Hogy kerültem ide? #9

A drasztikus vízhajtókúra eredményesen csökkentette a légzőszervemben „Honfoglalót” játszó folyadékot, miáltal újra képes voltam koncentrálás nélkül levegőt venni. Kedves egészséges barátaim, nekem sem volt fogalmam ötven évig arról, hogy van szívem és van tüdőm!  Most nosztalgiával gondolok erre a gyönyörű fél évszázadra, mikor a kis huncutok anélkül szolgáltatták önfeledt életemhez a feltételeket, hogy egyáltalán észleltem volna a tevékenységüket. Pedig hányszor mondtam el nagy sikerrel:

„Vérköreid, miként a rózsabokrok,

reszketnek szüntelen.

Viszik az örök áramot, hogy

Orcádon nyíljon ki a szerelem…

…s lombos tüdőd szép cserjéi saját

dicsőségüket susogják!”

/József Attila: Óda/

A kiváló, korombeli osztályos orvos és a Tanár úr azonban arcom szürkeségének elmúlása miatt érzett enyhe örömömet semmibe véve egyre sűrűbben és egyre aggodalmasabban álltak meg az ágyam mellett. Arcvonásukból arra következtethettem volna, hogy ők nem a gyenge hatásfokkal működő tüdőt tartják betegségem alapgócának, hanem ezt csak következménynek. (Ma már milyen baromira okos vagyok, akkor meg a korábban említett katasztrofális EKG-leletemet már el is felejtettem. Itt jelentem ki, hogy a magyar egészségügy legnagyobb balfácána: az okoskodó beteg! Meg az aggódó és ettől nagyon ostoba hozzátartozó. Tisztelet a kivételnek. Kicsit idekívánkozik régi vesszőparipám: Hülye ember okoskodik, okos ember hülyéskedik!)

Fent jellemzettként orvosi utasításra elindultam tehát az Uzsoki gyönyörűen felújított és éppen most felújítás alatt álló (azaz romos) épületlabirintusaiban eredményes oknyomozás céljából. Eleinte az ágyamhoz rendelték az egészségügy által foglalkoztatottak egyik legkülönlegesebbjét, a betegszállítót. Ezek óriási figurák! Itt még elhajtottam őket, de a későbbiek során kénytelen-kelletlen igénybe vettem szolgáltatásukat. Általában fiatal, kreolbőrű egyének kerekesszékkel összenőve. Mindig rohannak, és többnyire jókedvűek. Különleges szimatuk van arra, hogy a páciensek anyagi adakozó szándékát felismerjék, legyen az akár a legszegényebb nyugdíjas. Ilyenkor a megkülönböztetett kedvesség és az általuk intézett soronkívüliség jár. Szerénységem nagyon csóró képet mutathatott, rajtam rögtön látták, hogy csak mosoly lesz  a jatt. (Hej, az a rohadt hálapénz, mindig averzióm volt tőle, pedig nem vagyok garasoskodó! Majd a műtéteknél szóba hozom.) Ennek ellenére egyetlen rossz szót sem mondhatok róluk, kivéve talán egy füredi Sebastian Vettelt, aki a szívkórház hosszú folyosóján szlalomozva némi halálfélelmet keltett a 35 éves jogosítvánnyal rendelkező, mellesleg három hete szívműtött e sorok írójában.

betegszállító

Az ilyen alapos kórházi kivizsgálás arra is jó, hogy minden illúziód elszálljon, és rádöbbenjél, milyen vén f.szkalap vagy. Mert semmi sem működik tökéletesen. A szemészeten például megerősítik, amit már eddig is tudtál: távollátó vagy. Igen, az utóbbi években megmorogtam néhány tanítványomat, miért írnak olyan apró betűkkel. Meg a fáradtságra hivatkozva egyre kevesebbet olvastam. A kórházba hoztam könyveket, de már első nap telefonáltam asszonkámnak, hogy kerítsen nekem szemüveget, mert ha nem, türelmetlen leszek vele, az meg borzalmas. A szentem meg is jelent másnap a Spar nevű intézményben olcsón vásárolt másfél dioptriás optikai eszközzel. Láttam vele, talán jól is állt, ma is szoros testi kapcsolatban vagyunk. Sikeres nejnek meg sok piros pont! De most már nem énekelhetem Kernnel az öregedő bonviván vigaszát: „…semmi pánik, nincs itt a vég, mert szemüveg nem kell még.” Ja, a szemfenéken azért vannak apróbb bevérzések, de ez még nem igényel komoly beavatkozást. (Basszus, ha valamitől nagyon félek, az a vakság! ;(()

A hasi ultrahangon kiderítették, hogy egy kisebb epekő boldog tulajdonosának érezhetem magam. Ez mondjuk panaszt még soha nem okozott, legfeljebb azt nehezményezem, hogy e mondat miatt egy hónapig pépes kaját kellett lefetyelnem Füreden az ottani fontoskodó főorvosasszony jóvoltából, míg a szomszédaim jó gulyásokat kosztolhattak.

Hangulatomat leginkább a kardiológiai vizsgálat lombozta le. A szokásos alapos kikérdezés után a kiváló diagnosztának beharangozott főorvos meghallgatott, majd feltette az alábbi prózai kérdést: „Uram, szeretne még élni?” Na, erre varrjál gombot frappáns, aranyszavúnak mondott barátom! A tétova, halk igent követte a szigorú ószövetségi stílusban elmondott intelem, amely szerint a cigarettától véglegesen búcsút kell venni, és az alkohol további fogyasztása is utat jelent a temetőbe. Ezen kívül további mindenre kiterjedő vizsgálatokra van szükség, mert ez a szív nemcsak nagyobb, hanem nagyon beteg is. Most aztán nem jutott eszembe az eddig nagy pofával harsogott álduma: „Jah, mindig tudtam, hogy nagy szívem van!”

Egy pöttömöt azért beszart barátotok útban vissza kórterme felé természetesen jóízűen rágyújtott, és finoman lázadozni kezdett belülről. Miért én? Miért most? Miért a két legmegbízhatóbb szövetségestől váljak meg? Miért nem a tejtől, a limonádétól, a tésztától vagy bármitől?

Az ÉLETTŐL…?

Reklámok