Balázs-napra


Szt. BalázsFebruár 3-án a Balázsokat köszöntjük névnapjukon. Ennek alapja a katolikus egyházban a népszerű és legendás Szent Balázs ünnepe, aki a hagyomány szerint örmény volt, és a kisázsiai Sabasta (Szebaszte) város püspökeként halt vértanúhalált a keresztényüldözések idején, 316 táján. Számos csodája ismeretes.

Egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. Legendák örökítik meg a halálát is: egyik szerint késsel elmetszették a torkát, másik szerint gerebennel kínozták félholtra, majd vízbe fojtották. Kezdetben – keleten már a VI., nyugaton a IX. században –a torokfájás illetve a gyermekhalandóságban élenjáró torokgyík (diftéria) gyógyító szentjének tartották. Később a kikiáltók, énekesek védőszentje lett, akik a torkukkal keresték meg a mindennapi betevőt. Manapság a színészeket, bemondókat, pedagógusokat tekinthetjük utódaiknak. Az anyák Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázs-áldás szavait mormolta.

balázsolás

Ebben arra kéri Istent, hogy a szent közbenjárására óvja meg az áldást kérőt a torokbajtól és minden más betegségtől. Ma is ez a balázsolás, de nem csak a gyerekek, hanem minden hívő részesülhet benne a szentmise után. (Gyakran említem, hogy az egyre fejlettebb orvostudomány mellett a mai kor legfőbb torokbaja a teljesen fölösleges trágárság és a szóbeli durvaság. Van miért fohászkodni jelenleg is!)

A gégeműtétje előtti napokban egyik legnagyobb költőnk, írónk, Babits Mihály is megkapta az áldást. A halálfélelem és a felsejlő remény közötti vergődésének szülötte ez a nagyszerű költemény:

Babits Mihály: Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.

A múlt századelő felpezsgő irodalmi életét Ady mellett leginkább meghatározó költő humanizmusa, pacifizmusa elsősorban mély vallásosságából ered. Költői és emberi nagyságát bizonyítja, hogy hívő létére megfogalmazza, hogy az ember esetleges, minden szellemi-erkölcsi felvértezettsége ellenére botló, kételyekkel küzdő, a fizikai fájdalmaktól szenvedő, a haláltól rettegő lény. Nem szent, mint akihez szól. Már korábban sokat betegeskedett, s ötvenévesen tört rá a gyilkos kór: a gégerák. Némasággal sújtva azt, aki mindenkihez szólni akart. E merész ívű versében gyermekkori emlékből kiindulva könyörög Szent Balázshoz, akinek pogányok vágták át a torkát Előbb gyermeki áhítattal, majd férfias megrendültséggel; szorongató félelem és megindító önirónia hangját egymásba ötvözve gégeműtéte és a mindjobban fenyegető halál előtt. Talán ez a lelkiállapot adhat erőt, hogy bevalljuk: „…Így élünk mi, gyermek módra, balgatag, hátra se nézünk, elfutunk a zajló úton, eleresztve kezetek, magasabb szellemek…”

Szükségünk a hitre, az égiekre nemcsak betegen van. Segíts, Szent Balázs rajtunk, és a látszólag egészséges torkúakon is!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s