meg fuldoklunk a melegtől!) Miután a bejáratnál vacogva elnyomtam azóta is utolsó elszívott cigarettámat, a kórterembe érve azt tapasztaltam, hogy melegek a fűtőtestek. Kellett is, mert következett a műtéthez elengedhetetlenül megkövetelt ceremónia…

De mielőtt ezt elmesélem, kötelező egy kis ismeretterjesztés a beavatkozásról. Érzékenyebb idegrendszerűek most gördítsenek a végére a kommentdobozba való kattintáshoz!

Anatómiai atlaszokban már sokszor gyönyörködtem az „élet-motor”, az igazi perpetuum mobile szépségében. Ahogy a ki-bevezető csőrengeteg alatti csepp alakú szervet kívül körülfutja a leágazásokkal csipkézett három koszorúér! Innen a metaforikus neve. Tetszik! Érdek nélkül, höhöhö!

Ez a három verőér látja el az elképesztő munkabírású kétszeresen harántcsíkolt szívizmot oxigénnel és naftával. Ha ez elzáródik, a dugó alatti rész működése megáll, előbb-utóbb el is hal. Ez történt nálam is, 30%-kal működő kamrateljesítmény következménnyel. A dugulás szerencsés esetben katéterezésnél tágítható, esetleg nyitható fémhálóval (sztent) korrigálható. Súlyos esetben jöhet a bypass, aminek egy nagyon egyszerű ötlet az alapja. A szó áthidalást, kerülő utat jelent.

Már jó ideje rutinműtét, de ma is nagy, kockázatokat rejtő beavatkozás. A természet által létrehozott mellkasi csontkalitkát meg kell nyitni a szegycsont kettévágásával és a bordák kiterpesztésével, hogy kézbe kerüljön a ketyegő. Közben egy másik orvosi team hosszában felnyitja a lábat (ritkábban a kart), hogy a pótláshoz alkalmas vénát preparáljon ki. Nálam a három szűkület miatt szép nagyot fejtettek ki bokától combközépig metszéssel. A szívet fel sem nyitják. Az érdarabot az elzáródás alatti szakaszhoz hozzávarrják, majd a főverőérbe (aorta) szájaztatják. Így a haldokló szívizomszakasz is a kerülő úton friss vérhez jut. Briliáns így elmesélve! Tíz éve még csak megállított szíven tudták megcsinálni, miközben szív-tüdő motor tartotta fönn a keringést. Jó fél évtizede terjedt el a nálam is alkalmazott ún. off-pump technika, amikor a keringést fenntartó dobogó szív apró kis szakaszát lassítják meg a stoppolás idejére. Hátborzongató!

szívműtét

Aztán bezárják a csontkosarat, erős drótokkal fixálják a bordákat és a szétbarmolt szegycsontot (erről még később…), ragasztják és varrják a szétválasztott kötő- és hámszövetet. Két gyönyörű fémcső marad a mellkasüregben a keletkező belső váladék elvezetésére.

Most szerintem elég ennyi…🙂

Reklámok

One thought on “Coronaria bypass

  1. * 1. motymoty (Válasz erre):
    2011. 09. 13. 15:10

    Elég.
    * 2. vadliba (Válasz erre):
    2011. 09. 13. 17:59

    Akárhogy is, ezzel együtt egy csoda vagy!:)
    * 3. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 13. 19:49

    @motymoty: Gondoltam, csak nem találtam piros karikát…:-)
    @vadliba: Csodácska… Végülis… De ha látnál mogorván! Azért nagy puszit küldök! :-)))
    * 4. anyuss (Válasz erre):
    2011. 09. 13. 19:52

    A sebész, az igen! – már Hofi is megmondta. Remélem a szegycsont-témát még részletezed majd 🙂
    * 5. Paloma Negra (Válasz erre):
    2011. 09. 13. 22:26

    aztanemjóját…
    * 6. Thia (Válasz erre):
    2011. 09. 14. 9:19

    Francba, tökre egy nyeszlett ájulós vagyok, onnantól nem tudom tovább olvasni, hogy: “Ez a három fő verőér..” 😦 Még jó, hogy tudom, hogy a végeredmény szerencsés kimenetelű 🙂
    * 7. bezus (Válasz erre):
    2011. 09. 14. 10:22

    @Thia: :)) akkor ez pont ugyanaz, amit laciba tudományos értekezésében kifejtett, csak nem kell olvasni: http://www.youtube.com/watch?v=3Nf6Q2skGOM (bocsi :))
    Halljátok, csoda dolgok ezek …
    * 8. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 14. 11:05

    @anyuss: Mivel rögtön szétköhögtem…:-)
    Paloma Negra: aztám… 🙂
    @Thia: Rég volt, hogy ájultak tőlem a hölgyek… 🙂
    @bezus: Basszus, miket találsz Te! Köszi! 🙂
    * 9. vadliba (Válasz erre):
    2011. 09. 14. 16:44

    :))
    Mogorva? Az…mi?:))
    * 10. szittyazoli (Válasz erre):
    2011. 09. 14. 20:29

    örülök…hogy nem közvetlen lefekvés előtti olvasmánynak hagytalak. baaáár… az két “gyönyörű fémcső” a záró részben sokat javít az összképen.

    gyerekkoromban ha ilyen dolgokat olvastam (na jó – ennyire durvákat azért sosem) mindig hátra lapoztam a regény végére hogy életben marad e az illető főhős…
    úgy hogy ennek szellemében Thiához csatlakoznék: jó tudni hogy ezt Te meséled.:)
    * 11. Thia (Válasz erre):
    2011. 09. 14. 21:43

    bezus: igazán nem szeretnék udvariatlan lenni, nyilván kattintottam és nézni kezdtem, így sem jobb, sőt… 🙂

    Lacibá: most a közepénél álltam neki olvasni, hátha csak az eleje rossz, de nem jobb ott se, hogy vagdossuk a csontokat, hogy kézbe kerüljön a ketyegő, jájjj, én ezt sajna nem fogom tudni! Majd erre is iszunk egy sört! 🙂

    szittyazoli: gyereee csak, gyerreeeeee, ide közelebb, most ülj föl szépen erre a lapátra…. 😀
    * 12. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 15. 13:04

    @szittyazoli: @Thia: Kellett a materiális ismeretközlés, és jó, ha olyan meséli, akinek van élménye. És minden megszokható. Gyermekkoromban a tű látványától elájultam, aztán 32 évig minimum ötször szúrtam magam naponta. De elismerem, a szívműtét bizarr. :-)))
    * 13. jazoli (Válasz erre):
    2011. 09. 15. 13:25

    Pont ebéd közben kellett ezt olvasnom:)
    Feleségem is mindent tudni akar – ami történik vele.
    Én nulla információt kérek a fehér-köpenyesektől – becsukom a szemem, csak legyek már túl rajta. Ennek ellenére én adtam be magamnak a műtétem utáni injekciókat a hasfalamba. Persze csukott szemmel.
    * 14. Elsőszülött (Válasz erre):
    2011. 09. 15. 16:03

    @bezus: Ez marha jó volt! Igazán szemléletes! 🙂
    * 15. stali (Válasz erre):
    2011. 09. 15. 19:44

    Még évek múlva is a középső drótvarratom az esős évszak kezdetén forgott, kitüremkedett, stb.
    De nem engedtem azt a pici bemetszést, melyen át kiszedni vágyott a doki.
    A két drén meg maga volt az álom. Nem a legszebb, de álom.
    * 16. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 16. 13:23

    @jazoli: A durva naturalizmusnak közkívánatra vége. 🙂
    @Elsőszülött: Apapuszi! 🙂
    @stali: Példamutató Sorstársam…! 🙂
    * 17. reszegszamar (Válasz erre):
    2011. 09. 16. 17:02

    Ha a “durva naturalizmusnak” (nem tartozom a túlérzékeny, ájuldozósok közé, bár megértem hogy van, akinek még ez sok)vége is, a történetnek ne legyen, mert azt derekasan félbehagytad…:-))
    * 18. chanson (Válasz erre):
    2011. 09. 16. 17:10

    Hogy elolvastalak, megint elmondhatnám újra, mint annak idején:
    – Nem szeretnék továbbra sem orvos lenni…:-)

    Kemény az, amin keresztül mész… minden tiszteletem az ilyen embereké. Most nem csak erről a posztról beszélek, a régebbiekről is.:-)
    * 19. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 16. 17:12

    @reszegszamar: 🙂 Dehogy, most jön az, amit ebből átéltem. Mondjuk az se leányregény. (Csak most két délelőttömet is orvosi váróban töltöttem rutinellenőrzésekkel, így halasztást szenved a dolog.)
    * 20. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 16. 17:13

    @chanson: Megtisztelsz, nagyon köszönöm szavaidat! 🙂
    * 21. retropol (Válasz erre):
    2011. 09. 16. 21:52

    Valóban hatalmas erő kell ahhoz, hogy az ember a “gyengeségben” erős legyen. És talán ilyenkor tud olyan erős lenni, mint még sosem.:-)
    * 22. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 18. 12:44

    @retropol: Mélyen egyetértek. Üdvözöllek itt! 🙂
    * 23. Gittabry (Válasz erre):
    2011. 09. 19. 19:18

    Így, a végére kissé elgyengültem,úgyhogy töltök magamba egy erős teát – intragigálisan…
    * 24. laciba59 (Válasz erre):
    2011. 09. 20. 10:17

    @Gittabry: :-)))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s