Csak alibiből…

Nincs semmi kedvem firkálni, de mégsem lenne helyénvaló, ha ezt a változatos augusztust bejegyzés nélkül hagynám. Pláne, hogy az első félévben még a barátok szerint is minimum fostam a szót. Jelenleg éppen döglődöm az afrikai pokolízelítőtől. Mostantól végleg jó leszek, valahogy a mennyország enyhébbnek tűnik. Meg tényleg nagy volt a nyüzsgés, ha nem én mentem valahova, akkor hozzám jöttek.

Meg nyáron sosem voltam hajlandó szellemi munkát végezni. Ahogy a hétvégeken sem szeretek. Talán ennek is volt szerepe a hallgatásomban.

Aztán, mikor néha belenéztem a baráti blogok némelyikébe, alaposan el is szontyolodtam. Indulatok, szinte gyűlöletek izzottak föl egyes lapokon. Egyik első mentorom privátilag már korábban is figyelmeztetett hasonló jelenségek lehetséges meglétére, egyben megindokolta, hogy azért nem kommentálja az írásaimat, nehogy belekeverjen hasonlóba. Szittyazolinál az általa patronált ifjúba kötöttek bele durván az elfuserált szavazós blogversenyben való részvétel miatt, Motymotynál egy kommentje miatt indult össztűz ellene. Blogklán, klánvezér – borzalom!

Pár éve még provokáltam volna a névtelenül oly erős megmondó embereket, hogy ide, az elevenembe lőjenek. Rinocéroszbőröm jól bírta az ütéseket, és kulturáltan bár, de igen csípős nyomokat hagyva tudtam visszapancsolni hétköznapi kis ludasmatyiként, höhö.

De most, mikor életemben szaporodnak a korlátok, és ezzel éppen fordítva rohamosan fogy a hátralévő időm, erre nekem nincs időm! Bizony, ezt az értékes időt már nem pazarolhatom holmi csatározásokra, szapulásokra! Ki tudja, mennyi elég a szeretetből? Mennyi a minimum? Mert az optimum szerintem nehezen elérhető.

Egyszóval, barátaim, dadogva bár, de megpróbálom a fenti meggyőződésemnek megfelelően élni az életem. Otthon a legnehezebb, nem lehet szünetet tartani. Aztán ezért meg-megbotlik az ember. És itt, a virtuális kapcsolatokban is. Ahogy Ti is! A pikírt megjegyzéseimmel is. Az értetlenségemmel. Sose higgyétek, hogy bántó a szándékom! Ezt nagyon kérem! Csak beszélek néha ostobaságot, és esetleg észre sem veszem. Közben meg magam is koldulom…

A meleg teszi, indulnak a testnedvek. A szemem is izzad… A humor…

Asszonkámat vasárnap Füredre viszem három napra. (Nem mertem vállalni a tengerhez az utat, meggyávultam.) Szállodai szobát foglaltam, ilyen utoljára 32 éve fordult elő a nászutunkon. Már a júniusi autóskiránduláson fügét mutattam  tavalyi fogságom helyszíne,  a szívkórház felé. Most elsétálok előtte, kortyolok a forrásból, a Hatlépcsősben torkomba engedem a nagyfröccsöt, és a vízparti szálloda strandján beleeresztem magam a Balcsiba. Három éve nem fürödtem szabad vízben. Az elmúlt évben a felszeletelgetésem miatt kádban is alig. Ringat a víz…

Majd szeptemberben jövök, szokjátok a gondolatot! 🙂

Reklámok