Hullámvölgy

Nincs még egy hónapja, hogy tétlenségre kényszerítő egészségi állapotom és egy különös találkozás együttes hatására regisztráltam magam ezen az oldalon. A hogyan kerültem ide kérdés korai eseményeinek elbeszélésével kezdtem, amit meg-megszakított néhányszor valami közéleti felháborodásom, esetleg egy számomra fontos aktualitás. Olvasóim elsősorban volt és jelenlegi tanítványaim és/vagy barátaim lettek.

Közben én is nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal kezdtem ismerkedni mások blogjaival. Korábban én ilyennel nem nagyon találkoztam, meglepetésként ért, hogy milyen érdekes, esetenként színvonalas szellemi élet bontakozik néhány lapon. A komment műfaját igyekeztem a szerény újonc alapállásában kipróbálni. Ritka örömként elmondhatom, hogy ezzel eddig legalább két olvasót szereztem, ezzel azonban elégedetlen vagyok, jó lenne azokat viszontlátni, akiket én már olvasok. Nyilván nem véletlen egy „betolakodóval” némi hűvös távolságtartás. Az olvasottsággal ennek ellenére elégedett lehetek, két posztom is átlépte a százas letöltést.

Huszonnégy bejegyzés és hetvennyolc komment után most van bennem egy kis bizonytalanság. Érdemes-e folytatni, hiszen kényszerítő körülmények hatására, önző okokból kezdtem el. Szükségem volt a munkám ideiglenes elvesztése miatt valami kreatív szellemi tevékenységre. Mi lesz, ha visszanyerem a keresőképességemet? Fogom-e folytatni? Megfertőzött már az írás? Ebben a szörnyű rohanásban marad elég hűséges olvasó? És tudok-e nekik valami érdekeset, értékeset nyújtani? Találok-e új szellemi társakat is? Technikai antitalentumként meg tudom-e oldani, amit szeretnék? Például hogyan tudom kiírni a lapszélre, hogy kit olvasok? Jó-e a kissé egyhangú sablonom? A Facebook-oldalamon is várom a válaszokat. (Fűzik)

A történetemet mindenképpen befejezem, szerintem kellően tanulságos és remélem fanyarul mulatságos lesz. Aztán…?  🙂

Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
Kicsit pirulok. Én és a Siker?
Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
Jöjjenek a nyafogó ifju-vének,
Jöjjenek a finom kultúrlegények.
Nem is tudom, hogy mi történt velem,
Hát sokat érne itt a győzelem?
S én száz arcban is kínáltam magam,
Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van.

Ügyes kellner-had famulusa tán?
Éhes szemben vörös, vadító posztó?
Legyek neves hős kis kenyércsatán?
Fussak kegyért én, született kegyosztó?
Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,
Úri dölyffel megállni, mosolyogni,
Míg tovább táncol kacsintva, híva
A Siker, ez a nagy hisztérika.
Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.
Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm.

/Ady Endre: Búcsú siker-asszonytól/

Reklámok