Megint mese


két családról, csüggedésről, hitről, felállásról

A két család egy-egy felnőtt tagja édestestvérek, a nővér tíz évvel öccse előtt jött a világra. Mindkét párnak két-két gyönyörű leánygyermeke született.

Az egyik családban a harmincas nagylány már jó ideje férjnél van, csak látogatóba jön haza. A kisebbik idén fog érettségizni, tegnap tudta meg, hogy a magyar nyelvtan és a francia nyelv Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is bejutott az országos döntőbe. A családfő rendkívül büszke, de az egészségi állapota nem akar látványosan javulni, amputációs sebe nem gyógyul, félti a lábát. A családnak kell a lelkierő, hogy a pillanatnyi csüggedéseken túllépjen.

A másik család ma temeti el KRISZTINA lányát, akit az agresszív agydaganat tizenkilenc évesen lökött az angyalok közé. A szülők hatalmas önfegyelemmel viselik mélységes fájdalmukat, a tizennyolc éves testvér komoly lelki küzdelmet folytat a hirtelen rázuhant magánnyal, ürességgel. Nem is tudom, honnan az erő, amely majd átsegíti őket.

Én meg itt ülök, blogokat olvasok, a linklistámon szereplők egy része hallgat, legalább hárman szünetet tartanak, talán gondok gyötrik őket is. A temetésre nem tudok elmenni, komor hangulatú írás helyett megint keresem az erőforrást. Ismét az átélt ima kínálkozik, de a mai információdömpingnek kivételesen hála, akad immanens vigasz is. Régen látott Gyurci barátomnál látok meg egy hivatkozást egy videóra, melyen egy bizonyos Nick Vujicic nevű férfi beszél egy színpadon gyermekekhez. Szándékosan nem jellemzem az előadót, mert először én is gyanakodva nézem. Kicsit úgy hat rám, mintha egy káprázatos szemfényvesztést látnék. A múltkor például egy filmen egy illuzionista stílfűrésszel vágta ketté társát, majd a végén össze is ragasztotta. Szörnyű volt! Itt is elborzaszt először a látvány, de aztán a mondatok és a hozzá tartozó metakommunikáció meggyőz: egy EMBER beszél, valószínűleg a legerősebbek közül való. Neki a múltkori szaléziánus üzenetben említett patikamérleggel kimért nehézségekből kamionnyi jutott. És megmutatja a talpra állást! A szó legszorosabb értelmében.

Megmutatom, hátha valaki még nem látta. Arra kérem elsősorban a fiatal, s talán komolyabb gondoktól mentes olvasót, ne úgy nézze a palit, mint ahogy a múlt század húszas éveiben nézték a torzszülött csodabogarat, Madárfejű Lajcsikát a Vurstliba kilátogató szájtátók. (Ujjé, a Ligetben nagyszerű!)

És még egy vers is idekívánkozik, mint hiteles életigenlés:

Somlyó György: Mese

Nincs lába.

Minden reggel nyolckor kirakja műhelyét az utcára és este nyolcig megállás nélkül dolgozik.  Egészségesen él.

Nincs lába.

Egészségesen él. Mások lábára valót foltoz, tisztít, talpal a kezével.

Nincs lába.

Egész nap kint ül az utcán, sarkal, fest, fényesít, egészségesen él, tél-tavasz-nyár-ősz-tél minden levegője az övé.

Nincs lába.

De mért kell, hogy az embernek feltétlenül lába legyen?

Nincs lába.

Reklámok

8 thoughts on “Megint mese

  1. Bevallom, egy továbbképzésen ülök és olvaslak.
    A videót sem látja a gépem, csak sejtem, melyik lehet, mert már láttam egy ilyesmit korábban.
    Jó volna így tekinteni a Világra. Az Életre.
    Miért kell, lába legyen…tényleg. Mert minden, amit hiányként él meg az ember, az csak egy másikkal való összehasonlításban létezik.
    A gyermek elvesztése. Nem tudom. Csak fejben: ajándékba kaptunk mindent. Ez az egyetlen, amit biztosan tudok. Egy másik dolog, az ahogyan megéljük.

    • [vadliba](#11211606): Örömmel veszem, hogy a továbbképzés néhány percét nálam töltötted! A töprengő kiegészítést köszönöm. Gyere máskor is! 🙂

    • Köszi, ezt még nem láttam, de mindig megkönnyezem a hasonló történeteket. Szeretném küzdő típusnak hinni magam, de sehol sem vagyok hozzájuk képest. Sokaknak adnak erőt az ilyen emberek.

    • [anyuss](#11211804): Nekem mindenképpen… 🙂
      [reszegszamar](#11211859): Részemről a megtiszteltetés! 🙂
      [perenne](#11211990): Ehhez még mindig nem vagyok eléggé felnőtt. 🙂

    • Tragédiák sajnos vannak 😦 A halál visszafordíthatatlan,és a túlélők erősödnek tőle..mindenki erősebb lesz egy tragédia átélése után.
      Ezt a videót láttam már valamelyik bloggertársamnál,és erőt ad,adott.Miért nyafogunk,mikor van ép kezünk ,lábunk..sokszor gondolok rá,mikor befordulok magamban..
      És köszönöm a linkfadon a nevem,most vettem észre:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s