Rövid jelen(tés)


Azért a fura cím, mert már lassan magam is el-eltévedek a bejegyzéseim időutazós játékában. Hol az elmúlt évi kórházi kalandjaimat mesélem alapos részletességgel megható friss empátiát keltve, hol a jelenkori nyavalyáimat meg lelki protuberanciáimat öntöm elétek. (Ezt a nagyképű vakert! Még hogy napkitörés! De legalább veszitek, hogy a csillagászatban is otthon vagyok, höhöhö!) Nem csoda, hogy a későn bekapcsolódó olvasó sincs tisztában, hogy most meglájkolja-e a tűrőképességemet, vagy netán gyűjtést kezdeményezzen a koszorúra, de legalábbis a szorításáról biztosítson. A megküzdött mosolyra húzódó szájak széle enyhén sinushullámot vet. (Ez megint annyira szar mondat, hogy itt hagyom. Végre valaki elmondhatná, hogyan kell áthúzni az utólag nem vállalt sorokat úgy, hogy azért az olvasó lássa, hogy a mester agya milyen szörnyű bakugrásokra képes!)

Mielőtt a beszámolómra térnék, hálás szeretettel megköszönöm azt a dorbézolást, amit kommentelés címén műveltetek a legutóbbi bejegyzésem alatt. Örülök a téma iránti érzékenységeteknek, és a néha gonoszkodó beszólásoknak is, ezekben én is igyekszem az élen járni.

Először röviden a hivatalnak packázásairól: kitöltöttem vagy harminc oldal kérdőívet, beadtam húsz oldalnyi zárójelentést. Hülyének néztek, mert a mit akar kérdésre azt mondtam, hogy dolgozni szeretnék. Csak nem tudok. Közölték, hogy kell még üzemorvosi vélemény is, hogy tényleg nem tudom elvégezni a munkámat. Kinyomoztam a még nem is látott üzemorvosom elérhetőségét, aki jelentkezésemre telefonon közölte, hogy neki ilyet nem kell adnia. Nem hagytam magam, ahhoz, hogy orvosi bizottság elé idézzenek, az ő írása is kell. Ma délután becserkészem, és megszerzem a papírt, ki tudja, meddig leszek még mobilis. Pokolba vele!

A hosszú sorok éjszakája a várakozásnak megfelelően nagyon jó hangulatú volt, bár én a takarodó után (kb. 23 órakor) hazajöttem, így csak néhány reggeli fb-bejegyzésen érzékeltem a kómás állapotot. Nem volt tömeg, főleg az idősebbek voltak kevesen. Aggódtam is ezért, hogy a kisebbek hogyan fogadják Karinthyt, de kellemesen csalódtam. A műsor a nyitó verssel kezdődött, majd a megzenésített változat követte. Anikó férje (a szegény házastárs típusa, aki a megszállott pedagógus párjaként belefolyik az iskola életébe; igazi barátok ők) behozta és összerakta a dobszerelését, és külön ritmusszekcióval erősítette a hatást. Bemutatója végén a gyerekek csapatonként a dob által megszólaltatott ritmusvariációkat tapsolták vissza. Ezután minden osztálycsapat kapott egy korának megfelelő a költészettel kapcsolatos feladatsort, aminek megfejtéséhez a kollégák az egész épületben különféle segítségeket rejtettek el. Lázas bolyongás kezdődött, amit több mint félórás töprengés és tanácskozás követett. A megoldások leadása után jött a vacsora. A három dobogós csapat nyereményként pizzát kapott, a többieknek jutott a lilahagymás zsíros kenyér. Érdekes volt, hogy néhányan otthonról hoztak kaját, még ketchupba mártogatott hideg mcdonald’sos (Ne húzd alá, így a jó!) sült krumpli is került, fene a rafinált gusztusát az elkövetőnek! Bezzeg mi, felnőttek mecsoda nosztalgiával nyeltük a szegények vacsiját, a pizzát kedvesen kínálókat ezzel erősen meglepve!

A záróműsorban nem bírtam ki: akár személyes üzenetként is elmondtam a nyitó versre rezonáló másik József Attila-búcsúzót:

József Attila: (Drága barátaim…)

Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal
nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.

Aztán elmondtam Karinthy Előszó című versét és két eléggé ismert humoreszkjét: a Halandzsa és a Gőgicse címűt. Csodálatos volt a csillogó szemmel figyelő gyerekek csengő kacaját hallgatni! Az én profán szentháromságom: a GYEREKEK –  a VERS – és ÉN. Igen, profán istenként ilyenkor röpülni is tudok…! Aztán van, aki jön velem…! Csodajó!

És ez már bevezetése, szálláscsinálója költészetnapi ünnepi bejegyzésemnek. Ha már kitártam így a szívem, egy képet is mellékelek, ami nemrég készült rólam versmondás közben. Régi kedves kolléganőm, Krausz Margit festőművész gyakran kér fel közreműködőnek egy-egy kiállításának a megnyitóján. Egy ilyen alkalommal készült ez a kép, éppen Pilinszky Apokrifjét mondom. Egyben mellékelek egy linket, megnyitva válogatást láthattok a művész-barát képeiből.

megnyitó

http://www.krauszmargit.eoldal.hu/

Reklámok

5 thoughts on “Rövid jelen(tés)

  1. Az áthúzott betű az “új bejegyzés” írásakor a fönti kis ikonok közül az ötödikkel hozható létre.
    Egy jó zsíros kenyér százszor jobb mint egy rossz pizza.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s