„Kórkajapia”

Lassan végére érek meg nem tervezett szociológiai vizsgálatomnak az első kórházi helyszínen. Ilyen nagyképűen szoktam nyilatkozni akkor is, amikor arról kérdeznek, miért szeretek vidéki kiskocsmák füstös rejtekében eltölteni több egységnyi időt. Lófarát az alkohol miatt! A „folklór” érdekel, arra vagyok kíváncsi, mi vezeti az egyébként kiváló arcokat ebbe a nem feltétlenül szellemi oázisba. Mert nem csak a szomjúság. Keresem az Embert! Kicsit utánozom az én jó öreg Hrabalomat. Ő is ötvenévesen kezdett írni. (Csak ő jól!)

kórházi ételÍgértem néhány szót az élelmezésről. Meg fogsz lepődni, kedves olvasóm, nem az általad feltételezett panaszhőbörgést hallatom. A mennyiséggel például nekem soha nem volt bajom. Egész nap az ágyban dögölve nem is szabadna többet fogyasztani. Igaz, én mindig kisétkű voltam, tekintélyesnek mondható sörpocikám valószínűleg más rejtélyes okokból tekeredett a derekam köré. Férfitársaságban vacsorázva el-elkaptam lenéző pillantásokat, amit aztán az étkezés utáni sörözéssel elegy kvaterkázás folyamán bőségesen viszonoztam. Mindig utáltam a svédasztalt vagy a Trófea éttermek átalánydíjas zabálását. Nem is az bosszant ilyen helyen, hogy XY kollégám és/vagy barátom az alkalomra módszeres előéhezéssel készülve ugyanannyi pénzért mérhetetlenül teleeszi magát, majd rövid szieszta után töm még magába jócskán, hogy már mégse menjen haza üres gyomorral. Az dühít, hogy én miért vagyok ilyen pitipöcs, miért nem tudom én is utánozni ezt a jó magyaros virtust. Valószínűleg él bennem a bölcsődei élmény a belém erőltetett sárgaborsó-főzelékről, amit öntudatosan sugárirányba visszautasítottam. Vagy Móricz Tragédia című novellájából a Kis János-fóbia.

A reggeli és a vacsora valóban lehetne komplexebb. A zsemlét (és újabban egyre több helyen a divat és a korszerűen gondolkodó dietetikus által diktált fekete kenyeret) egész napra megkapod reggel. Ehhez jár egy szelet vörösfelvágott egy minimargarinnal és kockasajttal, esetleg kefirrel, néha felturbózva egy centi széles paprikaszelettel. Nagy dőzsölésnek számít egy májkrémkonzerv, szegényebb helyeken ezt a kenyérre kenve kapod.  Nekem mindig volt a hűtőben agy felcímkézett nejlonzacskóban egy doboz kockasajt, kápia paprika, hogy színe is legyen, valamint tíz deka téliszalámi. (És esküszöm, hogy most nem az eltévelyedett Bakácsot szívatom!) Így az én reggelim és vacsorám mindig királyi volt, ha el tudtam menni a hűtőig. Egyszer meg, míg az intenzíven napokig viaskodott bennem a hamleti ambivalencia, szkeptikus és éhes betegtársaim felzabálták a zacskóm tartalmát, nyilván erőt merítve a leendő szívműtét megpróbáltatásaihoz.

Az ebéd mindig a levessel kezdődik. Én nem tudom, hogyan csinálják, de ahol én megfordultam, legalább heti hat alkalommal mindig ugyanazt a levest szolgálták föl. Normális étlapon ilyen nem szerepel, de ha lenne, a zöldségleves tésztával nevet viselné. Ebben apró kockára vágott zöldségdarabok úszkálnak reszelt vagy galuskatésztával, ételízesítő színű apró zsiradékkarikákkal a felszínén. Mindig bekanalaztam az eltömődés veszélye nélkül, csak mondjuk két hét ilyen lefetyelés után ellenállhatatlan vágyat kezdtem érezni egy sűrű halászlé vagy egy jó csülkös babgulyás irányában. A könnyű előétel után a hús körettel vagy főzelékkel kifejezetten dicséretet érdemel, a kórházban töltött nyolc hét alatt még egy nyamvadt gyomorfájásom sem volt. Otthon nem vagyok desszertfüggő, de itt – az esetlegesen túladagolt inzulin által lezuhant vércukorszint normalizálására nálam lévő – vaníliás karikából bepusziltam még egyet-kettőt.

Végül ne felejtsük el betegünk folyadékháztartását sem! Normális ital ugye itt nem fogyasztható, jó néhány betegtársam, akiben már csak a pia tartja a lelket, ezért is halálozik el hamar a gyógyintézményekben. Vizet természetesen kizárólag fogmosásra vesz szájába a férfiember. A szokványos „tevenyálakat” (ivólé, szörrpike, kóla stb,) a bennük lévő cukor miatt nem iszom. (És nem „iszok”, ahogy egyre sűrűbben hallom! Megőrülök a hibás ikes ragozástól, pedig ez a jövő!) A reggeli keserű tea mellé kikísérleteztem a nekem való nedűt: két rész ásványvíz + egy rész Deit grépfrútlé. Ma is ezt iszom. (Míg ki nem nyitom a söröcskémet.)

Pedig mennyivel szívesebben kevernék ma is ferencvárosi koktélt! Ahogy azt Moldova megírta: két rész rum + egy rész rum, jól összerázva…

Reklámok