Nyaki ultrahang

Szeretteimtől csodás ajándékokat kaptam. Lehet, hogy támogatják az írást? Forgószékem gázrugója ugyanis a komám egyik látogatásakor kilehelte a lelkét. Hogy az is járna inkább a Norbi tornájára! Ha beleülök, lesüllyed, ha felállok, megemelkedik. Csak a Sorstalanság című film egyik nőszerepére gyúró Míra leányomnak fogad szót. Na, most kaptam egy újat, 150 kilót bír, de János látogatásakor leviszem majd a pincébe. Most azonban visszaültem a régibe, pia nélkül ugyanis nem bírom a magaslatokat, meg különben is lejt az ülőpárnája, ha hátradőlök, lecsúszom. Előre dőlve meg én nem tudok gondolkodni. Azt mondják, hogy a gép melletti nyolc óra munkához ez kell. Tényleg furcsa lenne az én ülőpózom egy munkahelyen: lábaim fent, ölemben az ÚJ klaviatúra! Mert azt is kaptam, a régin alig láttam a betűket, anélkül meg  igencsak eltévedek. Jaj, ennél meg olyan kicsi a betűk billenése, hogy tömpe kis íróujjam egy apró iránytévesztésénél már vagy három betű kerül a monitorra, állandóan „radírozni” kell! Talán majd megszokom.

A gasztronómia meg a „bisztronómia” gyönyörei után ismét csapjon meg minket a Betadine szaga!

A coronarographia nevű vizsgálatot a fővárosban csak három kijelölt szívcentrumban végzik. A dokim tehát kis Nokiájával gyöngéden odabújt a fűtőtest csöveihez, hogy az alagsorban megbújó minimális térerőt a nagy ferritrúdról az ő kis ferritrúdjára terelje. (Humán beállítottságú asszonyszemélyeknek mondom, hogy az előző mondatom semmilyen erotikus töltést nem hordoz. Egyszerű fizika.) Sikerült ugyan megcsörgetnie a célkórház diszpécserközpontját, ahol időpontot lehet kérni az ominózus beavatkozáshoz, ott azonban hosszas és többszöri próbálkozásra sem vették fel a kagylót. Na, majd legközelebb, legyen tehát egy nyaki ultrahang lelet!

Ehhez persze megint időpont-egyeztetés kellett, így június egyik utolsó napján már ott is álltam a Mester utcai szakrendelő várójában. Időközben az iskolában sikeresen befejeztük a tanévet, és megkezdődött egy levegőtlen vakáció. És nem a nagy meleg miatt!

bubóMikor a nővér bevételezte a papírjaimat, már tudtam, hogy egy furcsa mese részese vagyok. Ugyanis alkatilag kiköpött Ursulla nővér volt. Mond ez valamit a fiataloknak? Bizisten, még az orra is szív alakú volt. (Mekkorát alakíthatott volna ezzel a kardiológián!) A rendelő ajtaját nyitva hagyta, hadd járjon egy kicsit a forróságban a levegő. Elég hangos, de rekedt dúdolás hallatszott ki, s mikor beléptem, maga Bubó doktor állt előttem néhányszoros nagyításban. Miközben fütyörészve a beutalómért nyúlt, egy kézmozdulatával hellyel kínált. A nevemet meglátva éktelen jókedvvel rikoltozni kezdett. A vezetéknevem (eredetét egyszer elmesélem) ugyanis egy többes szám harmadik személyű, tárgyas ragozású igealak. Első szótagja azonos alakú szó, főnévi jelentése egy vízparti „szomorú” növény. A második szótag maga a személyrag, de hangsúlyozni kell, hogy a látszat ellenére nem ikes ige. Nos, az én Bubó doktorom számára a nevem szelepnyitó volt, mely utat engedett szárnyaló szellemének. Igekötőket próbált illeszteni hozzá a következő monológjában: „Magát be~ vagy ki~? Netán fel~ esetleg össze~? Előfordulhat, hogy egybe~, végső esetben bele~. A cipőbe. Hehe.”

Bár nem voltam teljesen a humoromnál, finom mosollyal nyugtáztam ellenállhatatlan szellemességét. Mert – ha mondjuk nő lennék, ő meg nőgyógyász – egy mélyre hatoló vizsgálati  pozícióban, teszem azt égnek meredő térdekkel hallgatva ugyanezt! Na, az lehet még egy létélmény! Meg még annak is örültem, hogy a családnevem nem Dugják vagy hasonló!

Baglyunknak még egy ejakulációt okoztam. Nyakam zselés masszírozása közben (a Jóisten sem mossa le ma rólam a „homo eroticus” elnevezést, ne téveszd össze a homo erectus-szal, az más) egyszer csak felvisított: „ Hijj, milyen gyönyörű 50 %-os stenozis (szűkület – a szerk.) a verőeren! Vigyázzon rá nagyon!”

Végül is azzal a békés és megnyugtató érzéssel kapkodtam a levegőt hazáig, hogy akad még a magyar egészségügyben olyan orvos, aki igazi örömet lel hivatásában.

Terveim szerint holnap elmondom végre, hogy mi ez a vizsgálat, valamint szót ejtek latinos „műveltségemről” is.

Reklámok