Füstbement …

Enyhén szégyellem a címet, szegény költőzseni igen foroghat ismeretlen sírjában, hogy a jópofi utódka  (úgy értem, a létben és nem a költészetben) a poén kedvéért mire fel nem használja a metaforáját. Hogy az émelygést fokozzam, adhattam volna a Bagó búcsúáriája címet is. Mazochistáknak írok még: Szűd teljék meg az öröm füstjével…; Szívd, ki tudja meddig szívhatod! Most állj le, Laci, ha szeretnél még valaha olvasót!

A tervem valóban füstbement, aki a szike szövetembe hatolására gyúrt, annak várnia kell. Kénytelen vagyok elővenni egy mélyhűtött témát, amit csak a szívműtétem környékére gondoltam felvetni. Már több barátom megírta blogjában ennek okát: „pártunk és kormányunk” ez év nyarától véget vet az eddigi ön- és közveszélyes szabadosságnak, zárt közintézményben megtiltja a dohánytermékek élvezetét.

Na, nekem a legjobbkor jött, harminchat év masszív pöfékelés után hat hónapja tettem le végre a cigarettát. Akár ki is nyújthatnám gúnyosan a nyelvemet, bebee, ti is szoptok, ha nem tudnám a saját tapasztalatomból, mennyire fontos a füst a dohányos ember mindennapjaiban.

dohányzásÉn most már egészen jól vagyok, naponta csak ötször-hatszor halok bele a hiányába. Először a reggeli kávé mellől hiányzik, aztán az étkezések lekísérését kell másképpen megoldani. Ha meg alkoholos „ivadék” éri a számat…! Sör cigi nélkül olyan, mint… a Tisza-tó nádas nélkül. Kopasz!  Én konzervatív vagyok, kopaszon nem annyira finom! Részeg Szamár tegnapi indulatos „füstölgésére” megírtam, mekkora élmény volt számomra a szombat este. Focista barátaim ilyenkor a kocsmában tartják a harmadik félidőt, hogy megtépázott folyadékháztartásukat ismét optimalizálják. Persze hívnak engem is, ha már focizni nem tudok, itt még képes vagyok színvonalas teljesítményre. Absztinens Zoli barátom hoz-visz kocsival, ő teát szürcsölget egész este. (Szentté avatására már tettem intézkedést.) Ebben a kultúrkörnyezetben aztán alig várom, hogy valaki rágyújtson, s így én is részesedhetek csekélyke mértékben a füstmorzsákból, mint a piti sakál az oroszlán koncából. De mi lesz velem júliustól? Hol fogok én potyázni? Szamár biztosított, van helyem közöttük.

Most nem térek ki arra, amit a gyerekeimnek mindig elmondtam, hogy mekkora ostobaság a cigizés. Hogy tönkretette a cukorbajommal karöltve az érrendszeremet. Hogy hány középkategóriás autó ára oszlott szét a füsttel együtt a levegőben. Hogy nem vagyok szabad, mert nem hagy nyugtot, engedelmeskedni kell az átkozott ördögének! Hogy minden kezdő dohányos enyhe lelki sérülés, önértékelés-zavar miatt kezdi el. A másikhoz hasonlónak, a társaság részének, többnek, felnőttnek akar látszani. Az első slukk pedig mindenkinek szörnyű. A tüdő majd kiszakad, a szemek el kívánják hagyni üregüket. Amikor meg már rájön, hogy ezzel csak egy csordatagságot nyert, akkor már késő.

Akkor már az övé vagy, és csodálatos pillanatokat nyújt neked, a függőnek. Mivel az életed része, érzelmeidet, kapcsolataidat, sőt szellemi tevékenységedet is befolyásolja. Korábban például csak úgy tudtam szöveget alkotni, ha mellettem ott füstölgött a bűzrudacska. Most meg itt döglődöm! Mecsoda bejegyzést írnék én most cigivel a számban, te jó Isten!

Ahogy Radnóti: „féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett…”

Nekem volt szerencsém látni suhanckoromban Pilinszkyt, mikor beült a belvárosi presszóba, maga elé tett egy üres papírlapot, rendelt egy konyakot és rágyújtott. A staubot a körméig szívta, majd parazsát rögtön átültette egy újba. Dolgozott. A snapszból elég volt egy, de a parázs végig élt. Sokszor hetekig egy szót sem írt le, de láttam a küzdelmét a kifejezés tökéletességéért.

Ezért tiltakoztam én mindig a környezetem leszoktató buzgalmát tapasztalva. Én nem akarok leszokni, nem akarok megválni a szerelmemtől! Igaz, hogy gyűlölöm, de nem tudok élni nélküle!  Nekem a Petőfi toplistája a mérvadó: Élet – Szerelem – Szabadság, emelkedő értéksorrendben.

Aztán ez a hűséges és dacos szilárdság jól megbukott, mikor a szívműtétem előtt közvetlenül Szabó főorvos, a kiváló kezű szívsebész csendesen közölte, hogy ő az összeszottyadt koszorúereimet kicseréli ugyan átjárható vénákra, de ezeket villámgyorsan megeszi a dohányfüst. Ha nem tudom letenni, pazarlás lenne nekivágni. És ebben a pillanatban tudtam, hogy leszoktam. Mert ebben a pillanatban le AKARTAM szokni. „Te mocskos élet”, fontosabb vagy…! „Miért tudsz olyan édes lenni, mint a méz?”

Ha Örkény élne, bizonyára megírná egy egypercesben, hogy betiltották az alkoholfogyasztást is. (Nincs új a nap alatt.) Esténként tehát a kocsmákban pirospozsgás gyermekek írják házi feladataikat a limonádécsappal átellenben, közben légzőgyakorlatokat tartanak kihasználva a tiszta levegőt. Ezalatt az adófizetés megszűnésétől felszabadult, boldog szüleik egy-egy pohár 100 %-os narancslé elfogyasztásától nekibuzdulva néhány összetolt asztalon transzparenst festenek a kormány melletti szimpátiatüntetésre ezzel a felirattal: „Az ellenzék szokjon le!” A betűk vérmérséklet szerint cserélhetők.

Reklámok