Hosszú sorok éjszakája

Jelentem, asszonkám már jól van, olyannyira, hogy órák óta itt molyol körülöttem. Ha valami nejlonzacskóban van, azt szisztematikusan előveszi majd visszaapplikálja, ami meg csak úgy szabadon leledzik, azt hamar elcsomagolja. Közben félóránként elejt egy-egy vállfát, s a felszisszenésemre aggódva érdeklődik az egészségi állapotom felől. Aztán kioktat, hogy neki nem a füle közepével van a baj, hanem a belsőfüle mondta be az unalmast.

belső fülMintha nem tudnám, hogy az itt elhelyezkedő csontos labirintus egy előcsarnokból és az abból kiinduló csontos csigából – hallószerv –, valamint három félkörös ívjáratból, a tömlőcskéből és zsákocskából – egyensúlyozó szerv – áll. A csontos labirintust folyadék tölti ki, mely az agyvízzel áll kapcsolatban. (Mert ugye a rossznyelvek szerint a nők agyában túlteng ez a víz. De ez természetesen tévedés lehet. Csak az érzékeink csalfa játéka!) A csontos csigát középen egy háromszög alakú tér, a hártyás csiga teljes hosszában két csatornára osztja. Az alsó és felső folyadéktér a csiga csúcsában egymással közlekedik. (A közlekedőedényekről majd máskor mesélek, ennyi most elég.) A képen is látszik egyébként, a Teremtő műalkotást hozott létre. És bár én nem szédülök, de ez a bonyolult rendszer mind bezizeg a drágám pusztulat nejlonzacskóitól.

Közben a kedvenc blogjaim között szörföznék, de a tartalmas és főleg bő lére eresztett posztoknak most csekély esélyük van a figyelmem lekötésére.

Hopp, az én édes zajforrásom elment intézni valamit, csapjunk a lovak közé, írjunk egy jóízűet! De mit is? Kamaszfiúk pánikja tört ekkor rám, akik sok-sok éjszakán képzelegnek buja álmaikban, a megvalósult vártán meg izzad a tenyér és lóg a kanóc. Hehe, az ihlet nem akkor érkezik, amikor üres a kégli. Sebaj, némi szellemi petting…

Áh, megvan: a hosszú sorok éjszakájáról ígértem előzetest. (A hosszú késekről majd a töriszakos Szittya kolléga, a hosszú sörök éjszakáiról alkalomadtán majd én mesélek.) Ez viszonylag friss, de nagyon sikeres hagyomány az iskolánkban. Az összevonás után a tantestületbe érkező fiatal pedagógusok sorra távoztak dicstelenül idő előtt. Néhányan önszántukból, átértékelték meglévőnek hitt kompetenciáikat… Hogy én hogy utálom ezt a szót, tehát képességeiket, melyekről azt hitték, elég lehet több zsák agresszív bolha lekötéséhez és megfékezéséhez. A kudarc felismerését követően vagy megfutamodtak, vagy struccként elvegetálva megvárták az udvarias eltanácsolást. Egy izmos harmincas férfiember három megtartott óra után összecsomagolt, és kijelentette, hogy inkább elmegy vagont rakni. A másik harmincast, szintén „férfit” a 165 centis kolléganője mentette ki, mert három pajkos nyolcadikos nem engedte le a lépcsőn, egy órán pedig… Hagyjuk, a felhozatal szánalmas volt, gályáztunk tovább helyettük is mi, ha a generációm ledöglik, lesznek még nehézségek az oktatásügyben. Két-három éve aztán – ha kevesen is – jöttek végre lelkes tehetségek, akik a nehézségeket legyűrve nem csak beilleszkedtek, de új ötletekkel színesíteni tudták a meglévő didaktikai palettát. Egyikük fejéből pattant ki a fent említett tanításon kívüli program. Lényege az, hogy a negyedikesektől fölfelé a megfelelő önfegyelemmel bíró ambiciózus tanulók péntek este könyvvel, hálózsákkal, esetleg polifoam matraccal fölszerelkezve bevonulnak az iskolába, hogy ott töltsék az éjszakát. Hatalmas arzenálban érkeznek az alvóállatok is. Ott meghallgatnak egy-két irodalmi összeállítást, interaktív meseolvasáson vesznek részt, majd elköltik az általuk készített zsíros deszka lilahagymával vacsorát. Ezután ki-ki az osztályába vonul, megágyaz, és a kislámpája fényénél akár az egész éjszakát végigolvashatja. Aki elfárad, szunyál egy nagyot. Semmi nem kötelező, de a többieket zavarni nem szabad. A felügyeletre vállalkozó tanár szintén ott alszik a földön a rábízottak között.  A gyerekek imádják, hónapokkal előtte készülnek rá, és a magatartásukra fokozottan figyelnek, nehogy lemaradjanak a buliról. Igen, jól olvastátok: buli az olvasás! Nyilván a közösségélmény miatt. A hosszú sorok tehát a könyvben vannak. Meg talán az én blogomban is.

Hát a gyönyörű és okos Anikó kollegina a múltkori kiruccanáson arról biztosította az egészsége miatt taccsvonalon kívülre került szerénységemet, hogy számít rám, nagy meglepetés lehet a hosszú ideig hiányolt előadói tehetségem ismételt megjelenése. A férje hoz-visz kocsival.

Hogyne mennék egy ilyen felkérést hallva, amíg mozdulni tudok! A közelgő költészet napjára készülvén egy József Attila-verset mondok el, majd ugyanezt meghallgatjuk többféle előadásban és megzenésítve Ágnes Vanilla előadásában. A további hangulatot megalapozandó én kértem fél órát, ahol a plénum előtt egy kicsit népszerűsíthetem Karinthy Frigyest, akit a tanítási órán nincs idő igazán megismerni. Verset mondok tőle, talán az Előszót, és néhány humoreszkjét adom elő.

Kicsit aggódom, mert a mellkasom szeptemberi kettészelése óta az érces és sokak által kedvelt mélybaritonom nem a régi. Sajnos szétköhögtem a szétfűrészelt szegycsontot összetartó fémdrótokat, ma is kotyog kissé, így nem az igazi az orgánumot biztosító rezonanciaszekrény. Hja, ha egy Stradivari megsérül! De majd csak elnyiszorgok valahogy! Csak a lábujjam is akarja!

Délelőtt meg Béla barátom elfuvaroz a Fiumei útra, ahol az Országos Orvosszakértői Intézet illetékesénél el kell indítani a leszázalékolási procedúrát, hogy ne haljak éhen augusztusban, mert lejár az egy év táppénz. Jaj, barátaim, hányan várják a nyugdíjat! Teljesen egészségesen. Nem is tudják, milyen szerencsések!

Még idelinkelem az említett verset, hátha valaki nem ismeri ezt a feldolgozást. Gyönyörű hétvégét kívánok minden kedves olvasómnak, pár napra én is „Talán eltűnök hirtelen…” 🙂


Reklámok