Hogy kerültem ide? #7

(Hurrá! Egyik bejegyzésem olvasottsága átlépte a bűvös százat. De még mindig annyira hülye vagyok ehhez, fogalmam sincs, hogy lehet cifrázni a lapszéleket, sorolni az olvasott blogokat stb. Az eddig olvasottak közül sem tudtam mindet újra kinyitni. Még mindig géprombolónak érzem magamat.)

 kórházi táblaA hajnali fuldokló köhögés közben már tudtam, megadom magam. Nyeljen hát el a kórház kénköves poklot idéző szája! Még megvárom az esetleges locsolkodót megfegyelmezési célzattal, aztán go. De nem jött senki, évek óta így van. A bátor próbálkozónak ugyanis csak akkor nyitok ajtót, ha a lábtörlő őrizetére bízza a leértékelten vásárolt pacsuliját, és az általam rendelkezésre bocsátott tiszta vízzel teríti be a nőneműeket. Attól van aztán virgonckodás! Én meg nyugodtan hátradőlhetek, mert inkább szolgálok rakodómunkásként egy szippantó kocsin, mintsem a grófok, bárók és válogatott cigánylegények önmagában is elviselhetetlenül büdös spriccentéseinek elegyét szagoljam, miközben a tettesek tojáskájukkal hazaballagnak. (Mióta naponta írok, érzek némi hajlamot a túlzásokra.) Lánytanítványaimat is mindig figyelmeztettem, hogy még hétfőn este mossanak hajat, a fiúk meg be ne hozzanak kölnit az ünnep után. Kell az nekik, hogy lehányja őket az érzékeny orrú tanerő?

Asszonkám összecsomagolta a kórházban szükséges cuccokat, én a fontos dolgokat szedtem össze. Kell ugye könyv (legalább kettő), kisrádió fejhallgatóval, hisz nem lehet az ember szeme folyton nyitva. Cigarettát bőven csomagoltam (Hej, a régi szép idők, most is hogy megkívántam!), ha már levegőt nem kapok, legalább füstöm legyen. Némi töprengés után a vodkásüvegemben lévő maradékot is átügyeskedtem egy pillepalackba, hátha majd szomorúnak és magányosnak érzem állapotomat, és magamhoz szorítva érezni fogom az otthon melegét. Már majdnem felnőtt M. lányom is viszi mindig az ágyba az alvóállatkáját. (Bár egyre többször máshol alszik…) Nejem csóválta egy kicsit a fejét, mi van, ha észreveszik? A francnak törődik állandóan a lényeges dolgok helyett a látszattal!

Krónikus szájmenésem miatt most kell kijelentenem, mielőtt rám ragadna az idült jelző, hogy az életmentőnek szánt vodka hiánytalanul hazakerült. További sorsára már nem emlékszem. Lehet, megittam.

Kérésemre egy oktató barátom szállított be bennünket T-táblás és duplapedálos bogárhátújában. Ma a feleségem ezen tanul, miután 18 éve megszerezte a jogosítványt, de azóta nem vezetett ötven méternél többet. Mindig nagy volt bennem az élni akarás, nem hagytam. Most meg: mi lesz, ha az öreg nem tud? Hadd menjen, tanulja meg végre!

Elfoglaltam a kijelölt helyemet egy kétágyas, önálló fürdőszobával rendelkező kórteremben. Ünnepnap lévén a kórházban „a fű sem nőtt”, mégis sürgősen megcsapolt a nővér (ennek a szónak az etimológiájára egyszer majd kitérek), megjelent ágyamnál a fiatal ügyeletes orvos is, és kezdetét vette az első „rabosításom”. A szikár személyi adatok után érdekes módon mindig ilyesféle kérdésekre kellett felelni: Dohányzik? Mióta? Mennyit? Iszik? Mennyit? Itt mindig aggódtam, hogy a nemi életem statisztikai adatai következnek, hiszen az is lehet kellemes, de szerencsére ez nem érdekli a szív- és bélgyógyászokat. Normál üzemmódban kerülöm az eufemizmust, így a pizsamás interjúban mégis az ember a valóságot kissé óhatatlanul megkozmetikázza, mintha a kocsmában is szentelt vizet rendelt volna. Ilyenkor a tudor a mellkasi hallgatózás után májtájékon végez mélyreható taperolást, s máris mindent ért. Egy néhány héttel későbbi kocsmahivatali értekezleten a cimborák betojtak, mikor elmeséltem nekik, hogy a laboratórium vérvizsgálat adatai közül a májfunkciós eredményeim voltak egyedül optimálisak. A bizonyítékot azóta is a páncélban őrzöm, ha eltűnik, senki nem hiszi el.

A lelkes doki ezután belém diktált egy ráadás aszpirint, mondván, ne má’, hogy ünnepnapon kapjak infarktust az ő inspekciós idejében. Valamint intézkedésbe fogott, amit én a későbbiekben ekképp értékeltem: A világ egyik legnagyobb kiba..ása!  (ltáz)

Tudjátok, mi az? Ötven fölötti, finoman fogalmazva megfontoltan vizelő férfiembernek jó nagy adag vízhajtót adni.

De mára elég a szörnyűségekből…

Reklámok