A szívsebészeten

Most valószínűleg két napra megtiltom itthon a tömegkommunikáció minden adathordozójának működésbe helyezését. Ti azért írhattok kedves mondatokat a kommentdobozomba, de kegyetlenül kimoderálom, aki szóba hozza a nagy esküvőt. Ugyanis halálosan nem érdekel az egyébként rokonszenvesen feminin brit másodtrónörökös valamint kedves leendő nejének világrengető násza, melyet a magyar királyi népbutító is hatalmas körítéssel élőben közvetít. Felteszem a költői kérdést, mert tényleg kíváncsi vagyok: vajon kit érdekel mindez Magyarországon?  Vagy ez is a royalista nosztalgia része, most, hogy az állam nevéből is villámgyorsan eltűnt az utolsó emléke a rövid republikanizmusnak?  Hogy ez kit és miért zavart, rossz sejtéseim vannak, a Jóisten ne vegye bűnömül!

Eh, gyanakvó öreg faszkalap fütyiföveg, rögtön a fránya politikát kezdi nyámnyogni a bagólesőjével…! Egy frászt, tekerjük vissza az időgépet 2010 nyarának utolsó napjára! Ami most következik tehát, az a múlt, nehogy betoppanjatok látogatási célzattal a gyógyintézménybe, egy halk fohász azonban akár ma is elkél!

kardiológiaAki ismerős Pesten, az tudja, mekkora épületben működik a Szent István Kórház mögött a Haller  utcában a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet. A kilencemeletes nyomasztó toronyház földszintjén hamar átestem a betegfelvétel adminisztrációján, aztán asszonkámmal együtt a hatalmas liftek egyikén az égbe, pontosabban a hetedik emeletre, a Szívsebészeti Osztályra szárnyaltunk. Ott közölték, hogy a sikeres felvétel ellenére még nincs üres ágy, de megvan a remény, hogy hamarosan néhány korábban műtött, lábadozó beteget expediálnak utókezelésre, így van esélyem az elhelyezésre. Lelombozott kicsit, hogy a folyosón üldögélő idős pár közölte, hogy tegnapra hívták be a bácsit, akkor ugyanígy üldögéltek, de a betervezett távozók ketyegője másképpen döntött, maradniuk kellett. Így a házaspárost hazaküldték Gyálra a másnapi elhelyezés ígéretével. Nem húzom, 11 óra körül megvolt az ágyam, bár közben többször felmerült bennem a télak lehetősége. Nem elég, hogy ezek a sintérek itt felvágottat akarnak silányítani belőlem, még ágyat sem adnak! Egyébként itt hatágyas kórtermek vannak, és két kórterem használ egy közös reterátot. Na, asszonkát elküldtem, jött a szokásos protokoll: szigorú vámpírova az üvegcséivel, hordozható EKG-ketyere, majd az osztályos orvos interjúja és vizsgálata. Jáksics dokiban óriási fazont ismertem meg: az őszülő halántékú és szakállú, hátul copfba font, seggig érő hajú korombéli pacák szeméből sugárzott a pajkosság, ez kicsit javított is a körülményektől elmagányosodott lelkiállapotomon. Rögtön észrevettem, hogy a bal kezén három ujj hiányzik, később tudtam meg, hogy egy tragikus autóbalesetnek köszönheti a csonkaságát.

Aztán itt is felderítő útra indultam. A közös (külön női és férfi) tusolót zárva találtam, megtudtam, hogy a rendszeres lopás miatt a kulcsot mindig el kell kérni a nővérszobában.

páternoszter Paternoster_animatedKatt!

Felfedeztem a lépcsőházban egy páternosztert, ami csak munkanapokon reggeltől késő délutánig működött, ezután mindig ezt használtam. Gyermekkoromból úgyis kimaradt ez az önfeledt ki-beugrálás. Hehe, a szívbajos kecske!

A kórtermem mellett a hátsó lépcsőház fordulójában találtam egy kis konferenciatermet, melynek volt egy nyugatra azaz a Duna felé néző teliablaka, amely előtt később órákat töltöttem a magasságiszonyomat is leküzdve és a város nyüzsgését figyelve. És itt egész éjjel égett a villany, így aztán tudtam a viszonylag kényelmes széken senkitől sem zavartatva sokáig olvasni.

Mára csak egy dolog maradt: honnan az említett iszony. Harmincas koromig önfeledten kapaszkodtam ki akármilyen magas ablakból mondjuk ablaktisztítás ürügyén. Igen, itthon is én mostam tavalyig az ablakokat, nyugodtan lehet irigykedni, hölgyeim! Nem bírtam nézni, hogy nőm az alaposság látszatát imitálva a konyhai kisablakot is legalább három órán keresztül maszatolta az ostoba újságpapírkáival. Vizes lemosás – lehúzás célszerszámmal – nedvtelenítés szarvasbőrrel – szárazolás pelenkával: mondjuk nyolc perc alatt, ez a tuti. Sose tudta megtanulni, de ha ráér…!

Szóval a rendszerváltás környékén a nagyobbik, akkor még egyetlen lányom kedvéért egy kiránduláson fölcaplattunk Esztergomban a bazilika ezer lépcsőjén, hogy a kilátásban gyönyörködjünk. Nekem már félúton „lépcsőhurutom” támadt, mindig utáltam a céltalan fizikai igénybevételt, de az igazi meglepetés csak akkor ért, mikor kiléptem a lányom kezét fogva a kupola körül húzódó erkélyre, és lepillantottam a tátongó mélységbe. Ott aztán a turistákra fittyet hányva minden őrvezetői parancs nélkül hasra vágtam magam, s értetlenkedő csemetémet rángatva rákként visszakúsztam a lépcsőház fedezékébe. Hogy mi váltotta ezt ki, azóta sem tudom. De tény, hogy ettől a pillanattól egy festőlétrára sem másztam föl legalább egy deciliter tömény jótékony segítsége nélkül.

Legközelebb azzal kezdem, hogy miért hamarkodtam el azt a kijelentésemet, hogy a Bajcsy Kórházat többé nem említem. Onnan ugyanis emléket hoztam haza…

(Csipet jelen: holnap délben ballag Míra lányom, nem megyek, Ancsáéra sem mentem, a ballagás az iskola és a diák ügye. Utána viszont meghívhatom a szűkebb kört díszebédelni, de inkább, mint a fenti esküvő. Ezért holnap talán nem jövök ide.

Anyuss meg kilinkelte az új alkotmányt, és jól bemutatott a károgóknak a kommentek letiltásával. Innen üzenem: Na, nem ér, én a postán akartam megkapni…!) 🙂

Reklámok