Fogas kérdés

Szegény asszonkámnak is meggyűlt… Nemcsak a baja velem, hanem a foga és környéke. Nem részletezem nagyon, kapok így is eleget a pofámra, hogy kiteregetem a családi életemet, menjek el inkább a Mónika-showba magamutogatni! Valami rendellenesség támadt a korábban beültetett implantátummal, amire egyszer már ráment a drágám jubileumi jutalma, meg még valamennyi. Szóval úgy félmilla. Most majd cserélni kell, vagy csontot építeni köréje. Az egyik szomszédos őslakos fogat is gyökérkezelték az elmúlt napokban, no, ez durrant be szombat reggelre. Akkor még csak fájdogált, és enyhén duzzadt volt. Vasárnapra viszont úgy földagadt, hogy gyermekeim anyja nem kockáztathatta a megjelenést azzal a fejjel semmilyen kultúrkörnyezetben, így mise helyett indultunk a Szentkirályi utcai ügyeletre. A beavatkozás után még ügyeletes patikát  kellett vadásznunk. Párom végig takargatta az átrendezett orcáját, én meg büszkén kihúztam magam, mutatván a szigorú de egyben odaadó patriarchát. Otthon pedig a megint a mesebeli hercegénél idegenben éjszakázó és éppen velünk együtt betoppanó meglepett Míra lányomat fenyegettem meg, hogy az anyjához hasonlóan bánok el vele, ha nem fogad szót. Ezt most nem vette be, talán tudja, hogy a balhorog nem az erősségem. Gúnyos vigyora állítólag apai ágról öröklődött.

Hétfő reggelre aztán az én hűséges feleségem egyik szeme teljesen eltűnt, finom rajzolatú felső ajka pedig úgy előrefittyedt, hogy VV Szandika visítórohamban száguldott volna a plasztikai sebészéhez hasonlót követelve. Talán a Geronazzo Mária visel hasonlót, én mondjuk mindkettőtől súlyos hideglelést kapok, jelentős alkoholmennyiség kell a nyelőcsövem felfelé irányuló perisztaltikájának megfékezésére. Kerestem képet is róluk, de nincs gusztusom idetenni.

Dolgozni hát nem indult, a gyermekek a látványától jelentősen lelassultak volna a fejlődésben. A hibátlan szájszerv is elengedhetetlen a munkájához, elvégre logopédus egy óvodában. Kora délutánra volt hivatalos a fogorvosának a magánrendelésére. És hova jár a külső-ferencvárosi csóró pedagógus-házaspár fennhéjázó nőtagja magándokihoz? Naná, hogy a Budagyöngyének nevezett elitnegyedbe! Normális esetben metróval és villamossal. De most kénytelen voltam nonfiguratívvá változott édes terhemmel keresztülszelni a városi csúcsforgalmat a szerény Suzukimmal. Ahelyett, hogy blogbejegyzést írtam volna! Bár lehet, ennek örültök! Szegény autóm kényelmetlenül is érezte magát a Budenz utcában elhúzó tömérdek harmincmillás terepjáró látványától. Pedig én vígasztalom, hogy jobb nekem nem kell, húsz évnyi Trabantban való pöfögés után maga a csoda.

Múlt és jelen

Vagy csak az én igazságérzetem méltatlankodik a kifejezetten a kedvemért erre bóklászó féltucatnyi újgazdag látványától? Iróniába göngyölt irigység! Kikacagva…

Azt mondtam, hogy asszonkámnak van jogosítványa? Bezon, tizenkilenc éves! Csak nem tud vezetni. Két kilométernél többet nem is vezetett. Mikor tanult egy Trabin, Mírát a pocakjában hordta. Valahogy levizsgázott, és egyszer elindultunk a komámékhoz Kispestre, ahova akkor még rendszeresen jártunk, még a mai kormányfőnk antiklerikalista korszakában. (Ezt miért írtam? Rossz az emésztésem?) Ő vezetett. Egy durva hiba után, amikor kézifékkel akadályoztam meg a karambolt, megkértem, hogy cseréljük vissza, nekem fontos mindhármunk élete. Ő is így gondolta, azóta is ehhez tartja magát. Bár a tavalyi leépülésem óta pótórákat vesz Miklós barátomtól, aki oktató, néhány kedves kommentjében már engem is kioktatott itt, höhöhö. Szegény kincsem tegnap a városi forgalomban végrehajtott manővereim láttán kissé megint elbizonytalanodott. Az is előfordult, hogy jenőzött (hülye nő), bár elismertem, most sok volt a férfimazsola is.

Én meg itt csak elpletykálom Isten áldott napját, pedig a tavalyi szappanoperám talán legdrámaibb epizódja következne. Talán azért odázom, mert szűken adagolja a humorforrást, és némi ismeretterjesztést is szeretnék belecsempészni.

Meg OV levelét sem voltam képes eddig elolvasni, pedig nekem szól, höhö. Külön vonalkóddal! Gyűjtöm az erőt. És gyűlölöm az erőt!

Meg mához egy hétre megyek az orvosi bizottság elé. A mai nyugdíjmizériában. Majd visszavezetnek a munka világába, Alig várom, komolyan!

Csoda tudja. A hitemet, kedélyemet nem adtam oda, mégis rossz az előérzetem. Mikor: „…Bűnösök és jók egyként keserűlnek. S ember hitei kivált meggyöngűlnek.”

Egy frászt! Süt a nap, asszonkám is dolgozik, kell ennél több…? Van remény…! 🙂