Mese az írásról


Még mindig egy kicsit a hangulatváltozásaim labdája vagyok. Ha meglátom a fogyókúrázó ”hülyegyerekemet”, egyrészt madarat lehetne fogatni velem örömömben, másrészt megőrjít a piszkafaságával. Most is ebéd helyett állatkertbe megy, majd mondom neki, figyelje meg és tanulja el az ott lakók étvágyát. Hogy lehet énképzavar nélkül élni. Még a rács sem veszi el az étvágyat!.

Aztán Szittyazoli is „beszót” a tűs bejegyzésemhez, hogy a kiváló kommentelők úgyis hozzák a népszerűséget, elég közéjük vetnem egy címet. Hehe, bár igaza lenne! Tényleg fékeznem kell, már megkaptam: kisapám, nekem a család mellett dolgoznom is kell, nem érek ám rá a te pihentagyú nosztalgiázásaidat olvasni! Meg hagyjak időt gondolkodni, mert nem is egyszerű engem olvasni. Jó, hát tényleg nem vagyok hazánk közjogi méltóságainak beszédírója, de szerintem ezeken a lapokon elboldogulhat belerokkanás nélkül egy alapiskolát végzett ember. A többieknek meg jó hegyes-dombos gyakorlat.

A kommentelők egyébként tényleg lélekpirulák, írjatok, „csókolom a szíveteket”!

Hát lehet itt az ember kiegyensúlyozott? Az adóbevallásomat is le kéne töltenem, a sok betegállomány miatt szerintem gurul vissza valami baksis. Akkor aztán marhahúsból lesz még az ananásztorta is! Eh, amíg elöl van a Somlyó-kötet, onnan illesztem ide a továbbiakat. Többet mond, mint amennyit most én tudnék. Na ja, ez nem nagy szó. Szombat délben gondolkodjon, akinek az a dolga! Meg egy Quimby-számot, már csak az adó miatt is. Csípem! (Meg hogy megtanuljam a beillesztést, tegnap akkora méretben toltam fel…!)

Somlyó György: Mese az írásról

Elűzöm magamtól a kétségbeesést, hogy írhassak.

Írok, hogy elűzzem magamtól a kétségbeesést.

Nem kellene-e egészen átengednem magam a kétségbeesésnek ahhoz,

hogy írjak?

Nem kellene-e egészen felhagynom az írással ahhoz, hogy

Elűzhessem magamtól a kétségbeesést?


Reklámok

8 thoughts on “Mese az írásról

  1. Itt nyugszik ő, sok bécsi hölgy
    szerelme. Költő, dalia.
    Királynénk, szép Terézia
    testőre, Bessenyei György.

    Itt nyugszik ő, Bakonszegen.
    Nem Bécsben és nem egyebütt.
    Lovával együvé feküdt,
    kifent bajusszal, délcegen.

    Kalandozott és megpihent.
    A lármás, fényes Bécs után
    ölébe vette őt puhán
    a csend. A bakonszegi csend.

    Én nem a testőrt tisztelem,
    hanem azt, aki hazatért,
    otthagyva minden csatatért.
    És állt a parton dísztelen.

    A zöld Berettyót látta itt,
    a borzas fákat, bokrokat,
    miután látta már sokat
    a szép királyné vállait.

    Ült csendben a tornác zugán
    és nézte a bukó napot.
    Aztán a toll után kapott,
    utolsó szalmaszál után.

    Bizony, utolsó szalmaszál,
    bizony, fuldoklik, aki él.
    De aki több a többinél,
    e szalmaszállal partraszáll.

    Nadányi Z.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s