Dalok a magasföldszintről

marci borító

Ezt a bejegyzésemet nem áprilisi tréfának szánom. Tavaly jelent meg ifjú költőcimborám, Simon Márton első kötete Dalok a magasföldszintről címmel. Marcit a balinkai nyári táboromban ismertem meg, ahová Miklós barátom rokonaként két testvérével együtt keveredett. Elevenen élt benne a gyermekként megélt trauma, édesanyja fájdalmas elvesztése. Igazi zaklatott, lázadó kamasz volt, de hamar egymásra találtunk közös szerelmünk, a költészet közvetítésével. A világgal való szembefeszülése mögött azonnal fölismertem a szikrázó tehetséget, és büszkén mondhatom, hogy elnyertem a fiatal titán tiszteletét és barátságát. Ma már nemigen találkozunk személyesen, de a szemünk egymáson…

A kötetéről a napokban olvastam itt, egy-egy versét pedig néha szeretném idecsempészni Nektek is.

Simon Márton: Előszezon

Idáig háttal utaztam. A kabinok fehérebbek,

a víz mélyebb, mint tavaly – az árusoknál

még ugyanaz kapható. A strand kihalt,

ezért jöttem. Itt ugyanis van jövő: előszezon van.

Majd lesz minden. Nézelődöm, valami sör kéne.

És zöldebb zöld és világosabb kék. Mert

az emlékezet fehér, mint a kabinok, amikbe

vetkőzni jársz. A laptopot otthon hagytam.

Tele van a fotóiddal, és én nem akarom

többé simogatni a képernyőt – hazudni, mert

nem őszinteségre van szükségem, hanem rád.

A végét úgyis pontosan tudom. Majd azt mondom:

valami sör kéne. Meg pedig milyen boldog voltam.

Milyen. Már nem derül ki. Mint hogy mit

álmodik az egyetlen alvó egy zuhanó gépen.

Reklámok