Jön a múlt…


De nehéz visszatalálni az ünnep mégiscsak felemelő hangulatából az ilyenkor lehangolónak tűnő hétköznapi algoritmusokba! Teljesen egyetértek Nezsikével, aki tegnap esti bejegyzésének utószavában orális közösülésre szólítja fel a suhanva sorjázó hónapokat. Ő rejtélyes okokból kivételt tesz a nyakunkon lévő májussal, de én bizony itt a kollektív büntetés elvét alkalmazom: nincs kivétel, minden eltelt hónap durván négy héttel rövidíti meg az amúgy is nyúlfarknyi életünket.

hrabal sörrel

Az én  drága Hrabalom meg egy másik kedvenc

Felhorkanó optimista barátaim, nyugi, én is közétek tartozom, de ennyi lekonyulás nekem is jár! Ismerem a vizespohár lófarát, söröskorsó előtt feltett kérdés kétféle árnyalatát, mely alig különbözik, s mégis szakadéknyi távolságban van egymástól. Hogy tudniillik ez most félig üres avagy félig tele van? Vagy, ahogy Krúdy Privát ura mondja az Isten veletek, ti boldog Vendelinek című novellájában: gazdag ember lehet a kocsmáros, ha ilyen bőven méri a habot! (A jelenet a Szindbád című Huszárik-film csodás kocsmajeleneteként maradt még emlékezetes a felejthetetlen Latinovitscsal. Ifjaim, ha még nincs meg, pótoljátok! Egy kis Krúdy-hangulat akár trendi lehet a mai facebookos kapkodásotokban, höhöhö.)

Szindbad_1

Ilyenkor, ha beindul az „agyfolyondár” nálam, kedvem lenne az egészet kijelölni és dilitelni, mert eltévedek a magam építette labirintusban, s hovatovább azt sem tudom, hogy hova tovább.

Megvan: majd egy hónap hanyagolás után ismét a múltba, konkrétan a tavalyi évem cunamis tengerébe akartam egy mutatós seggessel visszaugrani gusztusos körgyűrűket keltve magam körül. (Most már tényleg kipróbálom azt az áthúzós technikát, aminek a titkát Anyuss nemrég megosztotta velem! Mert az előző mondat elég röhejes lett, majdnem tetszik.)

Jaj, mielőtt nekirugaszkodom, egy kicsit még a jelenről. Ne rezzenj össze, kedves olvasó, nem az ünnep illúziójába belerókázó politika és/vagy közélet gyöngyöspatai és egyéb szörnyűségeivel akarlak terhelni! Például a pedagógusok ellehetetlenítését jelentő remélem rémhírrel, az óraszámemelés őrült és meggondolatlan koncepciójával, nem. Nem is az én kis mostani „se veled, se nélküled” romantikus kapcsolatommal a jóbarát által virtuálisan-orálisan meglehelt lábujjacskámmal. Bár tegnap az orvosorvosovicsom azt mondta, hogy mintha behegedt volna, de én már nehezen hiszek neki, csak szűzlánykodik, hiteget, s mire nekibuzdulnék, juszt se lesz az enyém. A nagylukam már lassan tényleg begyógyult, mint a lehiggadt… A fantáziám…!

Szóval tegnap égnek állt a hajam, mert kétszer csengettek, és ez nálunk a 83 éves Zsófi nénémet jelenti, nem a postást. A már egyszer emlegetett, „nejlonzacskó-hajtogató” eposzi jelzőre rászolgáló nagynénikém ugyanis kizárólag szombaton kora délután jelenik meg nálunk, mert ő kiszámolta, hogy akkor a legvalószínűbb, hogy otthon talál valakit. Az sem zavarja, hogy nyolc hónapja gyakorlatilag mindig otthon vagyok, meg hogy a szombati ebéd után belehalok, ha nem dőlhetek hanyatt egy másfél órára. Más időpontban csak akkor jön, ha baj van. A baj hálistennek csak az lehet, ha a mobilján üzenetet kap. Mivel nem tudja elolvasni, biztos megfenyegették, hogy nem fizetett rendesen, és most jaj, mi lesz! Nyakába kapja a lábát, és rohan hozzánk segítségért. A mobilt néhány éve egy megfontolatlan pillanatomban én adtam neki az életkorára való tekintettel, mondván, tudjon értesíteni baj esetén, vagy tudjunk érdeklődni hogyléte felől. Egy százhúsz órás tanfolyamnyi időintervallum sem volt elég, hogy a kütyü kezelésének tudományát elsajátítsa a drága. Pedig nem a manapság menő okostelefonról van szó, hanem a legegyszerűbbről. Hívni nem lehet, mert be se kapcsolja. Minek? Sokat fogyaszt. Hiába ugatom ezredszer, hogy ha én hívom, az neki nem kerül semmibe. Ő meg nem telefonál, mert takarékoskodik. Esténként bizonytalan időben bekapcsolja pár percre, ha akarok valamit, keressem akkor. Ha meg ilyenkor becsúszik egy sms a szolgáltatótól, ijedten kikapcsolja, és száguld a megmentőihez. Egyem a szívét, most is így volt, egy akciós kínálat borzolta az idegrendszerét, no meg az enyémet.

Felhomályosítottam, megnyugodott, de mielőtt elment, még aggódó arccal a következő kérdést intézte bölcsnek feltételezett kedvenckéjéhez, hozzám:

És most az új alkotmánnyal jobb lesz nekünk?

Először felborultam a röhögéstől, majd ijedt arcát látva sietve megnyugtattam: ennél nem lesz rosszabb, sőt, csak jobb lehet…

Ennek a reményében búcsúzom mára Tőletek is. Ne feledjétek, következik a múlt!

Reklámok

8 thoughts on “Jön a múlt…

  1. Egyem a szívét Zsófi nénédnek! 😀 Keresztszüleim voltak ugyanígy a mobillal… Ha elutaztak, vagy nem vitték magukkal, vagy nem kapcsolták be. Aztán lehetett aggódni. Mert ugye miért MOBIL az a szerencsétlen telefon?
    Sem Krúdyt, sem Téged nem szeretnélek megbántani, és nem tudom, mennyire trendi, de miután két éve böcsületesen végigküzdöttem magam Éji zene című elbeszéléskötetén, megállapítottam h a Krúdy-hangulathoz valószínűleg nem vagyok sem elég idős, sem eléggé férfi.

    • Zsófi néni cuki pofa! 🙂 Anya csak 68 éves, és fiatalos, de a mobillal mindig bajban van, sms-t nem olvas és nem is ír. 🙂 Sokszor mondogatja, hogy milyen jó lehet “számítógépezni”, viszont nagy örömömre szolgál, hogy nem akar megtanulni. 😀

    • Szegény Zsófi néne! Miért nem kapcsoljátok ki az sms hangjelzését, talán akkor nem venné észre ha kapott.

      A főnököm is ezt csinálja egyébként az smsekkel, mert nem érti gyönyörű nyelvünket, az elmúlt három évben egyszer sem kapott semmi értelmeset, de azért töretlenül lohol hozzám, rémült fejjel, és még azt sem tudja kiszámolni, hogy ha elhagyja az országot, akkor a roamingról kap értesítést.

    • [anyuss](#11308745): Krúdyhoz én is szörnyen fiatalnak éreztem magamat mikor 10 éve a kezembe akadt, azóta csak tologatom. Nem esik nehezemre, mert mindig van sok más.

      A filmet láttam, vicces az a sok szőrös nő a hóban. A képen látható jelenet egyébként kifejezetten tetszett, de szerintem a lényeg nem jött át.

    • Nem tudom, hogy került ide Krúdy, én csak egy kis boron vagyok túl, talán ez az oka:)
      Zsófi néni és a telefon ismerős nekem, szüleim is ilyen esetlegesen alkalmazzák, attól függ kit hívnak, hogy melyik gombot nyomják meg véletlenül:))

    • [anyuss](#11308745): [motymoty](#11308772): Igen, eddig eszembe sem jutott, hogy ezt egy nő másképpen éli. Meg hablatyosnak is kell lenni hozzá. Tulajdonképpen a látszólagos sikeressége mögött egy zsigeri csődtömeg ez a férfiú. Egy kripli! Talán ezért szeretjük mi…?
      [ani](#11308752): Fiatal! Izgatja a számítógép. Hadd olvassa népszerű leányát! 🙂
      [ Paloma Negra](#11309385): 🙂 Nos, a bejegyzés szerzőjének egy fél pohár vízről ilyenek jutnak eszébe… Egy pszichoanalitikus minden ujját fényesre nyalná tőle! Tőled pedig számítok további megértő szeretetedre… :-)))

    • Épp az előbb említettem (motymoty-nál), hogy soha nem fogjuk megérteni a nőket.
      Átértékeltem: a férfiakat sem:)
      A gazdag kocsmáros és a hab közötti összefüggés szenzációs! Találtam is jópár hasonló esetet, a vendéglátás területén kívül is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s